2023. április 30., vasárnap

Pitypangszirup cukorbetegeknek.

 


Néhány évvel ezelőtt hallottam először az interneten a pitypangmézről, és azóta minden évben több üveggel is készítettem, de sajnos a cukorbetegségem miatt le kellett hogy mondjak róla. Mivel nagyon finom az íze és pl. dresszingek, saláták ízesítésére szívesen használtam, így gondoltam próbaképpen készítek eritrittel ízesítve. Tegnap aztán el is készült. Igaz nem főztem annyi ideig hogy besűrűsödjön, mert nem tudom hogy az eritrit hogyan működött volna, de így is nagyon finom, ízletes szirup készült, mely ízesítésre éppen alkalmas. Ezen felbuzdulva készülhet az újabb, és nagyobb adag.



Hozzávalók 2 kisebb üveg mézhez:

160-180 db pitypangvirág
 20 dkg eritrit
1/2 db citrom
2-3 db szegfűszeg
1/4 kk őrölt fahéj
 3 dl víz 
 
 
A pitypangvirágokat akkor kell leszedni, amikor már teljesen kivannak nyílva.

Ezután a zöld szárrészeket csípjük le, de ez nem kötelező. (Én lecsíptem a zöld részét, nehogy esetleg keserű legyen tőle a szirup.) Próbáljuk meg olyan helyen szedni a virágokat ahol nem éri por. (minél több virágot szedünk, annál finomabb lesz a szirup) 

A lecsipkedett virágokat tegyük egy edénybe, majd öntsük fel a vízzel, és facsarjuk hozzá a citromlevet.


Ezután melegítsük forráspontig, majd alacsony hőfokon, hogy szép lassan forrjon, kb.  fél órán át főzzük.
Végül szűrjük le, majd a virágokat, és a citromot gyengéden nyomkodjuk ki, hogy ne maradjon bennük víz.
 
Ezután tegyük vissza a tűzre, adjuk hozzá az eritritet, a szegfűszeget, az őrölt fahéjat, és a főzés elején néha megkeverve, majd a vége felé egyfolytában kevergetve alacsony hőfokon, hogy szép lassan forrjon, kb. 30 percig főzzük. (főzés közben nem fog besűrűsödni)

Ezután a szirupot töltsük üvegekbe, majd zárjuk le, tegyük száraz dunsztba, és úgy hagyjuk kihűlni.


Nagyon finom, az íze enyhén citromos, és fűszeres. Én pl. dresszingek, saláták, és tea ízesítésére használom majd.


4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép a színe is! Már hallottam erről a szirupról. Édesanyám is cukorbeteg volt és szedte a pitypangot megmosta és úgy ette, akkor még a szirupról nem is hallottunk csak azt hogy a virágja jó a cukorbetegségre!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva, nagyon köszönöm! Én eddig még nem is hallottam arról hogy a pitypang jó a cukorbetegségre, köszön hogy megosztottad velem. Eddig cukorral készítettem, mert nagyon szerettem a saláták ízesítésére.

      Törlés
  2. Nagyon szép színe lett a pitypangszirupodnak, és biztos finom íze, zamata is van. Régebben én is csináltam, nekünk is ízlett, tea ízesítésére használtam.
    A képeid nagyon hangulatosak kinn a természetben! Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Katikám, nagyon köszönöm! Cukor helyett most eritrittel készítettem, de így is nagyon finom lett.Ha sikerül még szednem, akkor csinálok még egy nagyobb adagot.

      Törlés