2023. április 22., szombat

Kávés-diós szelet vaníliakrémmel. (cukorbetegeknek)

 

 

Nagyon szeretem a kávéval ízesített süteményeket, így ez a habos-krémes sütemény is az első kóstolás után a kedvencem lett. A tészta teljes kiőrlésű liszttel készült, a krémet pedig eritrittel édesítettem. A sütőből kivett tésztát még forrón meglocsoltam az édesített feketekávéval, melyet magába szívott, és ettől finom, szaftos lett. Cukorbetegként is bátran ettem belőle, de persze azért csakis egy-egy szeletet, pedig olyan finom hogy faltam volna ezerrel 😊 A kávés ízek kedvelőinek csakis ajánlani tudom hogy süssék meg.


 

Tészta hozzávalói 18x27 cm-es tepsihez:

4 dkg teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt

5 dkg  tönkölybúza finomliszt

1 kk sütőpor (púpozott)

2 dkg holland kakaó

3 dkg darált dió

10 dkg étcsokoládé (70%-os)

10 dkg vaj

5 dkg eritrit 

2 db tojás (nagy)

csipet só

1 tk vaníliaaroma

2 ek lefőzött fekete kávé 

4 ek lefőzött feketekávé +1 tk eritrit a kisült tészta locsolásához



A vajat és a csokoládét olvasszuk fel gőzfürdő fölött, majd hagyjuk hűlni.

A kétféle lisztet keverjük össze egy csipet sóval, a kakaóval, és a sütőporral.

Az egész tojásokat  keverjük habosra az eritrittel és a vaníliaaromával, majd keverjük hozzá a csokis-vajas keveréket, és 2 ek lefőzött fekete kávét.

Ezután először keverjük hozzá a darált diót, majd a lisztes keveréket is.

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egyenletesen öntsük bele a tésztát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd süssük közepes hőmérsékleten kb. 15 percig, tűpróbáig. Arra figyeljünk, nehogy túlsüssük és száraz legyen a tészta. (Én légkeverésnél 170 fokon, 15 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve villával több helyen szurkodjuk meg a forró tésztát, majd locsoljuk meg az eritrittel összekevert, lefőzött fekete kávéval, hogy a tészta beszívja, és így hűtsük ki.



Vaníliakrém hozzávalói:

25 dkg mascarpone

10 dkg eritrit

1 tk vaníliaaroma

2 dl habtejszín


A mascarponét keverjük simára az eritrittel, és a vaníliaaromával. (ízlés szerint több édesítőt is adhatunk hozzá)

A habtejszínt verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a mascarponekrémhez.

Ezután a kihűlt tésztára egyenletesen kanalazzuk rá a vaníliakrémet, ízlés szerint reszeljünk rá étcsokoládét, majd tegyük hideg helyre, hogy a krém megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek. (ízlés szerint pl. kakaóporral is megszórhatjuk)



Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a sütemény, majd úgy kínáljuk. A kávéval átitatott tészta nagyon finom kávéízű, és szaftos, melyhez nagyon jól illik a vaníliakrém.


8 megjegyzés:

  1. Óh, ez igazán csodás lehet! Az a hab a tetején...<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm!! :) Most sütöttem először, de nem utoljára, mert nagyon finom volt.

      Törlés
  2. Csodás ez a sütemény látványnak is de az íze is nagyon finom lehet ! Szeretem a kávés sütiket de csak egyedül én mert sem a férjem nem szerette sem a család többi tagja nem rajong érte az unokákról már nem is beszélve. Annyira kicsiben pedig nem érdemes bajlódnom vele :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Éva! Nagyon finom, de valóban egy személynek túl sok lenne még ezzel a kisebb tepsivel is. Szerencsére a férjem besegített, de így is került még a fagyasztóba is. Egy-egy szelet süteményt érdemes a cukrászdába megvenni.... itt nálunk sajnos cukormentes süteményt nem árulnak, pedig néha szívesen vennék egy szeletkét.

      Törlés
  3. Nagyon szép mutatós, guszta lett a sütid a magas krémes réteggel a tetején! Kávékedvelődnek isteni lehet! 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Katikám! A kávétól jó szaftos és ízletes a tészta, a krémet pedig imádtam a tetején. :)

      Törlés
  4. Kedves Gizi! Annyira tetszik ez a süti, hogy Anyák napjára ezt fogom megsütni Anyukámnak. Szinte érzem a finom ízét a számban. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsófi! Nagyon örülök hogy annyira tetszik a recept, hogy ezzel leped meg az Édesanyádat. Biztosan ízlik majd neki, mert jó szaftos a kávétól a tészta, és krém is nagyon illik hozzá. Az édesítőt ízlés szerint cukorra is cserélheted. Váljék majd kedves egészségetekre!

      Törlés