2021. január 2., szombat

Csirkemellfilé Corn flakes bundában.

 


A  kiadós ünnepi ebédek, és vacsorák után semmi másra nem vágytunk csakis egy könnyedebb fogásra... Az ebéd pedig nem volt más, mint  csirkemellfilé és párolt zöldségek. A fűszeres tejfölbe, majd kukoricapehelybe forgatott húst a sütőben sütöttem készre, így nem tocsogott a zsiradéktól, a hús vaj puhára, a kukoricapehely pedig kissé ropogósra sült. A párolt zöldség helyett pedig ízlés szerint másfajta köretet is készíthetünk.




Hozzávalók:

2 db csirkemellfilé

3-4 ek tejföl (20%-os)

2 gerezd fokhagyma

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

1 tk ételízesítő

4-5 marék Corn flakes (kukoricapehely)

kb. 1 dl étolaj



A csirkemellfilét ízlés szerint sózzuk be, majd tegyük félre.

A tejfölhöz adjuk hozzá az ételízesítőt, az őrölt színes borsot, préseljük hozzá a fokhagymát, majd alaposan keverjük össze.

Ezután forgassuk bele a filéket, fedjük le a tálat, majd tegyük be pár órára vagy egész éjszakára a hűtőbe, hogy az ízek jól átjárják a húst.

Egy nagyobb tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk rá az olaj felét.

Egy tálcára tegyünk pár marék kukoricapelyhet, majd tenyérrel kissé nyomkodjuk össze, de arra figyeljünk, nehogy túl morzsalékos legyen.

Ezután forgassuk alaposan bele a bepácolt csirkemellet, majd helyezzük az olajjal meglocsolt sütőpapírra. A maradék olajat pedig locsoljuk a kukoricapehelyre, majd hagyjuk kb. fél órát állni, mielőtt a sütőbe tennénk.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30-35 perc alatt szép pirosra, ropogósra. Ezalatt az idő alatt a csirkemell szépen átsül, nem szárad ki, hanem jó szaftos marad. (Én légkeverésnél 170 fokon, 30 percig sütöttem.)



 

Ameddig a hús sül, készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Én vegyes zöldséget enyhén sós vízben roppanósra főztem, majd leszűrtem. Ezután vajat és étolajat összemelegítettem, megszórtam sóval, őrölt borssal, és ételízesítővel, majd óvatosan beleforgattam a roppanósra főzött zöldségeket.

 Tálalás előtt helyezzük tányérra a csirkemellfilét, kanalazzuk mellé a köretet, és úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése