2020. augusztus 1., szombat

Spagetti bazsalikomos cukkinikrémmel és fűszeres csirkemájjal.




Az idei évben a cukkini sajnos nem hoz olyan bő termést mint az előző években, de azért így is sorra készülnek belelő a finom ételek, és a rántott cukkini is igen kedvelt, csak úgy magában elnassolva. A cukkiniből most egy krémet készítettem, jó sok bazsalikommal, majd spagettivel összekeverve, és fűszeres csirkemájjal tálaltam. A cukkinikrém már magában is nagyon finom volt, de a spagettivel és a csirkemájjal remek ebéd kerekedett belőle.






Hozzávalók:

30 dkg cukkini
1 db vöröshagyma
1 nagy marék bazsalikom
só (ízlés szerint)
őrölt színes bors (ízlés szerint)
1 tk ételízesítő
2 ek tejföl (púpozott)
1 ek olívaolaj
20 dkg spagetti tészta



A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A bazsalikomot mossuk meg, csepegtessük le, és ízlés szerint vágjuk fel. (Én vékonyan felcsíkoztam.)

A cukkinit egy nagyobb lyukú reszelőn reszeljük le.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.

Ezután adjuk hozzá a bazsalikomot, futtassuk meg, adjuk hozzá a lereszelt cukkinit, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és pároljuk puhára. (közben kóstoljuk, és ha szükséges, ízesítsünk utána.)

Amikor a cukkini puhára párolódott, adjuk hozzá a tejfölt, majd turmixoljuk össze, vagy botmixerrel pépesítsük.

Közben enyhén sós vízben főzzük ki a spagettit, majd szűrjük, és csepegtessük le, végül pedig keverjük alaposan össze a cukkinikrémmel.






Fűszeres csirkemáj hozzávalói:

6-8 db csirkemáj
só (ízlés szerint)
őrölt színes bors (ízlés szerint)
1 kk majoránna
3 ek fokhagymával ízesített étolaj


A csirkemáj hártyás, eres részeit távolítsuk el, mossuk meg, majd papírtörlővel töröljük szárazra.

Ezután sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a majoránnával, helyezzük bele a felmelegített olajba, majd szép lassan, többször átfordítva süssük készre. 

Tipp:
Amennyiben nem maradt eres rész a csirkemájon, akkor nem fog sütés közben fröcsögni, pattogni, de ha ettől tartanánk, akkor a serpenyőt amiben sütjük, félig fedjük le egy fedővel.






Tálaláskor kanalazzuk a cukkinikrémes spagettit a tányérra, helyezzük rá a sült csirkemájat, majd úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése