2020. február 21., péntek

Marha steak.




A steak sütése egy külön tudomány, mellyel be kell hogy valljam, én bizony nem rendelkezem, de azért néha megkívánunk egy-egy szelet finom marhahúst.... Így aztán, ha a hentesnél egy szép szelet húson megakad a szemem, úgy gondolom az ízlésünknek megfelelőre el is tudom készíteni. A hússzeleteket egyszerűen csak sóval, őrölt színes borssal fűszereztem, majd sütéskor pár szál kakukkfüvet tettem mellé. Ezután először serpenyőbe, majd a sütőbe, jól átsütöttem, mert mi így szeretjük, (well done--teljesen átsülve) véresen, vagy éppen a médiumra sütött húst meg nem tudnám enni.....






 Hozzávalók:

2 db nagy, vastagabb szelet hús 
só (ízlés szerint)
őrölt színes bors (ízlés szerint)
2 ág kakukkfű
1 dl olaj
5 dkg vaj





A hússzeleteket ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd locsoljuk meg az étolajjal, és tegyük a hűtőbe legalább egy napra, hogy az ízek átjárják a húst.

A húst sütés előtt legalább egy órával vegyük ki a hűtőből, majd szobahőmérsékleten hagyjuk felmelegedni.

A serpenyőt forrósítsuk fel, (jó forrónak kell lenni a serpenyőnek) majd helyezzük bele a hússzeletet, tegyük mellé a vajat, majd locsolgatva süssük 4 percig.

Ezután fordítsuk át a húst, és szintén locsolgatva ezt a felét is süssük 4 percig.

(Sütés  közben a hússzeletet ne mozgasd, hogy szép kéreg süljön rá)

Az elősütött hússzeletet ezután tegyük át egy tepsire, majd helyezzük be a meleg sütőbe, és süssük kb. 15 percig. (Én légkeverésnél 160 fokon sütöttem 15 percig.)

Amikor a hús elkészült, vegyük ki a sütőből, és fóliával letakarva pihentessük 10-15 percig. (Pihentetés közben többször fordítsuk át a hússzeletet.)





Tálaláskor az ízlés szerint megsütött hússzeletet, pl. salátával kínáljuk. Én jól átsütöttem, mert így szeretjük, véresen vagy éppen médiumra sütött húst meg nem tudnám enni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése