2018. október 8., hétfő

Svéd fahéjas csiga. (Kanelbulle)




Nagyon szeretem a kelt tésztát, igaz ritkán sütök, mert az igazság az, hogy nem tudok neki ellenállni. Szerintem nincs is finomabb mint egy pillekönnyű, szinte még langyos, kalácsnál, vagy mint éppen most, egy finom fahéjas csigánál. A receptet, és a csigáról készült fotót, melyen csak úgy kínálták magukat a csigák, egy kedves csoporttársam Szilvia F. osztotta meg a napokban a facebookon, (GastroHobbi-Sutyorgó csoportban) és rögtön tudtam, hogy ezt nekem is meg kell sütnöm. Nem is várakoztam vele sokáig, mert ma ebédre már ki is sültek a fahéjtól illatozó csigák. Én kicsit tovább gondoltam a tölteléket, és mogyoróvajjal, valamint kakaóval is megszórtam a tésztát, így kétféle ízesítésű csiga készült. Persze mindkettő egyformán nagyon finom....






 Hozzávalók a tésztához:

50 dkg liszt
6 dk vaj
1 db tojás (nagy)
10 dkg porcukor
3 dkg élesztő
2 dl tej
1 dl habtejszín (v. Hulala)
1 ek kardamom (el is hagyható)
csipet só


A lisztet keverjük össze egy csipet sóval, és a kardamommal, majd szitáljuk át. 

1 dl langyos tejet keverjük össze egy teáskanál cukorral, morzsoljuk bele az élesztő, majd pár perc alatt futtassuk fel.

A vajat olvasszuk fel, majd a porcukorral, az egész tojással, és a maradék langyos tejjel, és tejszínnel keverjük simára.

Ezután öntsük bele a keverőtálba, adjuk hozzá a felfuttatott élesztőt, és a lisztes keveréket, majd pár perc alatt dagasszuk meg a tésztát. (Természetesen kézzel is megdagaszthatjuk.)  

A megdagasztott tésztát ezután tegyük át egy kilisztezett kelesztőtálba, majd egy óra alatt kelesszük a duplájára.

A megkelt tésztát ezután borítsuk ki egy lisztezett felületre, majd nyújtsuk ki kb. 0,5 cm vastagra.





Fahéjas töltelék hozzávalói:

10 dkg puha vaj
2 ek őrölt fahéj
3 ek kristálycukor
1 cs vaníliás cukor


Az őrölt fahéjat keverjük össze a kristálycukorral és a vaníliás cukorral. (Ízlés szerinti arányba keverjük össze a fahéjat a cukorral, attól függően, hogy mennyire édesen szeretjük.)

Az előzőleg kinyújtott tésztát, kenjük meg a puha vajjal, szórjuk meg a fahéjas cukorral, majd tekerjük fel úgy, mint a bejglit.

A feltekert tésztát ezután éles késsel szeleteljük fel, és egymástól kicsit távolabb, helyezzük rá a sütőpapírral kibélelt tepsire, majd takarjuk le egy konyharuhával, és szobahőmérsékleten 25 perc alatt, kelesszük újra. (Sütés közben megfognak nőni, ezért hagyjunk közöttük távolságot.)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd forró sütőbe 25-30 perc alatt süssük szép pirosra. (Én légkeverésnél 170 fokon, 25 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a csigákat a tepsiben, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.






Hozzávalók a mogyoróvajas-kakaós töltelékhez:

3-4 ek mogyoróvaj (púpozott)
3 ek Nesqik kakaó
1 cs vaníliás cukor


Az előzőleg kinyújtott tésztát, kenjük meg a mogyoróvajjal, szórjuk meg a kakaóval és a vaníliás cukorral, majd tekerjük fel úgy, mint a bejglit.

A feltekert tésztát ezután éles késsel szeleteljük fel, és egymástól kicsit távolabb, helyezzük rá a sütőpapírral kibélelt tepsire, majd takarjuk le egy konyharuhával, és szobahőmérsékleten 25 perc alatt, kelesszük újra. (Sütés közben megfognak nőni, ezért hagyjunk közöttük távolságot.)

 Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd forró sütőbe 25-30 perc alatt süssük szép pirosra. (Én légkeverésnél 170 fokon, 25 percig sütöttem.)


A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a csigákat a tepsiben, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.






Tálalás előtt, ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd úgy kínáljuk. A tésztája pillekönnyű, és mindkét töltelékkel nagyon finom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése