2014. október 8., szerda

Sütőtökös árpagyöngysaláta.




Sütőtökből szívesen készítek levest, köretnek pürét, de került már a csokoládétorta tésztájába, vagy éppen palacsinta töltelékbe is. (sütőtökös receptek itt megtalálhatóak) Most pedig egy salátát dobtam össze, melyben a gersli, a hagyma, és a zöld fűszernövények mellett, szintén szerephez jutott a sütőtök is. A saláta elkészítése roppant egyszerű, és a narancsos ízesítésű dresszingnek köszönhetően nagyon finom. Az elkészült salátát kb. fél óráig pihentettem, hogy az ízek kellően összeérjenek, és már tálaltam is. Nekem nagyon ízlett, így hamarosan ismétlés következik.







 Hozzávalók:

20 dkg árpagyöngy (gersli)
30 dkg sütőtök (vékonyra felvágva)
1 narancs héja és leve 
1 ek fehérborecet
3 ek mogyoróolaj (v. olívaolaj)
1 db vöröshagyma (v. lila hagyma)
1 kis csokor menta
1 kis csokor petrezselyemzöld
csipet só
ízlés szerint cukor (v. édesítőszer)






Az árpagyöngyöt enyhén sós vízben főzzük éppen csak puhára, majd szűrjük, és alaposan csepegtessük le. Ezután hagyjuk teljesen kihűlni.

A sütőtököt vágjuk fel ízlés szerint, majd reszeljük rá a narancshéjat, locsoljuk meg  egy evőkanál olajjal, majd forgassuk össze.

Ezután a vékonyra szeletelt hagymát, és a sütőtököt tegyük rá egy sütőpapírral bélelt tepsire, majd közepes hőmérsékleten süssük puhára. (vigyázzunk nehogy túlsüssük!!!)
A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni.

A narancslevet keverjük össze a maradék olajjal, az ecettel, egy csipet sóval, és ízlés szerint cukorral (v. édesítőszerrel)

Ezután öntsük rá a kihűlt árpagyöngyre, majd adjuk hozzá az apróra vágott mentát, a petrezselyemzöldet, és a kihűlt hagymát, majd keverjük alaposan össze. (hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek jól összeérjenek, és közben többször keverjük át)

Tálalás előtt öntsük a salátát egy tálba, majd rendezzük el rajta a kihűlt sült sütőtököt, és ízlés szerint szórjuk meg apróra vágott mentával, és petrezselyemzölddel.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése