2013. január 2., szerda

Sajtkrémmel töltött füstölt lazactekercs.



 Elkezdődött egy új év, és ezzel végére értünk a sokszor a gyomrunkat is igencsak megterhelő, nagy ünnepi evés-ivásnak. Ilyenkor gondolom sokan megfogadják, persze velem együtt, hogy ebben az évben egészségesebb ételeket fogunk főzni, és enni. Azért ezt elég nehéz betartani, de nem lehetetlen. Nálunk pl. az év utolsó hónapja szinte csak a süteményekről szól, januárban aztán ennek vége szakad, és sokkal ritkábban sütök majd. Megpróbálok minél több salátát, és egészségesebb ételt főzni. Most viszont még azt a néhány receptet szeretném megosztani, melyek az ünnepi asztalra kerültek. Elsőként jöjjön ez a sajtkrémmel töltött füstölt lazactekercs, melyet 24.-én előételként tálaltam fel. A szintén lazacos-maskarponés krémmel töltve, igazi ínyencség volt, melyet finom pezsgővel öblítettünk le.






Hozzávalók:

szeletelt füstölt lazac
füstölt lazac olajos lében
mascarpone
tejföl
citromlé
őrölt színes bors
snidling


Az olajos lében lévő lazacot öntsük egy szűrőbe, és hagyjuk teljesen lecsepegni. Ezután daraboljuk fel ízlés szerint.(én egészen apróra feldaraboltam)

A mascarponét ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd a tejfölt apránként adagolva keverjük simára. Ezután ízesítsük citromlével, és szórjuk meg apróra vágott snidlinggel, majd szintén keverjük össze. (a tejfölt apránként keverjük hozzá, nehogy túl lágy legyen a massza, mert akkor nehezen tudjuk megtölteni  lazacszeleteket) (sózásnál figyeljünk arra, hogy a lazac már eleve elég sós!!!!)

Vágjunk le egy nagyobb darab folpack fóliát, majd helyezzünk rá egy szeletet a füstölt lazacból. Ezután kanalazzuk rá a mascarponés krémet, majd a fólia segítségével tekerjük fel, mint a bejglit. 
A lazactekercseket ezután tegyük egy tálcára, majd tegyük be pár órára a hűtőbe hogy megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.(lehűtve éles késsel könnyebben feltudjuk szeletelni)

Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, majd éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel, és pirított kifli karikákkal kínáljuk.

3 megjegyzés: