2011. december 19., hétfő

Korhely harcsa-halászlé.




A sok karácsonyi süteményajánló után most egy finom halászlé receptet szeretnék megosztani. Valahogy nagyon ritkán főzök halászlét, igaz nagyon szeretjük, de szerintem elég sok macerával jár. Karácsonyra azért mindig készül, általában pontyhalászlé, de most szakítani szeretnék ezzel a hagyománnyal és idén harcsából fogom készíteni, méghozzá jó tejfölösen. Az ötletet az adta, hogy bevásárláskor éppen a halas pultnál válogattam össze a karácsonyi menühöz a halakat, amikor megláttam a harcsatörzset. Abban a pillanatban el is döntöttem, hogy idén abból készítek halászlét, mivel még korhely halászlét soha nem csináltam, és lehet eredetileg nem is így kell főzni, de én így gondoltam ki.... Persze azért nem szerettem volna úgy feltálalni az ünnepi asztalon, hogy előtte ne kóstoljam meg, és esetleg csalódás legyen számomra, és legfőképpen a család számára, így előkóstolót főztem. Ezek után már tudom, hogy csalódni nem fogok, mert nagyon finomra sikerült a halászlé. A harcsa filézése után a halcsontból és némi halhúsból alaplevet főztem, majd passzírozás után tejfölös habarással ízesítettem. Végül pedig belekerült a SZÁLKAMENTES (és ez volt számomra a legfontosabb, hogy szálkamentes a hal húsa) feldarabolt harcsafilé. A hallé jó sűrű lett, a tejföltől pedig finom pikáns ízű. Tálaláskor kínálhatunk mellé egy szelet kenyeret, de én most ettől eltekintettem. Bátran merem ajánlani mindenkinek, mert az ünnepi asztalon is megállja a helyét.





Hozzávalók:

70 dkg nyúzott afrikai harcsatörzs
1 db vöröshagyma
1 db zöldpaprika
1 db paradicsom
1 tk pirospaprika
só (ízlés szerint)
1 db babérlevél
3-4 db csípős halászlékocka
2 dl tejföl
1 tk  liszt
1,5 l víz






A harcsát filézzük ki, majd a halhúsból tegyünk félre egy kb. 50 dkg-os darabot, melyet ízlés szerint kockázzunk fel.

A maradék halhúst a csonttal együtt tegyük egy fazékba, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, a felszeletelt paprikát és paradicsomot, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje.

Ezután ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg a pirospaprikával, tegyük bele a csípős halászlékockát, és a babérlevelet, majd főzzük kb. egy órán át. (Lehet lesz aki megszól érte, de én bizony még csípős halászlékockát is tettem bele, de ez el is hagyható!)

Ezután egy szitán passzírozzuk át, hogy egy sűrűbb, csont nélküli levet kapjunk.

A tejfölt keverjük simára a liszttel és egy kevés hallével, majd állandó keverés mellett, csorgassuk a levesbe, és újra forraljuk fel.

Ezután tegyük bele a félretett, és felkockázott halhúst, majd mérsékeljük a hőfokot, és főzzük 10-15 perc alatt készre a levest. (ekkor már ne kevergessük, mert összetörik a halhús)

Tálaláskor ízlés szerint kínálhatunk hozzá egy szelet kenyeret, külön tálkába tejfölt és erős paprikát, de csak magában elkanalazgatva is finom.  

Tipp:
Amennyiben van többféle halból főzött halalaplé, akkor azt használjuk fel a leveshez, mert sokkal finomabb lesz az íze. 



1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 187 kcal

Fehérje: 22 g

Zsír: 8 g

Szénhidrát: 6 g


17 megjegyzés:

  1. Valóban a sok édesség után igazán jólesett ez a finomságos halászlé.

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom mi történik a blogodon, de most már másodszor kezdem ujra a megjegyzést, a halászlédröl, és mielőtt el tudnám küldeni, vissza ugrik a Nov. 28-ik oldalra, amit majd külön megszeretném nézni, csak most harmadszor szeretném tudatni veled, hogy imádom a halászlédet, és köszi a finom receptet!

    VálaszTörlés
  3. Gizi, ne aggódj ezen, nincs semmi probléma, csak talán én nálam szeszéjeskedik a gépem. Tényleg harmadszor, irtam a kommentet, mind kettőtt ki törölte. Hát ennyire megkivántam a finom halászlét, amit okvetlen fogok késziteni Karácsony után!
    xoxo

    VálaszTörlés
  4. Bár rengeteg halászlét megeszünk, korhely halászlét még soha nem főztem, de biztosan nagyon finom volt!

    VálaszTörlés
  5. Gizi!Nagyon finom lehetett!Tejfölösen még sosem ettem.

    VálaszTörlés
  6. Biztos finom, de a pacal mellett ez a másik étel, amit nem eszek meg:)De anyukám nagyon szerette a halászlevet.

    VálaszTörlés
  7. Hm, ez bizony finom lehet :) Nálunk a halászlé apukám reszortja, megmutatom neki a receptet :))))

    VálaszTörlés
  8. Delicios!

    Gizi, iti doresc Sarbatori Fericite si toate cele bune in Noul An! La multi ani!

    Salutari,
    Maya xoxoxo

    VálaszTörlés
  9. nyanyus!
    Én is már inkább ilyen ételekre vágyom mint süteményre. Nagyon finom lett, nem is gondoltam volna.:)

    VálaszTörlés
  10. Elisabeth!
    Nagyon sajnálom, hogy ennyiszer kellett megírnod a megjegyzést, de lehet megint a bloggerrel van gond és nem a Te gépeddel. Nagyon köszönöm, hogy ennyi időt áldoztál a halászlének!!! A tejföltől igen finomra sikerült, és szerencsére a hal is szálkamentes, így nekem nagyon is a kedvemre való volt.:)

    VálaszTörlés
  11. María!
    Igen látom a blogodba, hogy Ti sok halat esztek, és szerencsédre a saját fogásból származót. Egyszer próbáld ki, hátha Nektek is ízlik majd.:)

    VálaszTörlés
  12. Nelli!
    Érdemes kipróbálni, isteni finom!!!:)

    VálaszTörlés
  13. trollanyu!
    Na a pacalt én sem eszem meg, de a halászlét enni szeretem, csak készíteni nem.:)

    VálaszTörlés
  14. Vikvi!
    Nagyon finom!! Úgy könnyű, ha csak enni kell és az apukád biztosan nagyon finom halászlét főz. Próbálja ki így tejfölösen, hátha Neki is bejön ez a recept.:)

    VálaszTörlés
  15. Buna Maya!

    Vă mulţumesc foarte mult!

    Eu, de asemenea, Crăciun fericit şi un An Nou fericit!

    Salutari:

    Gizi

    VálaszTörlés