2011. október 9., vasárnap

Mascarponés-csokoládés málnakocka.



Sajnos tagadhatatlanul beköszöntött a nyirkos, hideg, esős ősz. Ezzel véget ért a kertembe a málnaszezon. Szerencsére még párnappal ezelőtt, az esőt megelőzve, leszedtem az utolsó beérett termést. Mivel folyton termő fajta, így nyár elejétől, késő őszig terem. Igaz idén a szárazságnak, és a nagy melegnek köszönhetően, kevesebb málnát sikerült leszedni, de még így is került a fagyasztóba is. A hűtőbe várakozó málnával, végül egy finom málnás süteményt sütöttem, melynek az alapötletét a mascarponés körtetorta adta. A tészta ugyanúgy készült, csak most nem tortaformába sütöttem meg, hanem egy tepsibe. A töltelék annyiba változott, hogy a mascarponéba került egy tábla csokoládé is. Tetejét bőségesen megszórtam málnaszemekkel, és mandulaforgáccsal. Mire a sütemény kisült, majd kihűlt, hogy szeletelni tudjam, akkorra az eső is elállt, és igaz kissé hűvös van, egész délután  sütött a nap.





Hozzávalók 20 x 30 tepsihez:

20 dk liszt 
6 dk kristálycukor
10 dk vaj
1 cs vaníliás cukor
reszelt citromhéj 
1 tojássárgája
csipet só
1-2 ek víz

A lisztet egy tálba tenni, majd hozzákeverni egy csipet sót, majd a vajjal elkezdeni összemorzsolni. Amikor már kezd morzsalékos lenni, hozzáadni a kristálycukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat, a tojássárgáját, és kanalanként a vizet, majd gyors mozdulatokkal összegyúrni. 
Folpack fóliába csomagolni, majd 30 percre a hűtőbe tenni, pihentetni.

A tepsit kibélelni sütőpapírral, majd a hűtőből kivett tésztát kinyújtani, és kibélelni vele a formát.(én a sütőpapíron nyújtottam ki a tésztát, és úgy emeltem bele a tepsibe)
A tepsiben lévő tésztát villával megböködni, majd óvatosan beleönteni a tölteléket.





Mascarponés-csokoládés töltelék:

15 dk mascarpone
1 tábla csokoládé
15 dk porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 egész tojás
1,5 dl tejszín
1 cs vaníliás pudingpor

Tetejére:
málna
mandulaforgács

A mascarponét elkezdeni kikeverni a porcukorral, a vaníliás cukorral, majd hozzákeverni a felolvasztott, kihűtött csokoládét is.

Ezután hozzákeverni egyesével az egész tojásokat, majd a vaníliás pudingport és a tejszínt.(addig keverni, hogy teljesen sima állagú legyen)
Végül a tepsiben lévő tészta tetejére önteni a masszát.

A málnát szűrőbe tenni, majd folyóvíz alatt megmosni, és alaposan lecsepegtetni. Végül a massza tetejét kirakni a málnával, és megszórni a mandulaforgáccsal.

Előmelegített sütőbe helyezni, majd közepes hőfokon 40-45 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél, 150 fokon 40 percig sütöttem)
A sütőből kivéve a tepsiben hagyni teljesen kihűlni.

Tálalás előtt a sütemény tetejét porcukorral megszórni, majd ízlés szerint felszeletelni.

28 megjegyzés:

  1. Ó, málna...! Mennyire szeretem! A süti pedig csak jó lehet ezzel a fincsi gyümölccsel! Nagyon csábító!

    VálaszTörlés
  2. Hm, azt hiszem ezt tudnánk szeretni. Ki kell ugrasztanom egy adag málnát a fagyómból, szerinted, ha jól lecsöpögtetem, jó hozzá az is?

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon guszta, annyira szaftos, mi is nagyon imádnánk:) Tényleg jó lehet ez fagyasztott málnából is? Mert nekem csak olyan van.

    VálaszTörlés
  4. IllésKrisz...!
    Köszönöm!!Sajnos ez volt az idei utolsó málnatermés, de szerencsére télire is van a fagyasztóba. Én is nagyon szeretem.:)

    VálaszTörlés
  5. Vikvi!
    Biztosan nagy sikere lenne nálatok is, mert ahogy elnézem a blogodba, Ti is a jó szaftos, krémes süteményeket szeretitek.

    Szerintem fagyasztott málnával is megsütheted. Jól lecsepegtetve, esetleg jobban belesüllyed a masszába, de annál finomabb lesz.

    VálaszTörlés
  6. trollanyu!
    Köszi, és biztosan gyorsan befalnák a gyerekek.:))

    Nyugodtan próbáld ki fagyasztott málnával, szerintem azzal is jó lesz.

    VálaszTörlés
  7. Ez valami csoda...csoko...málnás!!

    VálaszTörlés
  8. Anazar!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  9. Isteni mint minden süteményed

    VálaszTörlés
  10. Fenséges! Ilyen finomat, Gizike csak te tudsz sütni!

    VálaszTörlés
  11. Ezt eszméletlen jól néz ki!! Vittem a recit:)köszi

    VálaszTörlés
  12. Muszály Neked engem kínozni ilyen guszta málnákkal és süteménnyel? Nagyon guszta, ezt hiába is sütném meg az nem olyan lenne mintha most megkínálnál egy kocka süteménnyel! Nagyon megköszönném !:-))

    VálaszTörlés
  13. Nagyon tetszik ez a recept! Egy díjjal szeretnék kedveskedni a sok finomságért, amit nálam megtalálsz! :)

    VálaszTörlés
  14. Arata excelent prajitura ta. Îmi place mult!
    Salutari :*

    VálaszTörlés
  15. Jaj, istenem! Egyszerűen felséges már a látvány is. :))))

    VálaszTörlés
  16. Egy másik bloggernél láttam az ajándékcsomagot, amit tőled kapott. Szeretném megkérdezni, hogy a tescoma szilikonlapot hol vásároltad?

    VálaszTörlés
  17. Szabina!
    Nagyon köszönöm!!! Kicsit megkésve, megyek és benézek hozzád.:)

    VálaszTörlés
  18. Bianka!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  19. Juci!
    Nagyon köszönöm, de szerintem Te is tudsz ilyen finomat sütni.:)

    VálaszTörlés
  20. Ízlésszindróma!
    Nagyon köszönöm!!! Biztosan neked is sikered lesz ezzel a süteménnyel.:)

    VálaszTörlés
  21. Éva!
    Dehogy kínozlak, már sütök is egy új adagot, és küldöm a kóstolót.:)

    VálaszTörlés
  22. Maya!

    Mulţumesc mult.
    Salutări.

    VálaszTörlés
  23. Petra!
    Nagyon köszönöm!!!:)

    VálaszTörlés
  24. Anna!
    A szilikonlapot a CORA-ban vásároltam.

    VálaszTörlés