2010. július 17., szombat

Cukkini sörtésztában.




DebiGabinál láttam meg ezt a sörtésztában való panírozást nemrégiben. Ő különböző zöldségeket sütött ebben a panírban, én viszont a cukkinit készítettem el ilyen formában. A recept összetevőin semmit nem változtattam, viszont annyiban eltértem, hogy én először megforgattam egy kis lisztbe a jól lecsepegtetett cukkinit. Így jobban ráragadt a tészta és vastagabb lett rajta a panír. Ízre nagyon finom lett és nem kell megijedni, mert szerintem nem érződik rajta a sör íze. Tálaláskor majonézes tormát kínáltam hozzá, de ízlés szerint rizs, vagy krumpli körettel is tálalható.





1 közepes méretű cukkini
2 dl sör
20 dk liszt (+ a forgatáshoz)
3 db tojás
1 tk só
őrölt fehérbors
olaj


A cukkinit felszeletelni, de ne legyen túl vastag, majd besózni és kicsit állni hagyni.
A tojások sárgáját jól kikeverni a sörrel, a sóval és az őrölt borssal, majd hozzákeverni a lisztet is.
A tojások fehérjét kemény habbá verni, majd óvatosan a sörös masszához keverni.
Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd a jól lecsepegtetett cukkinit először lisztbe, majd a sörös masszába jól beleforgatni és óvatosan belehelyezni a forró olajba.
Először közepes lángon szép pirosra sütni az alsó felét, majd átfordítani és a lángot nagyobbra véve ezt a felét is szép pirosra sütni.
Végül papírtörlőre kiszedni, hogy felszívja a felesleges zsiradékot.
Tálaláskor ízlés szerinti köretet kínálni hozzá. Én majonézzel jól kikevert tormával tálaltam.

2010. július 16., péntek

Dinnyés-mascarponés pohárkrém.




Nagyon szeretem a meleget, kedvenc évszakom a nyár, de ez a rekkenő kánikula már szinte sokkoló!!!!!! Sütésre még csak gondolni sem mertem ma, viszont volt itthon görögdinnye és abból készítettem egy finom pohárkrémet. Pikk-pakk elkészült és egy rövid ideig tartó, hűtőben való pihentetés után már kanalaztuk is. A nagy melegben bizony jólesett ez a jó hideg desszert. Sárgadinnyével is nagyon finom!!! Az előttünk álló meleg hétvégére mindkettő kipróbálását bátran merem ajánlani mindenkinek.



Hozzávalók 4 db fagylaltos kehelyhez:

50 dkg görögdinnye
10 dkg mascarpone
1 dl Hulala
1 cs vaníliás cukor
porcukor
karamellizált szezámmag



A dinnyét kimagozni és felkockázni.

A mascarponét kikeverni ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, és a vaníliás cukorral.

A hulalát kemény habbá verni, majd óvatosan a mascarponés krémhez keverni. (így sokkal könnyedebb lesz a krém)

Végül a fagylaltos kelyhekbe felváltva belekanalazni a feldarabolt görögdinnyét, és a krémet.

Legalább fél órára a hűtőbe tenni, hogy kellőképpen lehűljön.

A hűtőből kivéve a tetejét barna cukorral karamellizált szezámmaggal megszórni, majd úgy kínálni. Karamellizált szezámmag helyett megszórhatjuk pl. pörkölt mogyoróval, vagy éppen mandulaforgáccsal.


2010. július 15., csütörtök

Cukkinis-juhtúrós muffin.




Akik ismernek, tudják hogy cukkini imádó vagyok. Mindenféle formában eltudom képzelni az elkészítését, és ki is próbálom. Általában igen nagy sikerrel, mert olyan még nem készült ami nekem ne ízlett volna. Sőt akik megkóstolták, mind ezen a véleményen vannak. A napokban Tökmagi hívta fel a figyelmemet az ő általa készített cukkinis muffinra. Megnéztem a receptet és rögtön tudtam, hogy ez pont nekem való. Ma igaz rekkenő meleg volt(van), de mivel az ebéd a szabadban készült, így csak nem bírtam tovább és megsütöttem. Nagyon finom lett!!!! A juhtúró és a sajt íze, valamint a cukkinitől kapott szaftossága, egy igen finom, sós muffint eredményezett. Mindenkinek csak ajánlani tudom, egy pohár jó hideg sör kíséretében.


Hozzávalók:

25 dkg cukkini
10 dkg juhtúró
10 dkg sajt(trappista)
1 db tojás
0,5 dl olaj
1,2 dl tej
20 dkg liszt
2 kk sütőpor
1 mk szódabikarbóna
1 tk só
őrölt fehér bors


Egy tálba tenni a tejet, az olajat, a tojást, a sót, az őrölt borsot és habosra keverni. Ezután hozzáadni a juhtúrót és simára keverni.

A lisztet összekeverni a sütőporral és a szódabikarbónával, majd az előzőleg kikevert masszához keverni.

Végül nagy lyukú reszelőn belereszelni a cukkinit és a sajtot, majd szintén jól összekeverni.

A muffin formát kivajazni és megszórni zsemlemorzsával, majd belekanalazni a masszát.(én szilikonos formába tettem, így nem kentem ki)

Előmelegített sütőben közepes lángon 20-25 perc alatt készre sütni.

A sütőből kivéve rácsra szedni, majd tálalás előtt langyosra hűteni.

Tárcsán készült ebéd.



Ma megint rekordot dönt a meleg, így az ebédet a legegyszerűbb módon készítettem el. Tárcsán sütöttem meg a húst és a krumplit is, így a konyha mentesült a nagy melegtől, na meg persze én is. Viszont egy nagyon finom ebédet tudtam tálalni. Igaz diétásnak nem volt mondható, mivel a sertés hasaalját pácoltam be, és az bizony elég szaftos. Na, de néha ilyen, kicsit zsírosabb ebédet is megengedhetünk magunknak. Kovászos uborkával ettük, és most itt pihegek a jóllakottságtól és a melegtől az internet előtt. Recept különösebb nincs is, mindenki a saját ízlésének megfelelően pácolhatja, és sütheti a számára legmegfelelőbb húst. A krumplit kicsit sós vízben előfőztem, majd leszűrtem és végül a finom fűszeres zsírban kisütöttem.

Mindenkinek csakis ajánlani tudom az ebéd ilyen módon való elkészítését ebben a nagy kánikulában.

2010. július 14., szerda

Cukkinis-mozzarellás farfalle.



Ilyen rekkenő hőségben, mint amilyen ma is volt, nemszívesen töltök órákat a meleg konyhában főzéssel. Enni viszont kell, igaz az étvágyunk is kisebb, mint általában. Gondolom ezzel mindenki így van. Mivel bőségesen terem a cukkini a kertbe, így adott volt az ebéd alapjául. Már csak valami olyat kellett kitalálni, amely igen gyorsan elkészül. A hűtő szemrevételezése után, ez a cukkinis tészta kerekedett ki belőle. Nagyon finom lett!!! Már tavaly is többféleképpen párosítottam a cukkinit és a tésztát, és állítom egyik finomabbra sikerült mint a másik. A mai ebéd igen nagy előnye még, hogy egy bő félóra alatt elkészült és már tálalhattam is.





1 db cukkini
1 cs bacon
1 db vöröshagyma
4-5 db paradicsom
1,5 dl fehérbor
15-20 dk farfalle (masnitészta)
mozzarella
só
oregánó
őrölt fehérbors

A bacont felkockázni, majd egy serpenyőbe tenni és ropogósra sütni. Kiszedni egy tányérra és félretenni.
A fennmaradt zsíron elkezdeni párolni az apróra vágott vöröshagymát, majd ha már üveges, hozzáadni az apró kockára vágott cukkinit. Jól összeforgatni, majd felönteni a borral és ízlés szerint fűszerezni. Puhára párolni, majd ekkor beletenni a kockára vágott paradicsomot és a kisütött bacont, majd óvatosan összeforgatni. Párpercig együtt párolni.(ekkora már szinte minden levét elfőtte)

Közben a tésztát enyhén sós vízbe kifőzni, majd leszűrni és óvatosan hozzákeverni az elkészült cukkinihez.(a tésztát nem kell leöblíteni)
Tetejére csipkedni az ízlés szerinti mennyiségű mozzarellát és lefedve állni hagyni még párpercig.(a tűzről levéve, pihentetni) Ezalatt az idő alatt a tészta magába szívja azt a kis szaftot ami a cukkini alatt maradt, a sajt pedig szépen megolvad.
Rövid idő alatt, egy finom és laktató ebédet tálalhatunk.

Éclair (Ekler fánk) sajtoskrémmel töltve.


Nem is olyan régen sütöttem Éclair fánkot és akkor édes töltelékkel készült. Most egy kicsit változtattam a tölteléken és a jól bevált sajtoskrém került bele, mellyel a sajtos rolót töltöttem meg. Így a tésztából is kihagytam a cukrot, de az elkészítése, sütése ugyanúgy történt. Igaz tanulva a múltkori sütésen, most egy kicsit vastagabb tésztát nyomtam a sütőpapírra, így magasabbak lettek a fánkok. Nagyon finom lett a sajtos töltelékkel is. Mindenkinek csak ajánlani tudom a kipróbálását.

Tészta hozzávalói:

12 dk liszt
12 dk vaj(v. margarin)
125 ml víz
1 tk só
4 db tojás


Egy edénybe beletenni a vajat, a vizet és a sót, majd elkezdeni forralni.
Ha már forr, hozzáönteni a lisztet és lassú tűzön állandó keverés mellett 5 percig főzni.(egy sűrű masszát kapunk, ezért kell keverni, de nem fog leégni)
5 perc főzés(égetés) után levenni a tűzről és még forrón, egyesével robotgéppel hozzákeverni az egész tojásokat. Egy teljesen sima állagú tésztát fogunk kapni.
Végül egy kinyomózsákba, vagy süteménykinyomóba kanalazni a masszát, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe, kissé távolabb egymástól, 7-8 cm tésztacsíkot nyomni.
A sütőt előmelegíteni 220 fokra, az egyik sarkába egy kis edénybe vizet tenni, hogy párában süljön a tészta. (én légkeverésnél 200 fokon sütöttem)
8 perc alatt szép barnára sütni a tésztát, majd a sütőből kivéve rögtön rácsra tenni és úgy hűteni ki.
A teljesen kihűlt tésztákat, éles késsel kettévágni, majd megtölteni a sajtoskrémmel.


Sajtoskrém:

3 tojássárgája
3 csapott ek liszt
10 dk krémsajt
15 dk trappista sajt
15 dk margarin
3 dl tej
só
őrölt fehérbors
szerecsendió

Egy edénybe beletenni a tejet, a tojássárgáját, 5 dk reszelt trappista sajtot és a krémsajtot. Ízlés szerint fűszerezni, majd robotgéppel simára keverni.
Lassú tűzön, állandó keverés mellett sűrűre főzni. Hagyni teljesen kihűlni.
A margarint a maradék reszelt sajtot jól kikeverni, majd a teljesen kihűlt krémmel összekeverni. Ha szükséges még utánaízesíteni.
A kettévágott fánkokat ezzel a sajtoskrémmel megtölteni. Rögtön fogyasztható.

2010. július 12., hétfő

Csirkezúzás-gombás-zöldséges rizottó.



A napokban Diánál jártam és ott láttam meg, hogy ő rizottót készített csirkezúzával. Mivel mi is nagyon szeretjük, mind a csirke, mind pedig a pulykazúzát, így kétség nem fért hozzá, hogy én is hamarosan elfogom készíteni. Néha bizony gondban vagyok mi is legyen az ebéd, így ma kapóra jött ez a recept. Én barna rizzsel, gombával, sárgarépával és zöldborsóval készítettem, és nagyon finom lett. Barna rizs helyett, sima rizzsel is főzhető, de én azért választottam ezt a fajtát, mert talán egészségesebb, és mivel a főzési ideje jóval hosszabb, így a zöldségekkel együtt készült el.Vegetáriánusoknak zúza nélkül csakis ajánlani tudom, mert szerintem úgy is egy igen remek ebédet tudunk tálalni.


 Hozzávalók:

50 dkg csirkezúza
1 cs előfőzött barna rizs
1 db vöröshagyma
3 db sárgarépa
30 dkg gomba
20 dkg zöldborsó
só
őrölt fehérbors
2 db húsleveskocka
olívaolaj
víz

A zúzát jól megmosni és feldarabolni. A vöröshagymát apróra vágni, a gombát és a sárgarépát ízlés szerinti méretűre darabolni.

Egy edénybe olajat önteni és elkezdeni párolni a vöröshagymát, majd hozzáadni a feldarabolt zúzát és együtt párolni tovább. Pár perc múlva beletenni a barna rizst és még egy kicsit együtt pirítani, majd felönteni egy pohár vízzel. Ízlés szerint fűszerezni és addig főzni még teljesen elfő a leve. Ekkor hozzáadni a feldarabolt sárgarépát, jól összekeverni majd felönteni két pohár vízzel. Mire elfőtte ezt a vizet is lehet hozzáadni a gombát és a zöldborsót. Szintén jól összekeverni, majd felönteni két pohár vízzel. (a gomba is enged levet)
Szép lassan puhára főzni. Közben többször megkeverni, ha szükséges utána ízesíteni és a vizet pótolni.
Amikor elkészült, teljesen lefedni ez edényt és még pár percig állni hagyni, majd tálalni.