
Ezt a pitét a hagyma imádók figyelmébe ajánlanám, viszont aki idáig nem volt a hagymával túl nagy barátságban az is megfogja szeretni. Már többször hallottam a hagymával készült pitéről, tortáról, de még eddig nem sütöttem. Ma valami süteményre vágytam, persze nem szerettem volna édeset készíteni, inkább valami sósat. Ennek pont megfelelt ez a pite. Igaz a mascarpone ízesítése sós, és ott van még a sajt is, de a hagyma dinsztelése közben finom édeskés ízt kapott. Így egy kicsit sós, és egy kicsit édes íz keveredése érezhető. Ettől összességében viszont nagyon finom lett. A ropogós leveles tészta, és ez a finom töltelék egy igazán remek páros. Langyosan pedig egyszerűen nem lehet neki ellenállni.
5 dkg margarin
3 tk cukor
kakukkfű
só
őrölt fehérbors
5 ek fehérbor (édes)
15 dkg mascarpone
15 dkg sajt
1 db tojás
1 cs leveles tészta
A hagymát vékonyan felszeletelni, majd egy serpenyőben a margarinnal elkezdeni párolni. Közben sózni, borsozni, és megszórni ízlés szerinti mennyiségű kakukkfűvel. Amikor már kezd kicsit párolódni, rászórni a cukrot és jól összekeverni. Végül ráönteni a bort, és fedő alatt tovább párolni. Ha már elpárolog a leve, a fedőt levéve állandó keverés mellett addig párolni még szép színt kap.
A leveles tésztát egy sütőpapírral bélelt tepsibe tenni.
A mascarponét sózni, és simára keverni az egész tojással, majd a leveles tésztára egyenletesen rákenni. Reszelt sajttal jól megszórni.
A sajt tetejére rákanalazni a megpárolódott vöröshagymát, és a tetejét szintén jól megszórni reszelt sajttal.
Előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni.(én légkeverésnél 150 fokon sütöttem)
Langyosan tálalni, egy pohár finom bor társaságában.







