2023. június 18., vasárnap

Epres-csokoládés szelet. (cukorbetegeknek)

 


Hétvége lévén, és mivel már régen sütöttem krémes, cukormentes süteményt, a kertben pedig bőségesen terem az eper, így epres-csokoládés szelet készült. Egy kakaós-vajas piskótát sütöttem, majd kétféle mascarponekrémmel, és eperrel töltöttem meg. A tészta sütés közben a vajnak köszönhetően nem száradt ki, finom szaftos maradt, melyhez jól illik a krém és az eper. A sütemény nagyon finom, de azért cukorbetegként csakis mértékkel fogyasszunk belőle....




Tészta hozzávalói 37x38cm-es gáztepsihez:

20 dkg rizsliszt

25 dkg vaj

20 dkg eritrit

5 db tojás (nagy)

5 dkg holland kakaó

1 tk sütőpor

 

A vajat keverjük habosra az eritrittel, majd egyesével adjuk hozzá a tojásokat, és mindegyikkel keverjük simára.
 A 4. és 5. tojással egy-egy kanál lisztet is adjunk a keverékhez.

A maradék lisztet keverjük össze a sütőporral és a kakaóval, szitáljuk át, majd adjuk hozzá a tojásos keverékhez, és keverjük simára. (Én állandó keverés mellett kanalaztam hozzá a lisztet, és kevertem simára.)

A gáztepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egyenletesen kanalazzuk rá a masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük tűpróbáig. (Én légkeverésnél 170 fokon, 15 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve helyezzük rácsra és hűtsük ki teljesen a tésztát, majd húzzuk le róla a sütőpapírt.


 

Krém hozzávalói:

25 dkg mascarpone

10 dkg vaj

15 dkg eritrit

1 tk vaníliaaroma

1 ek holland kakaó

Kell még kb. 50 dkg eper


A mascarponéhoz adjuk hozzá a puha vajat, az eritritet, és a vaníliaaromát, majd keverjük simára a krémet. (ízlés szerint édesítsük)

Ezután osszuk el kétfelé, majd az egyik fele krémhez keverjük hozzá a kakaót.

Az epret alaposan mossuk meg, csepegtessük le, és szükség szerint a maradék nedvességet papírtörlővel itassuk le. (ha nagyobb eperszemek lennénének, akkor vágjuk félbe)



A teljesen kihűlt tésztát vágjuk két egyforma részre, majd az egyiket helyezzük egy tálcára, és egyenletesen kenjük rá a fehér krémet.

Ezután rakjuk ki az eperszemekkel, majd helyezzük rá a másik tésztalapot. (tenyérrel óvatosan nyomkodjuk le)

Ezután a kakaós krémet kanalazzuk rá a tésztára, majd tegyük be a hűtőbe pár órára hogy az ízek jól összeérjenek, és könnyen tudjuk majd felszeletelni.

Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből a süteményt, ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. A vajas piskóta sütés közben nem száradt ki, finom szaftos maradt, melyhez jól illik a kétféle krém, és az eper.


6 megjegyzés:

  1. Csodás szeletek lettek! Mi idén csak párszor vettünk még epret, de azt is csak frissen ettük meg. Hogy még kapok-e elfogadható áron, majd kiderül...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Katikám! Tavaly palántáztam epret és idén már szépen terem, így szerencsére nem kell már venni..... eléggé drága volt itt nálunk is, de sajnos minden gyümölcs nagyon drága. :(

      Törlés
  2. Nagyon guszta és finom lehetett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Éva! Nagyon finom volt, annyira vágytam már egy krémes süteményre.

      Törlés
  3. Olyan jópofa, ahogy kikandikálnak az eprek. Miért rizslisztet használtál? Vigyáznod kell a gluténra is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ani! Elnézésedet kérem hogy csak most válaszolok, de nyaralni voltam. A cukrom miatt sütök rizsliszttel vagy tönkölyliszttel. A szénhidrátra kell figyelnem, szerencsére nem vagyok gluténérzékeny. A süti nagyon finom, jó krémes, nagyon szerettem és még a fagyasztóba is tettem pár szeletet későbbre.

      Törlés