2022. július 10., vasárnap

Meggyszósz cukorbetegeknek.

 


Nagyon szeretem a meggyszószt pl. sült húsok mellé tálalva, de lehűtve, elkanalazgatni is szívesen elkanalazgatom. Mivel volt itthon meggy, így gondoltam ebéd utáni desszertnek meggyszószt készítek természetesen cukormentes változatban. Szegfűszeggel, fahéjjal, és csillagánizzsal ízesítettem, és cukor helyett eritrit került bele. Tálaláskor egy gombóc szintén cukormentes vanília fagyival koronáztam meg, mely remekül illik a meggyszószhoz..... persze azért fagyi nélkül is nagyon finom.


 


 

Hozzávalók:

50 dkg meggy

3 ek eritrit

1 kk vaníliaaroma

3 db szegfűszeg

1 kk őrölt fahéj

1/2 csillagánizs (el is hagyható)

1/2 cs vaníliás pudingpor

1,5 dl tej

 

A meggyet magozzuk ki, majd öntsük fel annyi vízzel hogy bőven ellepje.

Ezután adjuk hozzá a szegfűszeget, az őrölt fahéjat, a csillagánizst (el is hagyható) és az eritritet, majd főzzük kb. 20 percig. (ízlés szerint kevesebb, vagy éppen több édesítőszert is adhatunk hozzá)

A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd adjuk hozzá a maradék tejet is.

Ezután állandó keverés mellett csorgassuk a meggyhez, majd kevergetve addig főzzük, hogy kissé besűrűsödjön, majd vegyük le a tűzről, és hagyjuk kihűlni.

 

 


Tálaláskor ízlés szerint az éppen csak langyos, vagy teljesen kihűlt meggyszószból egy-két merőkanálnyit szedjünk tálkába, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint egy gombóc cukormentes vanília fagyival is tálalhatjuk, mely remekül illik a meggyszószhoz.

 

6 megjegyzés:

  1. Desszertnek is nagyon finom lehetett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katikám, nagyon finom volt, csak magában elkanalazgatni. Örülök hogy megtudom enni, mert nagyon hiányoznak a gyümölcsök.... csak keveset lehet enni belőlük.

      Törlés
  2. A kedvenc menzás ételem-emlékem főtt hússal és pirított darával. :-P Csodás lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm!! Én is imádtam.... többször készítettem már, de valahogy olyanra mint a menzás soha nem sikerült. :)

      Törlés
  3. Kedves Gizi!
    Örülök, hogy vannak cukormentes receptek is, mégpedig azért mert nagyon jó az ízlése, és ha valami finom és még egészséges is az a legjobb! 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Eszter! Nagyon köszönöm a kedves szavaidat! Amióta cukorbeteg lettem nem használok cukrot, de azért amint látod semmi jóról nem kell lemondani... Ezután is többségében lesznek a cukormentes, egészséges receptek a blogban.

      Törlés