2022. február 18., péntek

Kakaós kalács cukorbetegeknek.

 

 

Eddig is nagyon ritkán sütöttem kalácsot, de mióta kiderült hogy a cukorbetegek táborát erősítem, még gondolni sem akartam a kalácssütésre, sőt sütemény sütésére se nagyon. A napokban mégis megkívántam, és el is képzeltem hogy milyen finom is lenne egy szelet kakaós kalács. A gondolatot aztán tett követte, és el is készült a kalács, méghozzá teljes kiőrlésű liszttel, és finom mascarponés-kakaós krémmel. A tészta annak ellenére hogy teljes kiőrlésű liszttel készült, könnyű és finom, melyhez jól illik a kakaós mascarponekrém. Ezt az alaptésztát pedig ízlés szerint készíthetjük diós, vagy éppen mákos töltelékkel is.




Hozzávalók a tésztához:

30 dkg teljes kiőrlésű liszt

5 dkg búza finomliszt

3 dkg sikér

1 ek eritrit

5 dkg vaj

1 kk vaníliaaroma

1 db tojás

2,5 dkg élesztő

1 tk cukor

2 dl tej

csipet só


A cukrot keverjük hozzá 1 dl langyos tejhez, majd morzsoljuk bele az élesztőt és pár perc alatt futtassuk fel.

A kétféle lisztet keverjük össze, szitáljuk át, majd a szitában maradt tönkölyt is öntsük hozzá.

Ezután keverjük hozzá a sót, az eritritet, és a sikért.

Ezután csináljunk a liszt közepébe egy mélyedést, öntsük bele a felfuttatott élesztőt, adjuk hozzá a felvert egész tojást, öntsük hozzá a maradék tejet, majd kezdjük el dagasztani. 

Amikor a tészta már kezd elválni az edény falától, csorgassuk hozzá az előzőleg felolvasztott, és visszahűtött vajat, és úgy dagasszuk tovább. (Én robotgéppel dagasztottam meg a tésztát, majd kézzel is átdolgoztam mielőtt a kelesztőtálba tettem.)

A megdagasztott tésztát tegyük át egy lisztezett kelesztőtálba, majd langyos helyen kelesszük egy órán át.

Amikor a tészta megkelt, borítsuk ki lisztezett felületre, nyújtsuk ki vékonyra, és kenjük meg a kakaós krémmel.


 

 Kakaós mascarponekrém hozzávalói:

10 dkg mascarpone

eritrit (ízlés szerint)

1 ek holland kakaó (púpozott)

1 kk őrölt fahéj (el is hagyható)

1 tk vaníliaaroma

1-2 ek tej (annyi hogy könnyen kenhető legyen)


A mascarponéhoz adjuk hozzá az eritritet, a vaníliaaromát, és keverjük simára.

Ezután adjuk hozzá a kakaót, az őrölt fahéjat, és szintén keverjük simára. (keverés közben apránként adjunk hozzá annyi tejet, hogy könnyen kenhető legyen, de ne legyen túl lágy a krém)

Ezután a vékonyra nyújtott tésztára egyenletesen kenjük rá a kakaós krémet, majd szorosan tekerjük fel, úgy mint a bejglit.

A sütőformát béleljük ki sütőpapírral, helyezzük bele a megtöltött tésztát, majd takarjuk le konyharuhával, és szobahőmérsékleten kelesszük 30 percig. (Én 25x10x7 cm-es formába tettem bele a tésztát.)

Újrakelesztés után kenjük le a tésztát felvert egész tojással mielőtt betennénk a sütőbe.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd 200 fokon süssük 40-45 perc alatt készre. (Én légkeverésnél 170 fokon, 40 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve hagyjuk a formában hűlni, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki teljesen.



Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. A tésztája annak ellenére hogy teljes kiőrlésű liszttel készült, könnyű és finom, melyhez jól illik a kakaós mascarponekrém. Ízlés szerint pedig készíthetjük diós, vagy éppen mákos töltelékkel is.


2 megjegyzés:

  1. Finom lehetett! Örülök, hogy van lehetőséged finom, ízletes édességek elkészítésére, amiket te is nyugodt szívvel elfogyaszthatsz.
    Nagyon jól néz ki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Katalin, nagyon köszönöm! Nem is gondoltam volna, hogy könnyű és finom lesz a teljes kiőrlésű liszttel, de szerencsére nagyon finom.

      Törlés