2017. május 2., kedd

Gombás szelet.




A fagyasztóba benyúlva egy kisebb zacskó került a kezembe, melyben négy szelet csontos tarja lapult, így aztán az egyik kedvencünk, tejfölös-gombás hússzelet készült belőle. A tarját készíthetjük csont nélkül is, de szerintem csonttal együtt sütve, sokkal ízletesebb lesz a hús. Ameddig a fűszeres hússzeletek a sütőben puhára párolódnak, van idő előkészíteni a tejfölös gombát. Ezután már nincs más dolgunk, mint nyakon önteni a húst, majd visszatenni a sütőbe, és összesütni. Én most tésztát főztem ki hozzá, (nemrégiben ajándékba kapott Soós tésztából)  de ízlés szerint más körettel is tálalhatjuk.




Hozzávalók:

4 szelet tarja (csonttal)
50 dkg gomba
1 db vöröshagyma
őrölt bors
2 tk ételízesítő
majoranna
1 tk pirospaprika
2 dl tejföl
1 dl víz
3 ek olaj
5 dkg vaj




A vastagabb szelet csontos tarjának a húsos részét klopfoljuk ki, majd sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd pár perc alatt, süssük elő a hússzeletek mindkét oldalát.

Ezután tegyük egymásmellé a tepsibe, csorgassuk rá a visszamaradt zsiradékot, ízlés szerint szórjuk meg ételízesítővel, majorannával, öntsük alá a vizet, majd fóliával fedjük le a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk kb. egy óra alatt puhára a húst.

A gombát tisztítsuk meg, majd ízlés szerint szeleteljük fel. A vöröshagymát vágjuk fel apróra.

Egy serpenyőbe olvasszuk fel a vajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.

Ezután adjuk hozzá a felszeletelt gombát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd pároljuk kb. 10 percig. (nem kell alá folyadékot önteni, mert a gomba enged elengedő levet)

Amikor a gomba megpárolódott, szórjuk meg a pirospaprikával, keverjük alaposan össze, adjuk hozzá a tejfölt, és szintén keverjük össze, majd forraljuk ki.

Ezután a puhára párolódott húsra öntsük rá a tejfölös gombát, majd tegyük vissza a sütőbe, és süssük készre.

Közben készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én tésztát főztem ki, de jól illik hozzá pl. a tarhonya, vagy a rizs is.

Tálaláskor helyezzük tányérra a hússzeletet és a gombás szaftot, majd kanalazzuk mellé a köretet, és úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése