2017. január 3., kedd

Füstölt lazacos-almás saláta másképpen.





Az előző évekhez hasonlóan idén is a karácsonyra és szilveszterre készült receptek posztolásával kezdődik nálam a január. Persze ezeket a recepteket nem csak karácsony táján készíthetjük el, mert pl. egy családi ünnep, születésnap..... alkalmával is megállják a helyüket. Az első recept pedig nem más, mint egy lazacsaláta melyet előételként tálaltam fel még szenteste. A simára kevert fűszeres mascarponekrémbe a füstölt lazac mellett került még apróra vágott alma is, mely a roppanósságával nagyon jól beleillett a salátába. Az elkészült salátát egy szelet füstölt lazacra kanalaztam, majd került rá még némi vörös kaviár is. Tálaláskor egyszerűen csak sajtos-sós kekszet kínáltam mellé, és együtt igen nagy sikere volt.





 Hozzávalók:

30 dkg füstölt lazac
20 dkg mascarpone
2-3 ek tejföl
1 nagyobb édes alma
citromlé (ízlés szerint)
őrölt fehér bors

sajtos-sós keksz és vörös kaviár a tálaláshoz




A szeletelt lazacból válasszunk ki egy szép szeletet, majd tegyük félre. A maradékot vágjuk fel kisebb kockákra.

Az almát pucoljuk meg, és a magházat eltávolítva, szintén vágjuk fel kisebb kockákra, majd csepegtessük meg citromlével.

A mascarponéhoz adjunk hozzá két evőkanál tejfölt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, csepegtessük meg citromlével, majd keverjük alaposan össze. (arra figyeljünk, nehogy túl lágy masszát kapjunk, ezért a tejfölt mindenképpen kisebb adagokba keverjük hozzá)

Ezután adjuk hozzá a feldarabolt füstölt lazacot és az almát, majd keverjük, forgassuk össze. Pár órára tegyük be a hűtőbe, hogy az ízek kellően összeérjenek.





Tálaláskor helyezzük tányérra a félretett lazacszeletet, kanalazzuk rá az elkészült salátát, majd a kaviárt, és sajtos-sós keksszel kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése