2016. március 22., kedd

Olívás sajtkrémmel töltött tojás.





A húsvéti asztalon a főtt, és szeletelt sonka mellett minden évben helyet kap a töltött tojás is. A keményre főzött, majd félbevágott tojásokat ízlés szerinti krémekkel tölthetjük meg. Én most pl. natúr sajtkrémet kevertem össze a tojások sárgájával, majd sóztam, borsoztam, és az apróra összevágott olajbogyót sem sajnáltam ki a krémből. A töltött tojás pedig az egyszerűsége mellett, nagyon jól illett a vékonyra szeletelt fekete erdei sonkához, és az ünnepi asztalon is megállja majd a helyét.






Hozzávalók 10 db töltött tojáshoz:

 5 db keményre főzött tojás
1 db tubusos natúr krémsajt
olajbogyó (ízlés szerint)
őrölt fehér bors





A keményre főzött és teljesen kihűtött tojásokat vágjuk félbe, majd óvatosan emeljük ki a sárgáját.

A natúr sajtkrémhez adjuk hozzá a villával összetört tojássárgát, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és keverjük simára.

Az olajbogyót alaposan csepegtessük le, majd vágjuk fel apróra. Ezután adjuk hozzá a tojásos sajtkrémhez, és szintén keverjük össze. (ha szükséges, akkor még ízlés szerint sózzunk, borsozzunk utána)

Az elkészült olívás sajtkrémet ezután töltsük vissza a tojásfehérjébe, majd díszítsük egy-egy karika olajbogyóval.

Tálalásig tegyük be a hűtőbe, majd kínáljuk pl. vékonyra szeletelt vagy főtt sonka mellé az ünnepi asztalon.


1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 65 kcal

Fehérje: 4 g

Zsír: 5 g

Szénhidrát: - g

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése