2014. június 11., szerda

Spárga citromos bodzamártással.




A végéhez érkeztünk a spárgaszezonnak, de szerencsére még sikerült két csomaggal beszereznem. Így aztán gyorsan két finomságot is készítettem. Először ez az egyszerűen csak bepanírozott, majd olívaolajjal meglocsolt, és sütőben ropogósra sütött spárga készült el. A spárga már így magában is nagyon finom volt, de én azért készítettem még hozzá egy finom bodzamártást is. A bodzavirággal szintén szerencsém volt, mert az utolsó néhány virágot sikerült begyűjtenem. A mártás receptjére a culinaricum blogban bukkantam rá, és rögtön megtetszett. A kissé savanykásan édes, bodzaízű mártás pedig remekül illett a ropogósra sült spárgához.







Spárga hozzávalói:

1 cs zöld spárga
1 tojás (nagy)
3-4 ek kukoricaliszt
1 cs zsemlemorzsa
őrölt fehér bors
2 ek olívaolaj


A spárgát hajlítsuk meg, majd a fás végét törjük le. Ezután alaposan mossuk meg, majd enyhén sós vízben, forrástól számítva, főzzük két percig. Ezután szűrjük le, és hideg vízzel öblítsük, majd csepegtessük le.

Ezután egyesével először forgassuk bele a kukoricalisztbe, majd a sóval és őrölt fehér borssal ízesített felvert tojásba, végül pedig a zsemlemorzsába.

Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük le olívaolajjal. Ezután helyezzük egymásmellé a bepanírozott spárgát, majd szintén spricceljük le olívaolajjal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 10-15 perc alatt szép pirosra, ropogósra.






Citromos bodzamártás hozzávalói:

5-6 bodzavirág
5 dl víz
1 citrom leve és reszelt héja
1 mk só
1 tk őrölt fahéj
1 cs vaníliás cukor
3-4 ek barna cukor
2 dl natúr joghurt
3-4 ek kukoricakeményítő


A bodzavirágot csipkedjük le a száráról, majd pár órára áztassuk be a vízbe. (én egész éjszakára a vízben hagytam ázni)

Ezután adjuk hozzá a sót, a barna cukrot és a vaníliás cukrot, az őrölt fahajat, reszeljük bele a citromhéjat, és nyomjuk bele a citrom levet. Forraljuk fel, majd vegyük kisebbre a lángot, és főzzük kb. 5 percig. 
Ezután vegyük le a tűzről, és botmixerrel pépesítsük, majd szűrjük le.

A kukoricakeményítőt keverjük simára a joghurttal, és egy kevés bodzalével.

A maradék bodzalevet tegyük vissza a tűzre, forraljuk fel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a keményítős-joghurtos keveréket. Ezután kevergetve addig főzzük, még kellően besűrűsödik. (én 4 ek keményítőt kevertem a joghurthoz, így egy sűrűbb mártást kaptam)

Tálaláskor helyezzük tányérra a spárgát, majd a bodzamártással kínáljuk. (a mártást tálalhatjuk kis tálkában, vagy ízlés szerint a spárga mellé kanalazva)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése