2012. január 31., kedd

Zöldborsófőzelék diétásan, tejmentesen.



Borsófőzeléket az év minden szakában szívesen készítek. Persze azért nyáron a finom, friss, zsenge zöldborsóból a legfinomabb, na de egy jó minőségű fagyasztott borsóból is igen finom főzeléket lehet főzni. Az eddigiekben elkészített főzeléket, mindig lisztes, tejes habarással készítettem, sőt volt hogy pici pirospaprikával is megszórtam, vagy éppen tejszín került bele (tejszínes recept itt) . Most valami diétásabb főzelék receptet keresgéltem, és akkor bukkantam rá erre a receptre a Nők Lapja receptjei között. Először csak átfutottam rajta, aztán mégiscsak visszatértem és jobban szemügyre vettem a receptet. Mivel a tejes főzelékhez vagyok hozzászokva, így kicsit vonakodtam az elkészítésétől, de a kíváncsiságom felülemelkedett ezen, és már hozzá is láttam a főzelék elkészítéséhez. Mondhatom nem bántam meg, sőt olyan finom volt így elkészítve a borsófőzelék, hogy ezután gyakran szerepel majd az étrendembe. A sárgarépából, vöröshagymából, paradicsompüréből készült fűszeres alapba puhára főzött zöldborsóból, tej és lisztmentesen is egy nagyon laktató főzeléket sikerült főzni. Tálaláskor én most tükörtojást kínáltam hozzá, de ízlés szerint a diétába beleillő párolt hússal is kínálhatjuk. Persze azért nem csak diétázók figyelmébe ajánlanám, mert szerintem az ízek kedvéért egy próbát mindenkinek megér az elkészítése.





Hozzávalók:

30 dkg zöldborsó
1 ek paradicsompüré
1 nagyobb sárgarépa
1 közepes vöröshagyma
petrezselyemzöld
édesítőszer (v. cukor)
1 tk kukoricakeményítő
6-7 dl víz
olívaolaj





A sárgarépát megtisztítani, majd vékonyra felkarikázni. A vöröshagymát szintén megpucolni, majd apróra felvágni. A petrezselyemzöldet apróra felaprítani.

Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd hozzáadni a felkarikázott sárgarépát és elkezdeni párolni. Pár perc után hozzáadni az apróra vágott vöröshagymát, megszórni egy pici sóval, majd kevergetve tovább párolni.
Végül belekanalazni a paradicsompürét, egy pici édesítőszert csepegtetni bele, és alaposan összekeverni, majd felönteni a vízzel. Ízlés szerint sózni, majd lassú tűzön puhára főzni.

Amikor a sárgarépa már teljesen megpuhult, botmixerrel pépesíteni, majd hozzáadni a zöldborsót, a felaprított petrezselyemzöldet, majd szép lassan, néha megkeverve, addig főzni, még a borsó is teljesen puha lesz.(ha szükséges közben egy kevés vizet még önteni hozzá)

A keményítőt egy pici vízzel simára keverni, majd állandó keverés mellett a főzelékbe csorgatni. Ezután kevergetve kiforralni, hogy egy kicsit besűrűsödjön.(hosszabb ideig ekkor már nem szabad főzni, mert akkor újra felhígul)

Tálaláskor ízlés szerinti feltéttel kínálni. Én tükörtojást kínáltam hozzá, így is finom, és főként igen laktató volt.

28 megjegyzés:

  1. A borsófőzelék az egyik fiam kedvence, de ezen a módon még nem hallottam készíteni. Egyszer kipróbálom így is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marisz, nyugodtan próbáld ki mert nagyon finom így is elkészítve. Hátha a fiadnak is ízleni fog ez a változat is.:)

      Törlés
  2. Tetszik ez a diétás változat:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, köszönöm, és Neked is ajánlani tudom, még ha nem is diétázol.:)

      Törlés
  3. Na tessék, egy egyszerű kajából csodásat kreáltál, nem beszélve a fotóról- üde színfolt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, nagyon köszönöm!! Először nem is gondoltam, hogy ilyen finom lesz, én biztosan többször fogom még készíteni.:)

      Törlés
  4. Ezt most pont nekem főzted!!! Meg is enném...:o))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti, igen Neked is főztem, nyugodtan kanalazd be!!!:)

      Törlés
  5. Nagyon jó recept. Lehet, hogy így a család is megenné - mert tejjel nem eszik meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. María, egy próbát mindenképpen megér, hátha tényleg így szívesen megeszik majd.:)

      Törlés
  6. A borsót bármilyen formában, bármikor én is szívesen megeszem. Nagyon guszta !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, nagyon köszönöm, és Neked is csak ajánlani tudom. Egy új íz, de nagyon finom.:)

      Törlés
  7. Nagyon guszta:) A főzelékkel én is úgy vagyok, hogy tejjel, tejszínnnel jó, de persze a diéta kedvéért ezt is megenném. A zöldségeket különben is imádom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsike, köszönöm. Meglepően finom lett, nekem jobban ízlett mint a tejes változat. Na és persze, így még diétás is volt.:)

      Törlés
  8. Szuper a recept!!!!:)Múltkor nem ettem,amit a családnak készítettem,de most megkívántam,olyan gusztusosan tálaltad :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zitus, köszönöm. Örülök hogy Neked is tetszik a recept. Nyugodtan próbáld ki, diétás, de attól még igen laktató volt.

      Törlés
  9. Fincsi, most eszembe juttattál egy másik borsós főzeléket :
    ) Azt hiszem tudom mit főzök holnap :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viki, gondolom akkor ma Nálad borsófőzelék volt az ebéd!!! Örülök hogy sikerült ötletet adnom a főzéshez.:)

      Törlés
  10. Un placer comer guisantes un plato sencillo que me encanta sobre todo en verano es mi guiso preferido,abrazos y abrazos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rosita,Gracias. Sencillo y muy sabroso.
      Me encanta el verano, los guisantes frescos, abrazos y abrazos.

      Törlés
  11. Nagyon jó, a rendes hagyományos édes borsófőzeléket ki nem állhatom, de ez nagyon tetszik!!! Jövök még! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi, köszönöm. Ez a változat biztosan Neked is ízleni fog. Nem fogod elhinni, de ebéd közben éppen Téged emlegettelek, hogy ez biztosan a Te diétába is beleillik.:) Mi gőzerővel tornázunk, bicajozunk, és megpróbálunk diétásan enni, szerencsére sikerrel.:)

      Törlés
  12. Nagyon guszta! Tegnap én is borsó főzit készítettem, de hát nem diétásan :)Nagyon finom lehet így is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tündi köszönöm. Nagyon finom, nyugodtan próbáld ki.:)

      Törlés
  13. Meg is főztem ezt a finomságot :) Gondoltam rád, kérlek fogadd szeretettel! Bár a szavakban nem lesz hiány ezentúl sem :)
    http://bbanyucikeszitenel.blogspot.com/2012/02/dijat-kaptam.html#axzz1l4Wrbnxr

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viki, de örülök hogy Neked is ízlett!!! Köszönöm a díjat, megyek és bekukkantok hozzád.:)

      Törlés
  14. Na, te is hozzá járulsz a diétás de izletes ételekhez, min én is! Ezt a verziót szivesen fogom késziteni, és a tükörtojás mindig jöhet, szivesen.
    Guszta, és finom, Gizike! Az én blogom hagytam választ a himzett teritőröl.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elisabeth, köszönöm. Bizony Te is finom, diétás ételeket osztasz meg velünk, így könnyen tudunk válogatni, és így változatos lesz az ebédkészítés. Biztosan Neked is ízlik majd a borsófőzelék. A tükörtojás nekem is nagy kedvencem, főzelékekhez sokszor készítem. Megyek és elolvasom a válaszodat a csodaszép terítőről.

      Törlés