![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgADW51MrA49sGV5rS-LX_Q4Gsqx43IMEmXHRCwovz6wxc0CPyq26J6NsHOWzYkxBwweWbQGuAnytyIhzj6Bm4VdNq7pdbtatv0EjlS80ZUSrEe8bhZdV_qIcldv6caXgjoOsLl9nkUK9M/s400/1646..jpg)
Szilvalekvár főzése közben jött az ötlet, hogy mi volna, ha rebarbarával főzném össze a szilvát. Irány a kert, gyorsan levágtam jó néhány rebarbaraszárat, és már kezdődhetett is a dzsem főzése. Közben aztán úgy döntöttem, hogy egy kevés levendulával is megbolondítom, lesz ami lesz alapon. Mivel csak egy próbaadagot főztem, gondoltam, ha nem ízlik, majd legfeljebb a kukában végzi. Most már tudom, hogy a kuka kilőve, mert a dzsem nagyon, de nagyon finom lett. Kissé pikánsan savanykás íze, remekül illik majd a süteményekbe. Csak azt sajnálom, hogy már nincs több szilva a fán, így egy évet várnom kell ahhoz, hogy nagyobb mennyiségbe kerüljön az üvegekbe. Mivel nem volt itthon péksütemény, így előkaptam a fagyasztóból egy csomag leveles tésztát, és különböző formákat kiszúrva belőle, gyorsan megsütöttem. A frissen kisült, ropogós leveles tésztával kóstoltuk meg, és bevallom, egyszerűen nem lehetett abbahagyni. Legközelebb linzert sütök, és ezzel a pikáns dzsemmel fogom összeragasztani. Akinek még van befőznivaló szilvája, bátran merem ajánlani ennek a dzsemnek az elkészítését.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg7KHfVJXb1tYuK6GkOkRtaDU7VfDMqU_XAF8mWAVSMYgCZ0L6T5v817wjEkZcAUFs1EkFGA66-DoVEYqcQT3pNEwsf3i1UHf3OxW_K_0HrPmyi49a8CoInyagwCC8B5YtcRM4iRHqc09U/s400/1645..jpg)
Hozzávalók:
1,5 kg magozott szilva
50 dkg rebarbara
80 dkg cukor
2 cs vaníliás cukor
levendula
fahéj
1 cs Knorr dzsemesítő
50 dkg rebarbara
80 dkg cukor
2 cs vaníliás cukor
levendula
fahéj
1 cs Knorr dzsemesítő
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgsEYyKx68XRyU2mUMk5dC6Qz4kLh4F6ctZ3UVWITIpiIJXyR7ZKoYxfDWXytPz5gGGaq9iRBft-luTEnfTQ-wrV5uD7_J-xWomWC3J5R0xvS9OqHBCw9IUftB4J8msZ_TXnKOJnI5kZmY/s400/1644..jpg)
A szilvát félbevágva kimagozni. A rebarbarát megtisztítani, majd kisebb darabokra felvágni. A levendula virágot lecsipkedni a száráról.
Egy edénybe tenni a szilvát, rebarbarát, majd hozzáadni a cukrot, vaníliás cukrot, a fahéjat és a levendulát, majd jól összekeverni és 10-15 percig állni hagyni.(közben többször átkeverni)
Ezután feltenni a tűzre és jól kiforralni, majd a hőfokot mérsékelve pár percig főzni. Ezután botmixerrel pépesíteni.
Pépesítés után visszatenni a tűzre, majd állandó kevergetés mellett, 15 percig főzni.
Ezután levenni a tűzről, majd állandó keverés mellett, kézi habverővel hozzákeverni a Knorr dzsemesítőt. Pár perc alatt simára keverni, majd az üvegekbe tölteni. A megtöltött üvegeket lezárni, majd szobahőmérsékleten hagyni teljesen kihűlni.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj2cghwX-1CXWkTwcc0bI1zSEd2rVICq78pueE2-76WfcCiYKA-jaSunC66R9O2ejMyYlCxgKMeLYlGrl3TeTOU1Nesv5dzQSXLMRL4KQhpYoi2GGuempY2fNVSV1QqUyd8yD2SDJDTEh0/s400/1643..jpg)
Nagyon finom, kissé savanykásan pikáns dzsemet kaptam, melyben érződik a levendula íze is. Süteményekbe, palacsintába remekül illik majd.
Különlegesen finom lehet a dzsemed. Nagyon tetszik. :))))
VálaszTörlésNagyon finom lehet a dzsemed! Kár hogy csak elkébzelni tudom, megkóstolni nem!:))
VálaszTörlésSzuper! Ki fogom próbálni!
VálaszTörlésRebarbarám van még elég! Remek párosítás!
Nagyon fincsi lehet Gizus.
VálaszTörlésPetra!
VálaszTörlésNagyon finom lett, először nem is gondoltam volna. Érdemes kipróbálni.:)
Éva!
VálaszTörlésSzívesen küldenék egy kis kóstolót, biztosan neked is ízlene.:)
Bianka!
VálaszTörlésNálunk nagy sikere volt, kár hogy csak egy adagra való szilvám volt.
Juci!
VálaszTörlésSzuper hogy kipróbálod!!! Kérlek majd írd meg, neked ízlett-e.:)
Ditta!
VálaszTörlésBizony nagyon finom. Főleg linzerhez és zserbóhoz tudom nagyon elképzelni.:)
Ez aztán egy ízorgia! Milyen fincsi lehet!
VálaszTörlésIlléskrisz....!
VálaszTörlésKöszönöm.Nagyon, nagyon finom!!!!:)