2011. július 23., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Hal-fasírt zöldséges-bulgurral.




Már jó ideje készülök hal-fasírtot sütni, de eddig csak az elhatározásig jutottam el. Kérdés volt még számomra az is, hogy milyen halból készüljön. Aztán a napokban sikerült nagyobb mennyiségű afrikai harcsát vásárolni, így rögtön el is döntöttem, hogy nem csak harcsapaprikást,(mely az egyik nagy kedvencünk) hanem fasírozottat is készítek belőle. Fűszeresen, fokhagymásan, sütőben sütve készült el, és zöldséges bulgurt kínáltam mellé köretnek. Nagyon finom volt, és jól összeillet ez a párosítás. Én sütőben, kevés olívaolajjal meglocsolva sütöttem,(így is finom lett, nem száradt ki) de nyugodtan megsüthető egy serpenyőben, bő olajban is. Mindenkinek bátran merem ajánlani.






Fasírt hozzávalói:

40 dk afrikai harcsa
2-3 gerezd fokhagyma
4 ek zsemlemorzsa
1 db tojás(nagy)
petrezselyemzöld

halfűszerkeverék
őrölt bors
olívaolaj

A halhúst aprítógépben tenni és pépesíteni. (v. ledarálni) Ezután egy tálba tenni, majd belenyomni a fokhagymagerezdeket, ízlés szerint sózni, borsozni, megszórni a fűszerkeverékkel, belekanalazni a zsemlemorzsát és hozzáadni az apróra vágott petrezselyemzöldet. Elkezdeni jól összedolgozni, majd hozzáadni a tojást is. (ha lágy lenne a massza, akkor még zsemlemorzsát kell adni hozzá) Végül ízlés szerinti nagyságú pogácsákat formázni a masszából, és zsemlemorzsába meghempergetni.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, meglocsolni egy kevés olívaolajjal, majd egymásmellé helyezni a halpogácsákat és a tetejüket is meglocsolni olívaolajjal.
Végül előmelegített sütőbe, közepes lángon, szép aranybarnára sütni.






Zöldséges-bulgur:

bulgur
mexikói zöldségkeverék

őrölt fehérbors
olívaolaj

A bulgurt enyhén sós, forrásba lévő vízbe önteni és puhára főzni. Ezután leszűrni.

A mexikói zöldségkeveréket egy jénaiba tenni, sózni, majd a mikróba puhára párolni.

A puhára párolt zöldséget összekeverni a puhára főtt bulgurral, majd meglocsolni olívaolajjal, ízlés szerint sózni, borsozni és kicsit összemelegíteni.




Tálaláskor a hal-fasírt mellé köretként kínálni a zöldséges-bulgurt. Természetesen mindenki a saját ízlésének megfelelő körettel tálalhatja.

4 megjegyzés: