2011. január 23., vasárnap

Mazsolás-narancsos Túró Rudi torta.




Egyik nagy kedvencünk a Túró Rudi torta. Már a blogírásom kezdetén felkerült az első, és saját ötlet alapján készített változatom. Akkor kakaós piskóta alappal készítettem és bizony nagyon finom volt. Itt megtekinthető!!! Azután a vacsoracsatának köszönhetően, megszületett egy másik, ám szintén nagyon finom Túró Rudi tortám. A napokban pedig Doctor Pepper csábított el egy saját készítésű tortájával, és egyben mindenkit tortakészítésre biztatott. Természetesen én sem tudtam neki ellenállni, olyan remek recepttel rukkolt elő. Igaz a recept remek, a tortáról készült kép csábító, na de nem is én lennék, ha nem változtattam volna rajta. (igaz aki csatlakozott a felhívásához, mindenki másképpen készítette el a saját tortáját) Mondhatom nagyon finomra sikerült, így egy remek tortát tálalhattam megint fel. Gyorsan el is fogyott, mert egyszerűen nem tudtunk neki ellenállni. Mindenkinek bátran merem ajánlani az elkészítését, biztosan nem fog csalódni benne.







20 cm-es tortaformához valók:

6,5 dkg csokoládé (nálam 46 %-tej)
6,5 dkg vaj
8,5 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 db tojás
3,5 dkg liszt



A csokoládét gőz fölött felolvasztani, majd félretenni.

A puha vajat habosra keverni a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd hozzákeverni az egész tojást, majd a lisztet is. Pár perc alatt simára keverni, végül belekeverni az olvasztott csokoládét.

Egy 20 cm-es tortaforma alját kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát és egyenletesen elsimítani.

Előmelegített sütőben, közepes lángon 20-25 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél, 150 fokon 20 percig sütöttem)
A sütőből kivéve rácsra tenni és teljesen kihűteni. (ha kihűlt a sütőpapírt lehúzni róla)



Első túrós réteg hozzávalói:

25 dkg túró
1 dl tejszín (nálam Hulala volt)
5 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
reszelt narancshéj
10 g zselatin
mazsola



A túrót a porcukorral és a vaníliás cukorral összekeverni, majd belereszelni a narancshéjat. (aki édesebben szereti az több cukrot tegyen bele)

A tejszínt forráspontig melegíteni, majd a tűzről levéve hozzáönteni a zselatint és simára keverni.
Langyosra hűteni, majd a túrós masszához keverni. Ezután ízlés szerinti mennyiségű mazsolát szintén a túrós-masszához keverni.

A teljesen kihűlt tortalapot visszahelyezni a formába, majd rákanalazni a túrós tölteléket és egyenletesen elsimítani a tetejét.
Hűtőbe tenni, hogy a töltelék kellően megdermedjen. (kb. 1 óra)



Második túrós réteg hozzávalói:

25 dkg túró
1 dl tejszín (nálam Hulala volt)
5 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
reszelt narancshéj
10 g zselatin
mazsola

tortadara a szóráshoz


A túrót a porcukorral és a vaníliás cukorral összekeverni, majd belereszelni a narancshéjat. (aki édesebben szereti az több cukrot tegyen bele)

A tejszínt forráspontig melegíteni, majd a tűzről levéve hozzáönteni a zselatint és simára keverni.
Langyosra hűteni, majd a túrós masszához keverni. Ezután ízlés szerinti mennyiségű mazsolát szintén a túrós-masszához keverni.

A hűtőből kivenni a tortát, ízlés szerint megszórni tortadarával. Ezután rákanalazni a második réteg túrós tölteléket, tetejét egyenletesen elsimítani, majd visszahelyezni a hűtőbe, hogy a töltelék megdermedjen. (kb. 1 óra)


Tetejére:

10 dkg tortabevonó csokoládé ( tejcsokoládés)


A tortabevonó csokoládét gőz fölött felolvasztani, majd simára keverni.

A hűtőből kivett torta tetejére csorgatni, majd visszatenni pár percre a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen.

Tálalás előtt a tortát ízlés szerint felszeletelni, majd úgy kínálni.


14 megjegyzés:

  1. A mindenit, de jól néz ki!! :)

    VálaszTörlés
  2. Giza mesés lett,nagyon guszta,tegnap túrósat készítettem,de szívesen elfogyasztanám ma is:-)),nagyon jól hangzik,szerintem hamarosan jövök a receptért!:-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól sikerült ez a tortád is.

    VálaszTörlés
  4. Hú ez isteni finom lehet!!!

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű, egyik legszebb a sok túró rudi torta közül

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szépségesre sikerült!Gondolom finom is volt.:-)

    VálaszTörlés
  7. Gizike, valóban remek!
    Jöttem a félretett szeletemért-ugye megvan még? :))

    VálaszTörlés
  8. Csodálatos!
    Kérhetek egy szeletkét?

    VálaszTörlés
  9. Már nagyon régóta készülök a sima túrótortára is, aztán valahogy mindig elmaradt.
    Nagyon finom lehet ez a narancsos, mazsolás változat is!

    VálaszTörlés
  10. Váóóó, váóóó, váóóóó

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm mindenkinek!!!

    Csakis biztatni tudlak benneteket, hogy készítsétek el, mert nagyon-nagyon finom.:)

    Természetesen mindenkinek jut egy szeletke!!!!

    VálaszTörlés
  12. Itt a hátul kullogónak is maradt még egy szeletke ??? Bár most kanalaztam be a tegnapi epres-habos maradékot :) Nagyon guszta lett a Rudika :))

    VálaszTörlés