2010. november 17., szerda

Narancsos-sütőtök krémleves.




Imádom a sütőtököt, de ezt már párszor leírtam, így csak ismételni tudom magamat. Levest is készítettem belőle már többféle ízesítéssel. Ezzel a narancsos változattal Araniel-nél találkoztam, és rögtön megtetszett. Igaz akkor elhatároztam, hogy hamarosan elkészítem, de bevallom, ennek már jó ideje. Most viszont tántoríthatatlan voltam, és végre elkészült a levesem. Kicsit változtattam a recepten, mert én nem sütöttem meg előre a tököt,(ettől viszont ugyanolyan finom lett) és narancslé helyett a végén felkockázott narancsot tettem bele. A végeredmény pedig egy nagyon finom, édeskés, selymes leves. A sütőtök és a narancs íze remekül illettek egymáshoz. Most már csak azt bánom, hogy ilyen sokáig halogattam az elkészítését, de egy biztos, a tél folyamán még többször is az asztalunkra kerül.



 Hozzávalók:

50 dkg sütőtök
1 db alma
1 db krumpli (nagyobb)
1 db vöröshagyma
1-2 db narancs
2-3 ek méz
2 db húsleveskocka
5 dkg vaj
2 dl tejszín

őrölt fehérbors
szerecsendió
víz



A töknek kiszedni a magját és levágni a haját, majd apróbb kockákra feldarabolni.
A hagymát, az almát, a krumplit szintén megpucolni és apróra felvágni.

Egy edénybe beletenni a vajat, az apróra vágott vöröshagymát, és üvegesre párolni. Amikor már üvegesre párolódott, hozzáadni a mézet és együtt karamellizálni pár percig.

Ezután hozzáadni a kockára vágott tököt, az almát, és a krumplit, majd ráreszelni a narancshéját. Jól összeforgatni, és felönteni annyi vízzel, hogy ellepje.
Ízlés szerint fűszerezni, majd puhára főzni.

Amikor már teljesen megpuhultak a hozzávalók, levenni a tűzről és botmixerrel pépesíteni.

Végül visszahelyezni a tűzre és állandó keverés mellett, belecsorgatni a tejszínt. Jól kiforralni, majd beletenni a felkockázott narancsot. 2-3 percig még így főzni tovább, majd elzárni a gázt, lefedni, és kb. 30 percig így hagyni hogy az ízek jól összeérjenek.

Közben egy teflon serpenyőben, pár pillanat alatt, pörköljük meg a tökmagot.

Tálaláskor a tányérba mert leves tetejét tökmaggal ízlés szerint megszórni. Kínálhatunk még hozzá sajtos pirítóst, de anélkül is nagyon finom.

18 megjegyzés:

  1. Na ugye, hogy ugye? :D
    Imádom, kellene megint csinálni ^_^
    Még annyi tököm van...mintha nem is fogyott volna^^

    VálaszTörlés
  2. Finom lehet,de ez a tálka valami csúcs

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta és a fotó is szép lett:)

    VálaszTörlés
  4. de jó ez a tálka. nagyon guszta lett!!

    VálaszTörlés
  5. Még nem ettem, de biztos finom ...

    VálaszTörlés
  6. Araniel!
    :))) Szuper jó leves, imádom!!! Ma vettem is megint tököt, és folyt. köv.
    Irigyellek egy kicsit a tökök miatt, hát jó tökölést kívánok.:))

    VálaszTörlés
  7. Bianka!
    Köszönöm!! Én is kedvelem ezt a tálkát. Kétféle van, de már sajnálom hogy nem vettem még többféle színbe.:)

    VálaszTörlés
  8. Családi tűzhely!
    köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  9. Doctor Pepper!
    Köszönöm!!:))

    VálaszTörlés
  10. Juci!
    Érdemes kipróbálni, mert nagyon finom!!!:)

    VálaszTörlés
  11. Fú, hát ma felhasználtam 10 kilót, és elkezdtem lekvárt főzni :D Annyira ízlett, hogy még tuti csinálok egy adaggal :D
    Szívesen adnék, ha közelebb lennél hozzám, még mindig 30 felett van a darabszám^^

    VálaszTörlés
  12. Araniel!
    Nem semmi, még ennyi tököd van. ÓÓÓÓÓ, gondolom milyen isteni lehet a töklekvár, igaz még soha nem ettem. Sok pepecseléssel jár???

    VálaszTörlés
  13. Hát nézőpont kérdése, mert reggel kezdtem, délben mentem dolgozni, este fejeztem be. Én azt mondanám, hogy nem, mert amíg a tököt sütöd, nem kell vele foglalkozni, sül magától, amíg kikapargatod, az 10 perc. A folyamatos kevergetés esetleg ami fárasztó, de 10-15 perc alatt megvan turmixolással együtt. Majd jövő héten blogolom :)

    VálaszTörlés
  14. Araniel!
    Tényleg nem hangzik túl bonyolultnak. Kíváncsian várom a bejegyzést, na meg a képeket, de biztosan nagyon finom.:)

    VálaszTörlés
  15. Isteni...nem tudok leállni az evésével, csak úgy magában kanalazom. 1 üveggel már befaltam :D Azóta csináltam egy 2. adagot is :D De még így is több mint 20 tök van^^

    VálaszTörlés
  16. Araniel!
    Jövőre én is tököt fogokk termelni és lekvárt gyártani.:))

    VálaszTörlés