2010. november 12., péntek

Mascarponés almatorta.




Napok óta nem sütöttem, és már szinte elvonási tüneteim voltak, annyira hiányzott a sütemény. Valami finom gyümölcsös-habos finomság lebegett a szemeim előtt. Konkrét ötletem nem volt, így fogtam hozzá, ehhez a tortához. Lassan összeállt a kép előttem, mit is szeretnék. A végeredmény még az én számomra is meglepő volt, mert nagyon finom lett. (na bevallom azért, pont ilyesmit vártam) A tésztája omlós, a töltelék habkönnyű, a tetején a sült alma, és a mandula pedig isteni finom. Gyorsan elkészíthető, nincs vele sok macera, és szerintem kezdő háziasszonyok is nyugodtan megpróbálkozhatnak vele, mert a siker biztos.







Tészta hozzávalói 24 cm-es tortaformához:

20 dkg liszt
5 dkg porcukor
15 dkg margarin
2-3 ek víz (hideg)


A lisztet a margarinnal elmorzsolni, majd hozzákeverni a porcukrot és annyi vizet, hogy jól nyújtható tészta legyen.

A tortaformát kibélelni sütőpapírral, majd kinyújtani a tésztát és kibélelni vele a tortaformát úgy, hogy a szélét is befedje.

Ezután hűtőbe visszatenni pihentetni.


Töltelék:

25 dkg mascarpone
2 ek tejföl
5 dkg porcukor
2 nagy tojás
2 cs vaníliás cukor
1/2 cs vaníliás pudingpor (főzős)



Egy tálba tenni a mascarponét, a tejfölt, a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd robotgéppel simára keverni.

Ezután egyesével állandó keverés mellett hozzáadni az egész tojásokat, majd végül belekeverni a pudingport is.

Elővenni a hűtőből a tésztát, majd óvatosan ráönteni a jól kikevert masszát, majd visszatenni a hűtőbe, és előkészíteni az almát.




Almás réteg hozzávalói:

4-5 db édes alma
2-3 ek barna cukor
őrölt fahéj
szeletelt mandula


Az almákat meghámozni, majd negyedekbe vágni és vékonyra felszeletelni.
Egy tálba tenni és megszórni a barna cukorral és ízlés szerinti mennyiségű fahéjjal, majd jól összekeverni.

A hűtőből kivenni az előkészített tortát, és a tetejére szépen egymásmellé helyezni az almaszeleteket, majd ízlés szerint megszórni szeletelt mandulával.

Előmelegített sütőben, 200 fokon sütni 10 percig, majd a hőfokot 170 fokra mérsékelve, még 25-30 percig sütni. (én légkeverésnél 180 fokon sütöttem 10 percig, majd 160 fokon 30 percig)

A sütés befejezésekor, nyitott sütőajtónál hagyni langyosra hűlni, majd a sütőből kivéve, a formát levéve teljesen kihűteni.

Tálalás előtt a tetejét ízlés szerint porcukorral megszórni, majd felszeletelve kínálni.


18 megjegyzés:

  1. Hú, ez eszméletlen jól néz ki, és biztos,hogy finom is.
    Elmentem magamnak a receptet, ha lesz mascarponém,akkor megcsinálom. :))

    VálaszTörlés
  2. Gizi nem ér éjszakáéra ilyen sütit mutogatni.Most erről fogok álmodni.Ezt meg kell csinálni!!!

    VálaszTörlés
  3. Hát nem kéne most a fogyokúra alatt. De, ha elém tennék nem mondanék nemet. :))))

    VálaszTörlés
  4. Isteni finom lehet, nagyon guszta

    VálaszTörlés
  5. Jujj de guszta. Mindig csak csorgatom nálad a nyálam...most már ki fogom próbálni valamelyiket :)

    VálaszTörlés
  6. Lehet így éjfél tájban kérni belőle?:-)
    Nagyon finom lehet!Szeretem az almát a barnacukorral.

    VálaszTörlés
  7. Szemirámisz!
    Köszönöm!!Nagyon finom, habkönnyű!! :)

    VálaszTörlés
  8. Nyanyus!
    Reménykedem benne, hogy csakis szép álmaid lesznek.:))
    A család biztosan imádni fogja.

    VálaszTörlés
  9. H.Mária!
    Egy szeletke csak belefér a fogyókúrába. (én inkább nem eszem fogyózás alatt mást, csak egy szeletke sütit:))

    VálaszTörlés
  10. Bianka!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  11. Araniel!
    Bármelyiket is választod, nem fogsz csalódni az tuti.:)))

    VálaszTörlés
  12. Nelli!
    Természetesen, bármikor lehet kérni és én már küldöm is.:)

    VálaszTörlés
  13. Koszonom a receptet! Epp most lett kesz. Mindenkinek nagyon izlik, azt hiszem, hogy ez hamar el fog fogyni! :) Egyebkent dietas verzioban is el lehet kesziteni pl. teljes kiorlesu liszttel vagy daralt zabpehellyel, edesitoszerrel, dietas pudinggal es joghurttal, a mascarponet akkor viszont ki kell hagyni belole. Megegyszer koszonom :) Anett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anett köszönöm, hogy elkészítetted, és hogy megírtad. Örülök, hogy nektek is ízlett. A diétás verzió nagyon jól hangzik, köszi az ötletet, én is kifogom próbálni.

      Törlés
  14. Sziasztok! Volt mascarponem a hűtőben és erre a receptre találtam rá. Még forró de biztos vagyok benne hogy nagyon finom lesz. Csak ki kell még bírni :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Judit! Gondolom már kihűlt, és túl vagytok a kóstoláson. Reménykedem, hogy nem csalódtál a receptben, és ízlett a családnak. :)

      Törlés
  15. Szia Gizi! megsütöttem és finom. Köszönöm a receptet. Illéskrisz után Nálad is rendszeres látogató leszek. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves "marcipán"! Nagyon köszönöm, hogy rendszeresen látogatod a blogomat. Köszönöm, hogy megsütötted és nagyon örülök hogy ízlett a torta. Mi is nagyon szerettük, lehet a hétvégére újra megsütöm én is.

      Törlés