2010. november 23., kedd

Jami Oliver mogyorós tortája.


A GasztroTipp oldalon, ez a hónap Jami Oliverhez köthető. Róla olvashatunk, és kipróbálhatjuk a jól bevált receptjeit. Már többször nyúltam az ő receptjei után, igaz néha kicsit a saját ízlésemre formálva. Most is csak egy kicsit tértem el a recepttől, vagyis inkább csak a díszítésétől. Lekvár és csokoládé helyett, én karamellt készítettem és azt csorgattam a tortára, mellé pedig vanília fagylaltot kínáltam. Azt nem tudom, hogy lekvárral és csokoládéval milyen lehetett a torta, (gondolom isteni finom!!) viszont így nagyon-nagyon finom. Egyszerű az elkészítése, és a végeredmény egy finom szaftos torta.





Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

12 dk vaj
12,5 dk cukor
2 cs vaníliás cukor
4 db tojás
1 narancs reszelt héja
3 dk liszt
12,5 dk mogyoró
15 dk ricotta
2 ek darált mák
csipet só

A mogyorót kicsit megpörkölni, majd ledarálni. (nekem saját mogyoróm volt, a sütőben pörköltem meg és utána ledaráltam)

A vajat és a cukrot egy tálba tenni, majd robotgéppel jól kikeverni.
Állandó keverés mellett, egyesével belekeverni a tojások sárgáját.
Ezután belereszelni a narancs héját, hozzáadni a ricottát, majd állandó keverés mellett, kanalanként belekeverni a mogyorót, a mákot és végül a lisztet.

A tojások fehérjét egy csipet sóval, kemény habbá verni, majd apránként óvatosan kézzel, keverőlapáttal a masszához keverni.

Egy tortaformát kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát, és a tetejét egyenletesen elsimítani.

Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 25 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél 150 fokon 25 percig sütöttem)
Sütőből kivéve a tortaformában hagyni kihűlni. (én langyosra hűtöttem és akkor vettem le a formát)

Tetejét az eredeti recept szerint narancslekvárral megkenni és csokoládét reszelni rá.
Én karamellt készítettem és azt csorgattam rá, majd tálaláskor még vanília fagylaltot kanalaztam mellé.



Karamell:

15 dk kristálycukor
2 dl tejszín

A cukrot egy serpenyőbe tenni, majd elkezdeni felolvasztani. Ha már szép aranybarna színűre karamellizálódott, hozzáönteni a tejszínt. (ekkor hírtelen megkeményedik a cukor!!!)
Addig kevergetni, még a megkeményedett cukor teljesen feloldódik, és besűrűsödik a karamell.
Ekkor levenni a tűzről, hagyni kicsit hűlni, majd a tortaszelet tetejére csorgatni. (ha nem használjuk fel az összes karamellt, akkor ahogy kezd hűlni besűrűsödik, de újramelegítéssel megint folyós lesz)

14 megjegyzés:

  1. Hát ezt nem vacsora időben kellene nézegetni, mert nagyon megkívántam. :)

    VálaszTörlés
  2. A tetejére nekem is szimpatikusabb a karamell.A fagyi szintén jó ötlet hozzá!:-)

    VálaszTörlés
  3. Botrányosan jó lehet! Mentem!

    VálaszTörlés
  4. Ettől a karamelles-fagyis témától teljesen kész vagyok! Igazi endorfin forrás :-)

    VálaszTörlés
  5. Jajj de gyönyörűséges. Úgy kezdeném, hogy azt a karamellt szépen lenyalnám róla mindenhonnan :D

    VálaszTörlés
  6. H.Mária!
    Nagyon finom, érdemes megsütni, és ebédre enni, bűntudat nélkül.:)(nekem így is volt, de olyan finom)

    VálaszTörlés
  7. Nelli!
    Biztosan lekvárral is finom, majd legközelebb úgy is kipróbálom.(bevallom elnagyolva olvastam el a receptet, és csak amikor a karamell elkészült, láttam hogy más van a tetején:)))

    VálaszTörlés
  8. Dia!
    Jól tetted hogy mentetted, mert isteni!!:)

    VálaszTörlés
  9. Bianka!
    Köszönöm!! Természetesen, már küldöm is.:))

    VálaszTörlés
  10. Viki!
    :))))) én is kész voltam!!!! Igaz a csokoládés változat is nagyon csábító.

    VálaszTörlés
  11. Araniel!
    :)))) Nyalogatnál??? Nyalogatnál??? Na jó egye fene, de a tortát is tessék megenni!!!:)))

    VálaszTörlés
  12. Befalnám az utolsó morzsáig :D

    VálaszTörlés