2010. július 6., kedd

Csokoládés Pavlova málnával.




Megint volt néhány tojásfehérje és úgy gondoltam sütök egy csokoládés Pavlovát. Mivel a málna a kertembe terem, így adott volt hogy azzal fogom megtölteni, na meg persze az elmaradhatatlan mascarponés-habos krémmel. Nagyon szépre sikerült megszárítani megint, pedig kicsit aggódtam, mivel most csokoládé is került a felvert habba. Nem is tudom miért idegenkedtem eddig tőle, mikor nagyon egyszerű és főleg finom desszert. Már alig várom, hogy megint összegyűljön pár darab tojásfehérje és már készítem is a következő, gyümölcsös változatot.






Hozzávalók:

3 tojásfehérje
15 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
2 dkg kakaó
5 dkg csokoládé
1 ek keményítő
1/2 tk ecet



A tojásfehérjét elkezdeni robotgéppel lágyabb habbá verni, majd ekkor kanalanként hozzáadni a porcukrot, a vaníliás cukrot, a kakaót és végül az olvasztott csokoládét. Amikor már elég kemény a hab, akkor először hozzáadni az ecetet, majd a keményítőt is és így verni még pár percig.
Egy tepsit kibélelni sütőpapírral (én szilikonos sütőlapot használtam) és ráhalmozni a habot. Elsimítani úgy hogy egy kb. 20 cm-es kör formája legyen. Közepébe mélyedést alakítani ki.

A sütőt előmelegíteni 130 fokra, majd behelyezni a tepsit és 60-65 percig szárítani a habot.
Kb. 15 perc után a hőfokot 100 fokra mérsékelni, és így szárítani tovább.
A sütés befejeztével, még 30 percig a kikapcsolt sütőben hagyni, becsukott ajtónál.
Végül a sütőajtót kinyitva teljesen kihűteni.

Krém:

10 dkg mascarpone
2 dl Hulala
1 cs vaníliás cukor
porcukor
málna
csokoládé


A mascarponét a vaníliás cukorral, és az ízlés szerinti mennyiségű porcukorral simára keverni.
A Hulalát kemény habbá verni, majd óvatosan a mascarponés krémhez keverni.

A habtortát egy tálcára helyezni, majd a közepét megtölteni a mascarponés-habos krémmel.
Tetejét bőségesen kirakni málnával, majd olvasztott csokoládéval megcsorgatni.
Azonnal fogyasztható, de ha véletlenül maradna belőle a hűtőben másnapig eltartható. (egy szelettel kipróbáltam és az állaga nem változott meg)

20 megjegyzés:

  1. Hű de guszta nyelek is nagyokat

    VálaszTörlés
  2. Csudaszép!!!!!!nem is ettem még ilyet!!:(az a sok gyümölcs a tetején:)!:-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól sikerült! Készülök én is újra sütni.

    VálaszTörlés
  4. Fúúúúúú...de jóóóó...áhh...nagyon megkívántam :)
    Nigella készített valami hasonlót, azóta szeretném megcsinálni, na most van még egy ösztönzés :)

    VálaszTörlés
  5. Isteni finom lehet, csodaszép a sok gyümölccsel a tetején!

    VálaszTörlés
  6. Veszem a cipőmet és már indulok is!

    VálaszTörlés
  7. Andi!
    Köszönöm!!Ha még nem ettél, akkor itt az ideje hogy te is megsüssed. Nagyon egyszerű és finom.:)

    VálaszTörlés
  8. Thrini!
    Köszi! Nekünk nagyon bejött, én is készülök a következőre.:)

    VálaszTörlés
  9. Araniel!
    Köszönöm!!! Ha ilyen kívánós vagy, akkor már küldöm is.:))) Egyszer megsütöd, azután nem győzöd ismételni.:))

    VálaszTörlés
  10. Liza!
    Köszönöm!! Szerencsére rengeteg málnám van, és nagyon finom lett vele.:)

    VálaszTörlés
  11. Juci!
    köszi! Neked is csak ajánlani tudom.:)

    VálaszTörlés
  12. Viki!
    Minek ahhoz cipő???? Ha gyalogosan jönnél még feltörné a lábad!!:))))) Várlak nagyon.

    VálaszTörlés
  13. Gizi, azt mondod, hogy a krémmel a tetején is kibírta másnapig? én meg mindig etetem mindenkivel ereje felett, hogy másnapra már nem lesz jó:)

    VálaszTörlés
  14. Kata!
    Én a múltkorit is előtte nap csináltam meg, és másnapig a hűtőben volt, de nem esett össze. Pont olyan maradt, a csokoládésból is eltettem egy szeletet a kíváncsiság kedvéért és szintén megmaradt az állaga. Nyugodtan próbáld ki te is egy szelettel.:)

    VálaszTörlés
  15. Hú,micsoda csoda,mirelitből is megcsinálhatom???még nézni gyönyörű!!!!!puszi.

    VálaszTörlés
  16. Melli!
    Szerintem abból is megcsinálhatod, de akkor rögtön el kell fogyasztani, mert az levet enged.puszi

    VálaszTörlés