2010. január 22., péntek

Sajtos perec.



Holnap vendégeket várok, így ma nekiláttam a perec gyártásnak. Beszélgetés közben jó lesz majd elrágcsálni. Nagyon finom, omlós lett a tésztája, és bizony igen csak eteti magát. Gondolom majd a fiúk egy kis itókát sem fognak nélkülözni eszegetés közben. Ebből az adagból kb. 110 db perec készült, de lehetett volna akár rudakat, vagy kis kockákat is formázni ebből a tésztából. Akinek esetleg nincs perec kiszúrója, az is bátran nekifoghat az elkészítésének.






Hozzávalók:

40 dkg liszt
25 dkg margarin
1 cs sütőpor
2 tk só
20 dkg reszelt sajt + a tetejére
3-4 ek tejföl
2 db tojás a kenéshez


A lisztet a margarinnal elmorzsolni, majd hozzáadni a sütőport, a reszelt sajtot, és a sót. Jól összekeverni, majd a tejfölt is hozzátenni, és összegyúrni. Annyi tejfölt adjunk hozzá, hogy jól nyújtható, de ne túl lágy tészta legyen.
30 percre hűtőbe tenni pihentetni.

A hűtőből kivéve, vékonyra kb.5 mm-esre kinyújtani, majd perec szaggatóval kiszaggatni. 
 
Tetejét felvert egész tojással megkenni, és sajttal megszórni.

Előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni. Én légkeverésnél 160 fokon sütöttem.
Tetejét megszórhatjuk még köménymaggal, szezámmaggal is ízlés szerint.

15 megjegyzés:

  1. Az előbb én írtam,csak nem váltottam fiókot.

    Belly.

    VálaszTörlés
  2. Belly!
    Mi is!!!! Olyan finom omlós, hogy el kellet dugni hogy holnapra is maradjon!!:)

    VálaszTörlés
  3. Szia!:)
    Nalad mindig valami finomsag keszul. Virtualisan bele is markoltam a perecekbe.:)) A valosagban sajnos vissza kell fogjam magam, mert feljott nehany kg.

    VálaszTörlés
  4. De szeretném én is...nagyon szépek!!!!

    VálaszTörlés
  5. Rainbow!
    Sajnos nem tudom a keresztnevedet.:) imádok sütkérezni, de sajnos nekem is gondjaim vannak a kilóimmal!! Nálad is vannak ám finomságok, szoktam leselkedni.:)

    VálaszTörlés
  6. Andi!
    Sajnálom hogy te nem ehetsz ilyesmit!! Nincs olyan speciális liszt amiből tudnál sütni?? Van egy ismerősöm, az ő lánya is lisztérzékeny, és valami spéci lisztből süt neki.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon gyönyörűek! Sör is lesz mellé? Vagy borocska? Mert akkor szerintem süthetsz még egy tepsivel, úgy fog fogyni :))

    VálaszTörlés
  8. Gizike, emelem kalapomat! Imádom ezt a perecet!

    Ezt a perecet, amit egy istennek nem tudok kiszaggatni a perecformával :-))) Így mindig stangliként sül nálam :-))

    Üüüüüüüüüüüüüügyes vagy!

    VálaszTörlés
  9. Perec formám még nincs, na de most motivációt kaptam.... nem is kicsit!!! Nagyon guszta Gizi!

    VálaszTörlés
  10. Yasmine!
    Borocska volt mellé, és bizony nagyon be kellet osztani!!:)

    VálaszTörlés
  11. Viki!
    Köszönöm!!!

    Te most "viccelsz" velem, mert nem létezik hogy Te nem tudod kiszaggatni a formából!!!:)

    VálaszTörlés
  12. Gasztroboszi!
    Köszönöm!! Feltétlen vegyél perec formát, és perecre fel!!!! Biztosan nagy sikere lesz nálatok is.:)

    VálaszTörlés
  13. Ma elkészítettem, és nagyon fincsi lett! Köszönöm a receptet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Viktória!
      Én köszönöm hogy elkészítetted, és nagyon örülök hogy ízlett.

      Törlés