2025. augusztus 3., vasárnap

Fűszeres szilvalekvár cukorbetegeknek.

 


Elérkezett a szilvalekvár főzés ideje, és igaz idén a tavaszi hidegnek köszönhetően kevesebb szilva termett, de így is sikerült azért jó pár üveg lekvárt főzni. Egy adag készült cukormentesen, és az ízlésemnek megfelelően ízesítve..... mondhatom a fűszereknek köszönhetően nagyon, de nagyon finom. Én eritrittel ízesítettem, de ízlés szerint másfajta édesítőt is használhatunk, vagy éppen el is hagyhatjuk.

 


Hozzávalók:

2 kg szilva (kimagozva)

30 dkg eritrit

1 tk őrölt fahéj

5 db szegfűszeg

2 db szegfűbors

1 cm-es szerecsendió virág  (el is hagyható)

1 tk vaníliaaroma

1 tk citromsav 

1 cs Pektin 

1 tk szalicil 

 

A szilvát mossuk meg, magozzuk ki, daraboljuk fel, majd botmixerrel pépesítsük. (ízlés szerint kisebb szilvadarabokat is hagyhatunk benne) 

Ezután adjuk hozzá a fűszereket, és a vaníliaaromát.

A Pektint keverjük össze az eritrittel, majd azt is adjuk a pépesített szilvához, és keverjük alaposan össze.

Ezután tegyük fel a tűzre, majd melegítsük forráspontig, és közben többször keverjük át.

Amikor elkezd forrni, akkor állandó kevergetés mellett főzzük 5 percig, majd zárjuk el a gázt, keverjük hozzá a citromsavat, és a szalicilt.

Ezután töltsük üvegekbe, zárjuk le a kupakkal, majd állítsuk pár percre fejtetőre az üvegeket.

Pár perc után fordítsuk vissza az üvegeket, majd így hagyjuk teljesen kihűlni a lekvárt.

 


A fűszerektől a lekvár nagyon finom ízű lesz. Felhasználhatjuk pl. süteményekbe, palacsintába, kenyérre vagy kalácsra kenve...... de csak így magában is elkanalazgathatjuk.

 

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép és biztos finom ezektől a hozzáadott fűszerektől. Pektinnel eddig még nem készítettem lekvárt, sőt azt is mondhatnám most láttam először a boltban hogy lehet kapni. Ha még szerencsém lesz veszek én is és ha lekvárt főzök szilvából kifogom próbálni mert úgy látom ezzel sokkal hamarabb elkészíthető.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon finom lett, ezután csakis ezekkel a fűszerekkel fogom a lekvárt főzni. Én is tavaly főztem először Pektinnel, és tényleg gyorsan elkészül. Idén pl. az eperlekvár is azzal készült.... mindenfajta gyümölcshöz jó. Biztosan kapsz még, én is vettem több csomaggal, eláll és jó lesz jövőre is.

      Törlés
  2. Finom lehet ez a fűszereres lekvár! Én is szoktam kísérletezni hasonló fűszerekkel, nagyon jó ízt adnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon finom lett.... gondoltam mit vesztek, el biztosan nem rontják majd a lekvárt, és úgy is lett.

      Törlés
  3. Annyira rossz, hogy úgy van beállítva a Megjegyzések nálad, hogy nem tudok hozzászólni telefonról. Mivel mostanában sokat jövünk-megyünk ritkán jutok a géphez. A lekvárod nagyon finom lehet. Én is főztem már be tavaly fűszeresen. Sütve: https://korsocska.blogspot.com/2023/08/fuszeres-szilvalekvar-sutve.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos a hozzászólást nem én állítottam be, sajnálom hogy telefonról nem tudsz hozzászólni, de köszönöm hogy látogatod a blogomat. Nagyon finom lett a lekvár, és saját szilvából főztem. Igaz kevesebb lett mint tavaly.... elvitte a fagy. :( Sütőben még nem készítettem, köszönöm hogy belinkelted, megfogom nézni.

      Törlés