2021. szeptember 22., szerda

Tejszínes-boros burgonya gratin.

 


A sült húsok, és halak mellé többször készítem el így a krumplit, mert a húsokhoz is, és a halakhoz is nagyon jól illik. Ízlés szerint a tejszín és a bor keverékének az arányait meg is fordíthatjuk, de készülhet pl. csak tejszínnel is. A fűszerezéshez is a saját ízlésünknek megfelelő fűszereket használhatunk, én most pl. kakukkfüvet, szerecsendiót, és fokhagymát használtam..... Az elkészült  sült krumplit pedig fűszeres-sült lazac mellé kínáltam.




Hozzávalók:

70 dkg krumpli (sárga krumpli)

0,5 dl főzőtejszín

1 dl fehér bor

2 gerezd fokhagyma

1 tk só (v. ízlés szerint)

1 tk ételízesítő

őrölt fehér bors (ízlés szerint)

1 tk kakukkfű

csipetnyi szerecsendió

5-6 dkg vaj (vaj)




A krumplit pucoljuk meg, majd vékonyan szeleteljük fel.

Egy edénybe öntsük bele a bort, a tejszínt, adjuk hozzá a sót, a fűszereket, a préselt fokhagymát, majd melegítsük, és keverjük alaposan össze.

A sütőformát kenjük ki a vaj felével, rétegezzük bele a felszeletelt krumpli, öntsük rá az összemelegített fűszerezett tejszínes-bort, majd csipkedjük rá a maradék vajat.

Ezután fedjük le a sütőformát alufóliával, helyezzük be előmelegített sütőbe, majd kb. 1 óra alatt pároljuk puhára a krumplit.

Ezután vegyük le a fóliát, majd süssük szép pirosra.

Tálaláskor a tejszínes-boros gratint kínálhatjuk sültek, halak.... mellé. Én fűszeres sült lazac mellé kínáltam, amely jól illett hozzá.


4 megjegyzés:

  1. De finom lehetett, főleg ezzel a guszta, ízletes lazac szelettel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon finom volt, sokszor készítem húsok mellé. Próbáld ki Katikám, biztosan ízlik majd Nektek is.

      Törlés
  2. Èn kipróbáltam. Nagyon jól sikerült, mindenkinek ízlett. Tökèletesek az arányok, èn a fehèrboros verziót kèszítettem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves leda! Nagyon köszönöm hogy kipróbáltad, és örülök hogy ízlett. Én is mindig fehérborral készítem, mert szerintem azzal finomabb.

      Törlés