2009. október 24., szombat

Tejszínes mézes-krémes




Ezt a receptet tegnap találtam a "Mindmegette" süteményes oldalán. A receptet N_kriszti küldte be. Már a róla készült kép is nagyon csalogató volt, és a hozzászólások is a sikeréről árulkodtak. Ezen felbuzdulva ma én is megsütöttem. Igaz a recept szerint egy napig hagyni kell állni a hűtőben, de erre nálunk nem volt idő. Pár óra után felvágtam, és én a tésztáját is megfelelő puhának találtam. A krém is remek lett. Könnyen elkészíthető, és az eredmény valóban magáért beszél. Még kezdő háziasszonyok is sikert aratnak vele. Köszönet érte N_krisztinek, és keresni fogom ezután a többi remek receptjeit is.
 

Tészta hozzávalói:

10 dkg porcukor
5 dkg margarin
1 ek méz
1 egész tojás
1 tojássárgája
1 tk szódabikarbóna
23 csapott ek liszt


A porcukrot egy tálba tenni, majd hozzáadni az egész tojást és a tojássárgáját. A margarint felolvasztani, majd hagyni vissza hűlni, és ezt is a cukros tojáshoz keverni. A mézet szintén kicsit megolvasztani, majd ezt is a többihez keverni. Végül hozzákeverni a lisztet és a szódabikarbónát. Kézzel jól összegyúrni, majd a tésztát ketté osztani.(ha túl ragadna akkor kicsit még lisztezni kell.) Sütőpapíron kinyújtani, késsel kicsit megböködni hogy ne púposodjon fel, majd egy tepsi hátlapján halvány színűre sütni.( kb. 5 perc alatt megsül)
A tepsi mérete nekem 34 x 21cm volt.


Krém hozzávalói:

3 cs vaníliás pudingpor(főzős)
9 dl tej
3 tojássárgája
25 dkg margarin
20 dkg porcukor
5 dl Hulala (v. tejszín)

Egy edénybe tenni a pudingporokat, majd hozzáadni a 3 tojássárgáját és egy kevés tejet, majd simára keverni. Ezután hozzáadni a többi tejet is és felfőzni, majd hagyni teljesen kihűlni.

A porcukrot és a margarint robotgéppel simára keverni, majd apránként hozzáadni a teljesen kihűlt pudingot és így is jól kikeverni.
A Hulalát (v. a tejszínt) kemény habbá verni.


Összeállítás:


Az egyik lapot belehelyezni abba a tepsibe aminek a hátán sütöttük.(ez magas falú legyen) Erre a lapra rásimítani a pudingos krémet, majd a tetejére simítani a felvert habot. Végül a másik lapot a hab tetejére tenni. Tetejét porcukorral megszórni.
Egy napot állni hagyni a hűtőben, hogy a tészta kellően megpuhuljon.(én pár óra után megfelelőnek találtam és felszeleteltem)

15 megjegyzés:

  1. Szia:) vehetek ebből a finomságból? Imádom a krémest. A nagymamám csinált nekem 3 tálcányit a névnapomra.. csak sajnos már nincs köztünk.:( Szép estét!!

    VálaszTörlés
  2. Nálunk sem szokta a süti túlélni a várakozást. Az előbb is itt köröztek a forró almáspite körül... :-)))
    Nagyon különleges, nem ismertem mézzel, de biztosan isteni. És a látvány is mennyei! És nagyon gyönyörű az új blogcímfotó is :-))

    VálaszTörlés
  3. Réka!
    Természetesen vehetsz!!! Sőt meg is sértődök ha nem kóstolod meg. Szép estét neked is.

    VálaszTörlés
  4. Yasmine!
    Nem csodálom hogy ott kőröznek az illatozó pitéd körül, biztosan isteni lehet!!Még én sem ismertem így, de a tésztája remek lett, legközelebb a mézes krémesnek is ezt fogom sütni.
    Köszönöm, és örülök hogy tetszik az új blogcímfotó!!

    VálaszTörlés
  5. Itt érzem a vaníliás illatot és szinte azt is, ahogy a krém megremeg a villám alatt...Csodás süti!!!
    Szép hétvégét!!

    VálaszTörlés
  6. Off:
    e-mailben megírnád, ha szépen kérlek, merre találtad a fejléchez ezt a helyes kis képet? Valami hasonló rajzos fejlécet képzeltem el, a hátterem már megvan...
    trinityone@freemail.hu
    Előre is köszi!!!

    VálaszTörlés
  7. Nálunk imádják a krémes sütiket a családtagok. Most már ki is teszlek a bloglistámba, nehogy elfelejtsek hozzád látogatni, ha új krémes finomságot keresek.
    Macus
    www.macusvilaga.hu

    VálaszTörlés
  8. Köszi Gizi, legyen szép napod:) puszi

    VálaszTörlés
  9. trinity!
    Köszönöm!!! Valóban nagyon finom lett, és amit ma ettünk még sokkal jobb, puha tészta és a krém mesés lett. Jót tett neki a hűtőben a pihenés. Próbáld ki nem fogod megbánni.

    VálaszTörlés
  10. Macus!
    Nagyon köszönöm hogy benéztél, és kitettél a bloglistába!!! Ezt biztosan ti is imádni fogjátok olyan jó habos sütemény.

    VálaszTörlés
  11. Szia Réka!
    Csodás estét kívánok!!!

    VálaszTörlés
  12. Szia Gizi!
    Köszönöm üdvözlésed a blogomban!

    VálaszTörlés
  13. Szia Marianne!
    Szívesen mentem hozzád, és sűrűn foglak meglátogatni!! Köszönöm hogy benéztél hozzá.

    VálaszTörlés
  14. A krémet a mézes-krémesnél nem rontom el, ha keményre felvert tojáshabot is forgatok a még meleg főzött krémbe, hogy a 3 tojásfehérje ne menjen kárba? Ha nem rontom el, akkor én úgy fogom csinálni. Ugyanis osztálykarácsonyra ezt tervezem megsütni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végig gondoltam, és arra jutottam hogy a 9 dl tej helyett csak 7 dl használj a főzéshez. Akkor sokkal keményebb lesz a puding, majd a felvert tojáshabbal tudod lazítani mielőtt a cukros-margarinos krémhez kevered. Mivel még így nem próbáltam, garanciát nem vállalok érte. :)

      Én lehet inkább a krémeshez használt krémet készíteném el, majd arra tenném rá a felvert tejszínhabot, végül pedig a felső tésztalapot. Belinkelem hol találod meg azt a krémet, és eltudod dönteni, hogy melyik lenne a kedvedre való.

      http://gizi-receptjei.blogspot.hu/2010/07/malnas-kremes.html

      Törlés