2010. március 10., szerda

Nőnapi ajándékom!!


Tudom, nem ma van Nőnap, és nem is ma, hanem 8.-án kaptam ezeket a nagyon hasznos konyhai használati eszközöket. Az úgy kezdődött, hogy én is láttam az újságban, hogy csatos tepsi vásár lesz az egyik "multinál", de sajnos akkor nem tudtam elmenni. Nagy sóhajok mellett azért megjegyeztem, hogy remélem egyszer sikerül nekem is szert tennem egy ilyen tepsire. Aztán eljött a Nőnap, és egy csokor virág helyett egy nagyobb csomagot kaptam a férjemtől. Izgatottan bontottam ki, és nagy-nagy örömömre benne volt az úgy áhított sütőforma. Az örömöm még nagyobb lett amikor a benne elhelyezett, kis konyhai kütyüket is megláttam. Igaz ilyenekkel fel van szerelve a konyhám, még ha kicsit már kopottak is, de ezeknek az újaknak szintén nagyon megörültem. Köszönetképpen pedig holnap apa egyik kedvencét fogom megsütni, és ezzel fel is avatom majd az új tepsimet.

Egyszerű tepsis krumpli


Nem csak egyszerű, de gyorsan összeállítható és kiadós egytálétel készíthető így ebédre. Mindenki a saját ízlésének megfelelően tudja telepakolni minden finomsággal. Én most füstölt baromfi virslit, füstölt kolbászt, tojást és sajtot tettem a krumpli tetejére. Nagyon finom még, saját házi füstölésű sonkával, ami sajnos nekem most nem volt. De így is egy remek és kiadós ebéd kerekedett belőle. Friss salátával, vagy éppen savanyúsággal tálalható, és a siker nem marad el.



1 kg krumpli
5 pár virsli
füstölt kolbász (ízlés szerint)
4 db tojás
10 dkg sajt
só
szerecsendió
ételízesítő
majoránna
margarin

A krumplit, a virslit és a kolbászt vékony karikákra vágni.
Egy tepsit kikenni margarinnal, majd a felkarikázott krumpli felét beleteríteni. Ízlés szerint fűszerezni, majd befedni a megmaradt krumplival. Szintén megsózni és enyhén megszórni a fűszerekkel. Elosztani a tetején a virslit és a kolbászt, majd fóliával lefedni.
Előmelegített sütőben puhára párolni. (kb. 50 perc)
A fóliát levéve, rácsorgatni az előzőleg felvert tojásokat, majd megszórni a reszelt sajttal.
Visszahelyezni a sütőbe, és szép pirosra sütni.
Savanyúsággal, vagy salátával tálalni.

2010. március 9., kedd

Az életem része vagy!!


Nem is olyan régen már megajándékozott ezzel a barátságát kifejező macikával Viki. Nagyon boldoggá tett vele, melyet most is szeretnék megköszönni neki.

Akkor még nem is sejtettem, hogy még mások így éreznek irántam, és egy kicsit az ő életükhöz is hozzátartozom, és szívesen jönnek hozzám. Ettől persze kicsit meg is hatódtam, és bevallom nagyon jólesett. Ezzel én is így vagyok, ők is hozzátartoznak a mindennapjaimhoz és nincs is olyan nap, hogy ne látogatnám meg őket. Igaz nem mindig kommentelek, de ott vagyok, és osztozom a konyhai sikereikben.

Nagyon szépen köszönöm Andi, Zsiri, Niki, Latsia, @ndre@, Andi-cuki, és Éva, hogy gondoltatok rám!!!!

Vadas zsemlegombóccal.





Nagyon szeretjük a vadast, és kitudja miért mégis olyan régen főztem már. Az igazi vadas állítólag marhahúsból a legfinomabb, de én kicsit óckodom eme hústól, és mint mindig most is sertéscombból készítettem el. Lehet kicsit macerásnak tűnik a folyamat, de a végeredmény minden percért kárpótol majd. Sőt, előre is dolgozhatunk, mert pl. előző nap már puhára főzhetjük a húst és a zöldségeket, majd másnap csak be kell fejeznünk, és elkészíteni hozzá a zsemlegombócot. A húst én nem pácolom be előre, mert szerintem a főzési idő, és az egy éjszakát a főzőlében eltöltött idő éppen elég ahhoz, hogy finom ízletes legyen. Természetesen zsemlegombóccal tálaltam, bár mi nagyon szeretjük forrázott gombóccal is. Nagy sikere volt, igaz lehet ez annak is köszönhető, hogy már régen került a tányérunkra.






Hozzávalók:

8 szelet sertéscomb
3-4 db sárgarépa
1 db petrezselyemgyökér
1 nagy vöröshagyma
só
egész fekete bors
3-4 borókabogyó
1 tk mustármag
2 db babérlevél
1 tk tárkonyecet
3-4 ek liszt
1 tk pirospaprika
3-4 ek olaj
3 dl tejföl
1 ek mustár
2 ek kristálycukor


A vastagabbra vágott szeletelt  húst tegyük egy edénybe, majd adjuk hozzá a felkarikázott sárgarépát, petrezselyemgyökeret, és a vöröshagymát. 

Ezután öntsük fel annyi vízzel, hogy jól ellepje, majd ízlés szerint sózzuk, és fűszerezzük. (én a babérlevél kivételével a fűszereket egy teatojásba teszem, majd így kerül a főzővízbe) 

Ezután forraljuk fel, majd vegyük kisebbre a lángot, és főzzük puhára a húst és a zöldségeket. (amikor puhára főtt, és csak másnap szeretnénk befejezni, akkor hűtsük ki, és tegyük be a hűtőbe)

Ezután a puhára főtt húst szedjük ki egy tányérra, és tegyük félre.

A puhára főtt zöldségeket szintén szedjük ki a léből, és botmixerrel pépesítsük, majd öntsük vissza.

Az olajat hevítsük fel, majd szórjuk meg a liszttel, és kevergetve pirítsuk világos zsemleszínűre. Ekkor vegyük le a tűzről, majd keverjük hozzá a pirospaprikát, és hagyjuk langyosra hűlni.

A cukrot állandó keverés mellett karaellizáljuk meg, majd öntsük fel kb. 1 dl vízzel. (amikor a vizet hozzáöntjük hirtelen összekapja, és megkeményedik, de néha megkeverve teljesen feloldódik)

Amikor a rántás már csak langyos, adjuk hozzá a tejfölt, és keverjük simára.

Ezután öntsük hozzá a forrásban lévő zöldséges léhez, majd egy kézi habverővel keverjük simára, főzzük sűrűre. Közben keverjük hozzá a mustárt, és a karamellizált cukrot is. 

Ezután helyezzük vissza a szószba a hússzeleteket, majd néha óvatosan megkeverve, forraljuk ki, és főzzük tovább még pár percig.

Ízlés szerint citromlével is ízesíthetjük a vadast, de én inkább több tárkonyecetet, és mustárt adok hozzá.






Zsemlegombóc hozzávalói 12-13 db-hoz:

2 db zsemle (szikkadt)
20 dkg liszt
1 db tojás (nagy)
só
őrölt bors
petrezselyemzöld (apróra vágva)
3 dkg vöröshagyma (apróra vágva)
7 dk vaj
1,5 dl víz




A szikkadt zsemlét vágjuk fel kisebb kockákra, majd tegyük egy tepsire, és a sütőben pár perc alatt pirítsuk meg. Ezután vegyük ki, és hűtsük ki teljesen.

A vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután vegyük le a tűzről, majd keverjük hozzá a szintén apróra vágott petrezselyemzöldet.

A tojást keverjük össze a vízzel, ízlés szerint sóval, őrölt borssal, majd adjuk hozzá a kihűlt hagymás keveréket, a pirított zsemlekockát, és a lisztet, majd keverjük alaposan össze, hogy egy formázható masszát kapjunk. (ha túl lágy lenne akkor még egy kevés lisztet, ha túl kemény, akkor egy kevés vizet adjunk hozzá)

Ezután a masszából, vizes kézzel formázzunk kisebb gombócokat.

Egy edénybe forraljunk bőséges mennyiségű vizet, majd helyezzük bele a gombócokat, és kb. 10 perc alatt főzzük készre. (főzés közben a gombócok megnőnek)

Ezután szűrőkanállal szedjük ki  a vízből a gombócokat, majd tegyük egy tálba, locsoljuk meg egy pici olajjal, óvatosan forgassuk meg, majd tálalásig tartsuk melegen.






Tálaláskor helyezzük tányérra a hússzeleteket bőséges szafttal együtt, majd a zsemlegombóccal kínáljuk.


2010. március 8., hétfő

Pillecukor




Wise Lady-nél találkoztam először a pillecukor recepttel, még akkor amikor ő elkészítette, és közzé tette a blogjában. Már akkor motoszkált bennem, hogy el kellene készíteni, de mivel már kinőttünk a gyerekkorból,(szerintem ez egy gyerekeknek való csemege) csak halogattam. A napokban viszont Ördög Nóri a vacsoracsatában, éppen ezt készítette a vendégeinek, sőt szerintem éppen a Wise Lady receptje alapján. Tovább aztán már nem hagyott nyugodni, hogy valójában milyen is lehet, így ma elkészítettem. Természetesen a már említett recept alapján, és mindent pontosan betartva. Elmondhatom nagyon finom lett, a boltban kaphatónál sokkal finomabb. Fehér csokoládéba mártva, isteni volt, de a karamellizált változata is nagyon ízlett. Bátran merem ajánlani mindenkinek az elkészítését, és az eredeti receptnél akár a részletes képes beszámolót is meglehet tekinteni.






Hozzávalók (13x18 cm formához):

150 g cukor
50 ml víz
1 ek méz
8 g zselatin + 3 ek víz
csipet só
1 cs vaníliás cukor

A hempergetéshez:

1 ek keményítő
2 ek porcukor


Egy megfelelő méretű formát kibélelni folpac fóliával, és egy ecsettel jól bekenni olajjal.(én szilikonos formába tettem, melynek a mérete 10x22 cm)

Egy kisebb tálba beletenni a zselatint és a 3 ek vizet, majd jól elkeverni. (állni hagyni, még a szirup elkészül)

Egy lábosba tenni a cukrot, a mézet és a vizet, majd nagy lángon felforralni, annyi ideig hogy elkezdjen habosodni. Ekkor kisebb lángra venni és 3-4 percig, kevergetve még forralni.
A forró szirupból egy keveset a zselatinra önteni és robotgéppel jól elkeverni. Ezután hozzáadni a többi szirupot is, és alacsony fokozaton a robotgéppel 6-7 percig keverni. Végül a maximumra állítani a fordulatot és még 1-2 percig így keverni.
Ekkor már gyönyörű hófehér lesz a színe és elkezd felfelé kúszni a keverőszáron.

Ezt a habot egy jól megolajozott hablapáttal az olajozott folpackal kibélelt formába simítani. Tetejét szépen elegyengetni, majd szintén beolajozott folpackal befedni.
2-3 órára hűtőbe tenni, hogy teljesen megdermedjen.

Egy tálcán jól összekeverni a keményítőt, és a porcukrot.

A hűtőből kivenni a megdermedt habot, és a tetejéről levenni a fóliát, majd a tálcára borítani.
Levenni róla a fóliát, és meghempergetni a cukros keverékben.
Egy ollóval szépen feldarabolni, és egy kicsit így is beleforgatni a cukorba.

Olvasztott csokoládéval tálalni, vagy láng felett megkaramellizálni.

2010. március 7., vasárnap

Nőnapi Köszöntő!!


Köszöntök minden hölgylátogatómat ezzel a hóvirág tengerrel NŐNAP alkalmából!


Kéri János:

                             Nőnapi köszöntő

                          Tavasz hajnalán
                          Róluk emlékezünk,
                          A nőkről, kiknek
                          Életünk köszönhetjük.

                          Ki mindent
                          Megtesz értünk, a nő,
                          Dajkál, ápol,
                          És felnevel ő.

                          Hálánk szálljon
                          Lányra, anyára,
                          Ki a családot
                          Összetartja.

                          Szépséges nők,
                          Jó asszonyok,
                          Kívánunk boldog,
                          Víg nőnapot.
Idézett vers, itt található:http://iqdepo.hu/dimenzio/11/11-08-21.html

2010. március 6., szombat

Diós-barackhabos palacsintatorta



Megint nem tudtam megállni, hogy ne készítsem el a tegnap látott Vacsoracsatában Csepregi Éva által készített desszertet. Persze nem teljesen lemásolva az ő receptjét, mert én a saját ízlésemre alakítottam át. A palacsintákat lekvárral jól megkenve, dióval jól megszórva tortaformában sütöttem meg. A tetejét viszont én is baracklekváros habbal koronáztam meg. Így nagyon finom szaftos lett, és a habtól különösen finom. Semmi extra nem kellett hozzá, mégis teljesen más, mintha csak a megszokott palacsintát ettük volna.




Palacsintához:

liszt
tej
tojás
csipet só
pici cukor
szénsavas ásványvíz
olaj

Ezeket a hozzávalókat, ízlés szerinti mennyiségben sima állagúra jól kikeverni, majd kisütni a palacsintákat. (az olajat a tésztába keverni, akkor nem kell olajozni a serpenyőt)

Töltelék:

darált dió
porcukor
vaníliás cukor
reszelt narancshéj
sárgabarack lekvár

Egy tortaformát kikenni margarinnal, majd belehelyezni egy palacsintát. A tetejét megkenni baracklekvárral, és megszórni a cukros-diós keverékkel. Ráhelyezni a következő palacsintát, és szintén megkenni a lekvárral, és megszórni a diós keverékkel. Így rétegezni addig ameddig majdnem teljesen megtelik a tortaforma.


Barackhab:

3 tojásfehérje
3 ek baracklekvár
5-6 ek porcukor


A tojásfehérjét robotgéppel elkezdeni felverni, közben kanalanként hozzáadni a cukrot. Ha már majdnem egészen kemény a hab, akkor kanalanként hozzáadni a lekvárt is. Tovább verni, még kemény hab lesz belőle. (hosszabb ideig kell verni, mintha csak sima habot készítenénk)
A tortaformába rétegezett palacsinta tetejére simítani a felvert kemény habot.
Előmelegített sütőbe helyezni, és alacsony hőfokon 45-50 percig szárítani a habot.(én légkeverésnél 70 fokon, 50 percig szárítottam)
Ezalatt az idő alatt a hab szép színt kap, és a töltelék is összesül egy kicsit.
A formában hagyni hűlni, majd felszeletelve tálalni.