2010. március 15., hétfő

Gombás szűzpecsenye bacon alatt sütve


Ennek a sültnek az alapötletét szintén Dömsödi Gábor receptje adta. Szeretem a szűzpecsenyét, de valahogy hajlamos vagyok rá, hogy túl sokáig hagyjam a sütőben, és így kicsit általában szárazabb lesz. Most viszont párperc elősütés után tettem be én is a sütőbe, és a végeredmény egy szaftos hús lett. Előző este bepácoltam, így jól átvette a fűszerek ízét. A gombás töltelék elég gyorsan elkészíthető, és a sütési idő sem vesz fél óránál több időt igénybe. Végül is nem bántam meg, hogy tegnap ezt tálaltam fel ebédre, mert nagy sikere volt.

1 db szűzpecsenye
1 cs bacon szalonna
50 dk gomba
1 db vöröshagyma
5 db tojás
só
őrölt fehérbors
kakukkfű
olívaolaj
margarin
1 ek liszt

A szűzpecsenyét megtisztítani a hártyás részektől.
Olívaolajat, sót, kakukkfüvet, és őrölt borsot ízlés szerinti mennyiségben jól összekeverni, majd beleforgatni a húst. Végül lefedni fóliával és pár órára hűtőbe tenni.

A gombát és a vöröshagymát megtisztítani, majd apróra felkockázni.
Egy serpenyőbe kevés olajat és margarint tenni, elkezdeni párolni a hagymát, majd hozzáadni a gombát is. Ízlés szerint sózni, borsozni és egy kevés kakukkfüvet is szórni rá.
Addig párolni, még az összes levét el nem párologja.
Ekkor rászórni a lisztet és egy kicsit együtt pirítani. Végül hozzáönteni három felvert tojást és jól összesütni. Végül a tűzről levéve, hagyni kicsit hűlni.

A hűtőből kivenni a bepácolt szüzet, és kb. másfél cm-es szeleteket vágni belőle. Kézzel egy kicsit mindkét felét megütögetni, ettől kicsit szétterül a hús.
Egy serpenyőbe pici olajat önteni, majd ha már elég meleg belehelyezni a húst, és mindkét oldalát kb. 2-3 percig elősütni. Kicsit hagyni kihűlni.

Végül a bacon szalonnára ráhelyezni egy szelet húst, majd megkenni tojássárgájával. Erre ráhalmozni a tölteléket és szépen körbecsavarni a szalonnacsíkkal.

Egy tepsit kikenni margarinnal, majd egymásmellé helyezni a kis tekercseket. Előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni.(én légkeverésnél, 170 fokon sütöttem)

Ízlés szerinti körettel tálalni. Én sajttal töltött sült krumplival tálaltam.

Köszöntöm a Rendszeres Olvasóimat!!!!


Eljött ez a nap is, és vele együtt a 100. olvasóm is megérkezett!!!

Sőt, azóta még hárman bejelentkeztek rendszeres olvasónak, így sajnos nem tudom ki is volt a 100.-ik. Mivel nem szeretnék senkit sem megbántani, így név szerint nem emelnék ki senkit. Együttesen köszöntöm a négy utoljára bejelentkezett vendégemet.

Amikor egy évvel ezelőtt útjára indítottam ezt a blogot, még remélni sem mertem, hogy ilyen sok örömöt fog nekem jelenti. Azt pedig, hogy ilyen sokan kíváncsiak rám nap, mint nap, és megtisztelnek azzal, hogy rendszeresen meglátogatnak még álmaimban sem mertem remélni.

Most szeretném megköszönni a sok kedvességet, és figyelmet mindenkinek.

Külön is megköszönném az ÖSSZES RENDSZERES OLVASÓMNAK, hogy megtiszteltek a bejelentkezésükkel!!!!

További jó nézelődést, keresgélést a receptek között, és jó sütést-főzést kívánok MINDENKINEK !!!!!!

2010. március 14., vasárnap

Túrós-epres palacsintarolád




Lehet kicsit már unottan hangzik, hogy a "vacsoracsatában" láttam .....de ezt a receptet megint onnan lestem el. Imádok új ételeket elkészíteni, és amit meglátok, és látok benne fantáziát, azt bizony napokon belül el is készítem. Ezzel a palacsintával is így voltam, meglátni és megszeretni. Dömsödi Gábor lepte meg vele a vendégeit, és ők nagyon dicsérték. Én sem tehetek mást, mivel valóban nagyon finom. Az ízesített túró, és az eper együttes íze isteni finom!!! A csokoládé mellyel a tetejét megcsorgattam, még csak finomabbá tette. Lehet kicsit több időt igényel az elkészítése egy sima palacsintánál, de a végeredmény egy különleges desszertként kerül a tányérunkra.


liszt
tojás
tej
szénsavas ásványvíz
csipet só
pici cukor
olaj


Ezekből a hozzávalókból ízlés szerinti mennyiségben palacsintatésztát keverni és kisütni.
Én 8 db palacsintát sütöttem és a következő mennyiségű töltelékkel töltöttem meg.


Töltelék:

50 dkg túró
40 dkg eper
1 citrom reszelt héja
2 cs vaníliás cukor
1/2 cs vaníliás pudingpor
porcukor


A túrót villával kicsit összetörni, majd ízlés szerint ízesíteni.
Az epreket vékonyan felszeletelni.

Egy hosszabb alufólia csíkot leteríteni, majd 4 db palacsintát egymásra helyezni úgy, hogy félig fedjék egymást.

A közepére egy csíkban rákanalazni az ízesített túró felét úgy, hogy a két szélénél pár centis üres tészta maradjon.

A túró tetejére pakolni a felszeletelt eper felét, majd a két szélén üresen maradt tésztát behajtani.
Ezután óvatosan a fólia segítségével feltekerni, úgy mint a rétest.

Végül a palacsintaroládot becsomagolni a fóliába, és a fólia két szélét jól összecsavarni.(úgy nézzen ki mint egy nagy szaloncukor)

Két ilyen rudat készíteni, majd egy tepsire helyezni egymás mellé mindkettőt.

Előmelegített sütőben, közepes lángon 30 percig sütni. (én légkeverésnél 150 fokon sütöttem 30 percig)

A sütőből kivéve a tetején a fóliát felnyitni hogy ne párásodjon be alatta a palacsinta. Majd hűlni hagyni, és amikor már csak langyos felszeletelni.

Tálaláskor porcukorral megszórni, és olvasztott csokoládéval megcsorgatni.

2010. március 13., szombat

Paradicsommártás (v. szósz)






Nagyon finom húslevest főztem sok-sok hússal, így a leves mellé második fogásnak a főtt húst tálaltam fel paradicsommártással, és főtt krumplival. Nagy kedvencünk ez a mártás, és gondolom ezzel még sokan így vannak. A főtt hús a mártással, és főtt krumplival igen laktató, így a húsleves elfogyasztása után, már nem is kívánunk mást enni. Gondolom már mindenki készített paradicsomból mártást (szószt), így inkább csak egy ötletnek szánnám a hétvégére. Én most sűrített paradicsomból készítettem, de nyáron a frissen szedett, nap érlelte paradicsomból még sokkal finomabb.






Hozzávalók:

3 dl sűrített paradicsom
2-3 ek liszt
2 ek olaj

4 dl víz
csipet só
cukor (ízlés szerint)






A sűrítet paradicsomot keverjük simára a vízzel.

Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a lisztet, és kevergetve pirítsuk világos zsemleszínűre. Ekkor adjunk hozzá 1-2 ek cukrot, majd kevergetve karamellizáljuk pár percig, majd vegyük le a tűzről, és hagyjuk egy kicsit hűlni.

Ezután keverjük simára a rántást egy kevés hideg vízzel, majd keverjük hozzá az előzőleg simára kevert paradicsomot is. Ezután tegyük vissza a tűzre, szórjuk meg egy csipet sóval, és pár perc alatt, állandó keverés mellett sűrítsük be. (közben kóstoljuk, és ízlés szerint még cukorral ízesítsük)

Közben enyhén sós vízben főzzük meg a krumplit.

Tálaláskor a főtt húst paradicsommártással (szósszal) és főtt krumplival tálaljuk.

2010. március 12., péntek

Körte tatin




Ezt a receptet még a TV-paprika egyik adásában Gordon Ramsay készítette el. Már akkor biztos voltam benne, hogy én is megfogom sütni, de idáig halogattam az időt. Ma a zöldségesnél nagyon szép körték sorakoztak a polcon és eszembe jutott ez a recept. Mivel leveles tészta mindig van a fagyasztóba, sürgős esetekre, így nem is volt kétséges, hogy elérkezett az idő. Persze kicsit azért változtattam az eredeti recepten, de ez nem befolyásolta a sikert. Nagyon finom lett!!! Szeretem az ilyen gyorsan elkészíthető finomságokat, melyek aztán persze pillanatok alatt el is fogynak.






 Hozzávalók:

2 db körte
1 cs leveles tészta
12 db szegfűszeg
fahéj
4 ek cukor
2 cs vaníliás cukor
2 ek méz
5 dkg vaj
rum


A körtéket meghámozni, majd kettévágni, és a magházukat kivájni. A kivájt mélyedésbe beleszúrni a szegfűszeget.(3 db mindegyikbe) Ezután megszórni kívül-belül fahéjjal és vaníliás cukorral. Végül a körtéket beborítani a leveles tésztával, kicsit rálapogatni, majd körbevágni.

Egy serpenyőbe beletenni a cukrot, a megmaradt vaníliás cukrot, a mézet, és elkezdeni karamellizálni. Közben hozzáadni a vajat is. Amikor már szép barna színt kapott, beleönteni egy kevés rumot. 1-2 perc alatt jól kiforralni.

Egy tepsibe beleönteni a karamellt, majd belehelyezni a tésztával beborított körtéket. (a leeső tésztából kis golyókat formáltam és azt is mellé tettem.)
Előmelegített sütőben, közepes lángon készre sütni. (én légkeverésnél 170 fokon, kb. 10 percig sütöttem)
A sütőből kivéve rögtön tányérra tenni és porcukorral megszórva tálalni.

Borsodó


A tegnap sütött rizskoch, másik kísérője természetesen a borsodó volt. Ez nálunk már elmaradhatatlan ha rizskochot sütök. Már többféle elkészítési formáját olvastam különböző szakácskönyvekben, de én már régóta így készítem. Gyorsan elkészíthető és nagyon finom.

3 dl édes fehérbor
1 dl víz
1/2 citrom leve
1 citrom reszelt héja
3 tk vaníliás pudingpor
15 dk cukor
1 cs vaníliás cukor
2 db tojás

A tojások sárgáját kikeverni a cukorral, a reszelt citromhéjjal, egy kevés borral és a pudingporral.
A maradék bort a vízzel, és a citromlével feltenni melegedni, majd állandó keverés mellett hozzáadni a tojásos keveréket.
Lassú tűzön addig főzni, hogy szépen besűrűsödjön.
A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verni, majd apránként állandó keverés mellett, kézi habverővel a mártáshoz keverni.
Rizskochoz mellé öntetként tálalni.

Csokoládémártás (öntet)


A tegnapi rizskoch mellé készítettem el ezt a mártást, vagy más néven öntetet. Tudom hogy általában vaníliás illik hozzá, de én most mégis inkább e mellett döntöttem. És valóban jó döntés volt, nekünk legalább is nagyon ízlett. Különböző felfújtak remek kísérője lehet, főleg ha valaki nagyon szereti a csokoládét minden féle formában elkészítve.

6 dl tej
1 cs csokoládé puding
5 dk étcsokoládé (85%-os)
1 cs vaníliás cukor
5-6 ek cukor
2 db tojás

A pudingport egy kevés tejjel és a cukorral simára keverni, majd hozzákeverni a tojások sárgáját is.
A csokoládét mikróban felolvasztani, majd ezt is belekeverni az előző keverékbe.
A maradék tejet feltenni melegedni, majd állandó keverés mellett belekeverni a pudingos-csokoládés-tojásos keveréket. Lassú tűzön kevergetve pár percig főzni, hogy besűrűsödjön.
A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verni, majd apránként kézi habverővel a pudinghoz keverni.
Rizskochhoz, felfújtakhoz öntetként tálalni.