2026. február 27., péntek

Tejszínes-tonhalas tészta.

 


Egyszerűen, bő fél óra alatt elkészíthető, szaftos tészta készült ebédre. Mivel a tésztát már előre meggyúrtam (mindig van szárított tészta, így csak ki kel főzni) így csak ki kellett főzni, és a tejszínes szósszal, valamint a konzerv tonhallal összekeverni, és már tálalhattam is. Igaz a tészta teljes kiőrlésű tönkölyliszttel készült mivel cukorbeteg vagyok, de ízlés szerint bárki elkészítheti, vagy éppen búza finomliszttel készült tésztára cserélheti.


  

 Hozzávalók:

15 dkg teljes kiőrlésű metélt tészta

1 db tonhalkonzerv (sós lében)

1/2 piros kaliforniai paprika 

2 dl Milli főzőtejszín

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

1 tk ételízesítő 

1 ek étolaj

5 dkg vaj 



 

A paprikát vágjuk fel kisebb kockákra. A tonhalat tegyük egy szűrőbe, hogy a sós lé teljesen lecsepegjen.

Egy wokba (vagy serpenyőbe) hevítsük fel az olajat és a vajat, majd adjuk hozzá a feldarabolt paprikát, és kevergetve 1-2 percig pároljuk. 

Ezután öntsük fel a tejszínnel, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és addig főzzük, míg kissé besűrűsödik a tejszín. 

A tésztát enyhén sós vízben főzzük ki, majd szűrjük, és csepegtessük le. (Én saját magam gyúrt, teljes kiőrlésű tönkölyliszttel készült tésztát használtam.)

Ezután adjuk hozzá a paprikás tejszínhez, keverjük, forgassuk alaposan össze.(közben kóstoljuk, és ha szükséges ízesítsünk utána)

Amikor a tésztát összemelegítettük a tejszínes szafttal, adjuk hozzá a lecsepegtetett, kissé darabos tonhalat, majd óvatosan hogy a hal ne törjön, forgassuk össze. 

  


Tálalás előtt szedjük tányérra a tésztát úgy, hogy kerüljön rá hal, és paprika is. Az elkészült szaftos tésztát még melegen tálaljuk, mert a melegítés nem tenne jót neki. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése