2023. március 11., szombat

Inteligens krémes cukorbetegeknek.

 


A hétvégére egy nagyon egyszerű, ám finom krémes süteményt sütöttem, melyet cukorbetegként is megtudok enni. (persze azért csakis mértékkel 😉) A sima liszt helyett barna rizslisztet, a cukor helyett pedig eritritet használtam. A hozzávalókat egyszerűen csak összekeverjük, majd irány a sütő..... bő fél óra múlva pedig már el is készült, és már csakis arra kell várakoznunk hogy kihűljön, és szeletelhető legyen. Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porrá őrölt eritrittel, és úgy kínáljuk a ezt a finom, légiesen könnyű sütemény.

 


Hozzávalók kb. 18x27 cm-es tepsihez: 

4 db tojás (nagy)

5 dl tej

15 dkg eritrit

1 ek vaníliaaroma

8 dkg Vénusz margarin

7 dkg barna rizsliszt

 


 

 A tojásokat válasszuk szét, majd a fehérjét egy csipet sóval verjük fel kemény habbá.

Az eritrithez adjuk hozzá a tojások sárgáját, és a vaníliaaromát, majd keverjük habosra.

Ezután adjuk hozzá a puha margarint, és keverjük simára, majd keverjük hozzá a lisztet is.

Ezután apránként keverjük hozzá a tejet, majd több részletben a keményre felvert tojáshabot is. (a tojáshab maradhat kissé darabos is a masszában)

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egyenletesen öntsük bele a masszát. (ízlés szerint a tepsit kizsírozhatjuk, és megszórhatjuk pl. zsemlemorzsával)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 35 perc alatt süssük készre (tűpróbáig). (Én légkeverésnél 170 fokon, 35 percig sütöttem. A sütési idő felénél letakartam alufóliával, hogy a teteje ne nagyon barnuljon meg sütés közben)

A sütőből kivéve a sütemény még elég lágy, de mire kihűl, szépen lehet majd szeletelni.

 

 

Tálalás előtt szórjuk meg poreritrittel, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. Nagyon finom, és légiesen könnyű sütemény, de azért cukorbetegként csakis mértékkel fogyasszuk.

 

6 megjegyzés:

  1. Ez a szuper süti tényleg intelligens! Először nem akartam hinni a szememnek, azt hittem hogy kimaradt a leírásodból a felső tészta réteg 😊. Nagyon érdekes, hogy így sül meg, egyszer ki kell próbálni nekem is 😊.
    Nagyon guszta, és finom is lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katikám ne várakozzál vele, süsd meg... én is sokáig gondolkodtam, mert nem akartam elhinni hogy valóban megsül úgy, hogy elválnak a rétegek. Sima búzaliszttel és cukorral sütötte meg az egyik ismerősöm, na akkor döntöttem hogy átalakítva rögtön nekiállok a sütésnek. Nagyon finom, rendszeres vendég lesz nálunk.

      Törlés
  2. Szépen látszanak a rétegek, nagyon guszta! Szuper, hogy mentesre is le tudtad fordítani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! Kicsit azért aggódtam hogy barna rizsliszttel milyen lesz, de szerencsére szépen megsült. :)

      Törlés
  3. Nagyon guszta finom lehetett! Megtévesztő a látvány azt hittem külön krém van benne? Váljon egészségetekre!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon finom, és krémes sütemény.... ez egy kis adag, így gyorsan el is fogyott. A férjemnek is nagyon ízlett. Több helyen láttam már, de nem akartam elhinni, hogy így szétválnak majd a rétegek.

      Törlés