2022. augusztus 19., péntek

Sült húsgombóc kapormártásban.

 


Nagyon szeretem a kapor illatát és ízét, így amint lehet a kertben szép zsenge kaprot szedni, az első dolgom hogy kapormártást vagyis kaporszószt készítek belőle. Még júliusban a Mindmegette.hu oldalon meghirdették a "Nagy nyári receptversenyt" melyre én is beneveztem, az akkor frissen elkészített kapormártás receptemmel, melybe előzőleg megsütött húsgombócok kerültek. A napokban pedig nagy, nagy örömömre az eredményhirdetésnél a nyertesek között olvashattam a nevemet. A "Könnyű Nyári Főétel" kategóriában ezzel a receptemmel első helyezést értem el. A kapormártást akár magában is elkészíthetjük, (cukorbetegek édesítőszerrel ízesítsék) és ízlés szerint főtt burgonyával, és főtt tojással is tálalhatjuk, de én azért a sült húsgombóccal csakis ajánlani tudom az elkészítését, mert nemcsak egy új ízvilág.... hanem nagyon is finom.




Sült húsgombóc hozzávalói:

20 dkg darált sertéscomb

1 kisebb vöröshagyma

1 kk ételízesítő

só (ízlés szerint)

őrölt fekete bors (ízlés szerint)

kb. 1,5 dl étolaj a sütéshez


A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel nagyon apróra.

Ezután adjuk hozzá a darált húshoz, majd sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és gyúrjuk alaposan össze.

Az összegyúrt húsmasszából ezután nedves kézzel formázzunk nagyobb diónyi gombócokat.

Az olajat öntsük egy serpenyőbe, melegítsük fel, helyezzük bele a húsgombócokat, majd pár perc alatt, többször átforgatva, hogy teljesen átsüljön, süssük szép aranybarnára. 

Ezután szedjük ki a zsiradékból és felhasználásig tegyük félre.



Kapormártás hozzávalói:

1 csokor kapor
 1 ek liszt
5 dkg vaj
1 ek étolaj
1 db húsleveskocka
 kb. 3 dl tej
csipet só
csipetnyi őrölt fehér bors
1/2 citrom leve
1 tk édesítőszer (v. cukor)



A kaprot mossuk meg, majd vágjuk fel apróra. A leveskockát oldjuk fel a langyos tejben.

Egy serpenyőbe hevítsük fel a vajat és az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott kaprot, és kevergetve pároljuk pár percig. 

Ezután szórjuk meg a liszttel, és pirítsuk pár pillanatig, majd öntsük fel a tejjel.

Ezután kézi habverővel keverjük simára, és közben ízlés szerint ízesítsük sóval, édesítőszerrel (v. cukorral), szórjuk meg őrölt borssal, és adjuk hozzá a citromlevet.

Ezután állandó keverés mellett, addig főzzük hogy kissé besűrűsödjön, majd helyezzük bele az előzőleg megsütött húsgombócokat, majd főzzük még pár percig. Ha túl sűrűnek találnánk a mártás, adjunk hozzá még egy kevés tejet, és úgy főzzük tovább. (közben kóstoljuk, és ha szükséges ízesítsünk utána)

Tálaláskor a húsgombócokat a kapormártással együtt szedjük tányérba, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint főtt krumplit is kínálhatunk mellé.


1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 419 kcal

Fehérje: 19 g

Zsír: 31 g

Szénhidrát: 13 g


6 megjegyzés:

  1. Legelőször is gratulálni szeretnék a nyereményedhez! 😀 Ez szép teljesítmény, biztos sok volt a résztvevő. Én sajnos nem hallottam erről a receptversenyről. Nagyon finom lehetett a kapormártásos húsgombócod, jól néz ki, nagyon guszta!
    A kapor nálunk is kedvenc fűszer. Eddig soha nem vetettem, most pár hete megpróbáltam cserépbe vetni, és meglepetésünkre hamar kikelt, már 5-6 cm magasak. Már várom, hogy valamit készítsem majd belőle 😋.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Katalin nagyon köszönöm a gratulációt! Valóban sok volt a résztvevő, jobbnál-jobb receptekkel, ezért is volt nagy az örömöm amikor megláttam a nevemet a nyertesek között. Sajnálom hogy Te nem hallottál a receptversenyről, pedig a Mindmegette.hu facebook oldalán naponta megjelent a receptfelhívás. Ígérem, legközelebb szólni fogok Neked, és benevezheted a finom receptjeidet. Örülök hogy kikelt a cserépben a kapor.... igen gyorsan megnő, így nem kell sokáig várakoznod. Én a kaporszószt csak magában vagy éppen főtt hús mellé is nagyon szeretem. A húsgombóccal is nagyon finom volt.

      Törlés
    2. Köszönöm, kedves Éva! Mi nem facebook-ozunk, ezért is nem találkoztam a felhívással. De ha máskor szólsz, ha van valami hasonló, azt előre is megköszönöm 😀.

      Törlés
    3. Katikám, mindenképpen szólni fogok legközelebb. A Te receptjeidet is bizonyára kedvelnék, és díjaznák a hasonló versenyeken.

      Törlés
  2. Kedves Gizi! Gratulálok a nagyszerű helyezéshez. Már rutinos nyertes vagy, nem ez az első versenyed, ugye? A kaprot mi is szeretjük, de mártást mostanában nem is készítettem. Finom lehet ezzel a húsgombóccal. Kipróbálom hamarosan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ani! Nagyon köszönöm a gratulációt! Nagyon sok versenyen vettem már részt, és általában a szerencse mindig mellém szegődött, úgy mint most is. Mi nagyon szeretjük a kapormártást pl. főt vagy sült hús mellé is sokszor készítem. A húsgombóccal pedig még finomabb is volt, összefőttek az ízek. Próbáld csak ki, biztosan Nektek is ízlik majd.

      Törlés