2019. május 28., kedd

Eperhabtorta égetett tésztával.




Égetett tésztával eddig csakis képviselőfánkot, édes és sós profiterolt készítettem, most viszont a tésztát nagyobb, kör alakban nyomtam a sütőpapírra és sütöttem ropogósra. Mivel éppen az eperszezon közepén tartunk, így a töltelék nem is lehetett volna másmilyen mint epres. A két ropogós tésztalap a habos eperkrémmel pedig nagyon, de nagyon finom.





Hozzávalók az égetett tésztához:

18 dkg liszt
18 dkg vaj
5 db tojás (nagy)
1,5 dl víz
csipet só
1 kk porcukor


A vízhez adjuk hozzá a feldarabolt vajat, a sót és a porcukrot, melegítsük forráspontig, majd adjuk hozzá a lisztet, és állandó keverés mellett pirítsuk pár percig, míg elválik az edény falától. (nem fog leégni, és egy lágyabb masszát fogunk kapni)


Ezután vegyük le a tűzről, tegyük át egy tálba, hagyjuk kicsit hűlni, majd egyesével keverjük hozzá az egész tojásokat, hogy egy sima tésztát kapjunk.

A tésztát kanalazzuk egy nyomózsákba, majd két sütőpapírral bélelt tepsire nyomjunk 20-22 cm-es kör alakú tésztalapot, majd spricceljük le hideg vízzel a tésztát is, és a sütőpapírt is. (sütés közben meg fog nőni a tészta)


Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsit magasabb hőfokon 20-25 perc alatt süssük készre. (Én légkeverésnél 180 fokon, 20 percig sütöttem, és egyszerre tettem be a két tepsit.)

Amikor a tészta megsült, résnyire nyissuk ki a sütőajtót és úgy hagyjuk pár percig, majd nyissuk ki egészen és így is hagyjuk a tésztát a sütőben pár percig.

Ezután vegyük ki a sütőből, majd hűtsük ki teljesen mielőtt megtöltenénk az eperhabbal.

Tipp:
Amennyiben sütés után szép formás tésztalapokat szeretnénk, akkor a masszát nyomjuk 2 db sütőpapírral bélelt kb. 24 cm-es tortaformába és úgy süssük meg. (Én forma nélkül sütöttem, és kicsit eldeformálódott a tészta sütés közben, így a kész tésztára tortaformát helyeztem, és úgy formáztam meg.)





Mascarponés eperhab hozzávalói:

50 dkg eper
50 dkg mascarpone
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
1/2 citrom leve
2 dl Hulala (v. habtejszín + habfix)



Az epret csumázzuk ki, folyó víz alatt alaposan mossuk meg, csepegtessük le, majd vágjuk fel kisebb darabokra. Ezután kb. 10 dekára valót botmixerrel pépesítsünk.

A mascarponéhoz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat és a citromlevet, majd keverjük simára. (ízlés szerint több cukrot is adhatunk hozzá)

Ezután először adjuk hozzá a pépesített epret, keverjük alaposan össze, majd adjuk hozzá a feldarabolt epret, és szintén keverjük össze, arra figyelve, hogy a darabos eper ne nagyon törjön.

 A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd szintén keverjük hozzá az epres krémhez.

Az egyik tésztalapot helyezzük egy tálcára, egyenletesen kanalazzuk rá az eperhabot, majd helyezzük rá a másik tésztalapot.




Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. A tortát érdemes közvetlenül tálalás előtt összeállítani, hogy a tészta ropogós maradjon, mert különben felpuhul a krémtől.


2 megjegyzés:

  1. Most én vállalnám a felpuhult változatát is nagyon guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Éva,nagyon köszönöm! Én pedig szívesen megvendégelnélek....

      Törlés