2016. augusztus 28., vasárnap

Meggyes-mascarponés piskótatekercs.




Ez a meggyes piskótatekercs még meggyérés idején készült, aztán valahogy meg is feledkeztem róla. A napokban viszont vendégeim voltak, és megint erre a finom süteményre esett a választásom, csak most éppen befőtt meggyet szórtam a mascarponekrémre. Persze a sütemény így is nagyon finom volt, lehet befőttel még finomabb is. Ugyanis a meggynek volt ideje összeérni a cukorral, és egyáltalán nem volt savanykás, még a frissen szedett gyümölcsnél azért azzal is számolni kel.






Hozzávalók a tésztához:

12,5 dkg porcukor 
1 cs vaníliás cukor
4 db tojás (közepes)
12 dkg liszt 
1 dkg kakaó (1 púpozott ek)
2 ek forró víz


A porcukrot és a vaníliás cukrot tegyük bele a keverőtálba, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és pár perc alatt, robotgéppel keverjük jó habosra. 

Amikor már jó habos, állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a forró vizet, majd keverjük még 1-2 percig.

A lisztet keverjük össze a kakaóval, majd szitáljuk hozzá a cukros-tojásos habhoz. Ezután fakanállal, óvatosan keverjük, forgassuk össze, vigyázva, hogy a hab ne törjön össze.

Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egyenletesen kenjük rá a masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 12-15 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 160 fokon, 12 percig sütöttem)

Egy nagyobb sütőpapírt enyhén szórjunk meg liszttel, majd a sütőből kivett tésztát, rögtön fordítsuk rá. Ezután óvatosan húzzuk le róla a sütőpapírt, majd egy nedves konyharuhával takarjuk le a tésztát. (a konyharuhát alaposan csavarjuk ki, hogy éppen csak nedves legyen)

Amikor a tészta már éppen csak langyos, vegyük le a konyharuhát, és a sütőpapírral együtt tekerjük fel, majd úgy hagyjuk teljesen kihűlni. (én legalább kétszer ki és fel tekerem, majd hagyom teljesen kihűlni)





 Meggyes-mascarponekrém hozzávalói:

20 dkg magozott meggy (v. meggybefőtt)
40 dkg mascarpone
2 dl Hulala (v. habtejszín)
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor


A meggyet érdemes már előző nap kimagozni, majd 1-2 ek kristálycukorral megszórni, hogy ne legyen majd savanyú a süteménybe. Mielőtt a süteménybe tennénk, alaposan csepegtessük le. (ízlés szerint meggybefőttel is készíthetjük)

A mascarponét keverjük habosra a porcukorral, és a vaníliás cukorral.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a mascarponekrémhez.

A teljesen kihűlt piskótát tekerjük ki, és vékonyan kenjük meg a krémmel, majd szórjuk meg az alaposan lecsepegtetett meggyel. Ezután a maradék krém felét kenjük rá, és óvatosan tekerjük fel.

A megtöltött, feltekert piskótát helyezzük tálcára, majd a maradék krémmel vonjuk be. Ezután ízlés szerint reszeljünk rá csokoládét, és díszítsük meggyszemekkel. 

Az elkészült süteményt tegyük be 1-2 órára a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek kellően összeérjenek.





Tálalás előtt vegyük ki a süteményt a hűtőből, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


2 megjegyzés: