2016. április 22., péntek

Kukoricapelyhes csirkemell sütőben sütve.





A csirkemellből remek ebédet varázsolhatunk rövid idő alatt pl. a hétvégi asztalra. A húst érdemes már előző este bepácolni, majd másnap alaposan megszórni a kukoricapehellyel, és már mehet is a sütőbe. Igaz így kétszer kell vele dolgoznunk, de mindkétszer csakis kb. 10 percet. Ameddig a hús sül, ízlés szerint készítsünk mellé köretet, így sem kell egy óránál több időt a főzéssel foglalatoskodnunk. Én a sütőben sütöttem fűszeres krumplit, (mivel légkeveréses a sütőm, így a két tepsi jól megvolt egyszerre a sütőben)  de jól illik hozzá a hasábburgonya, a rizs, vagy éppen a krumplipüré is.






 Hozzávalók:

3 db csirkemellfilé
2 dl tejföl
2-3 gerezd fokhagyma
1 tk ételízesítő
 őrölt színes bors
szerecsendió (el is hagyható)
1/2 cs kukoricapehely
2-3 ek olívaolaj





A csirkemellet ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, szerecsendióval, és tegyük félre.

A tejfölt keverjük össze az összepréselt fokhagymával, majd forgassuk bele a befűszerezett csirkemellet úgy, hogy a tejföl mindenhol vastagon bevonja. Ezután fedjük le a tálat, majd tegyük be a hűtőbe pár órára (v. egész éjszakára) hogy az ízek jól átjárják a húst.

A kukoricapelyhet öntsük egy tálcára, majd tenyérrel nyomkodjuk meg, hogy kissé összetörjön, de azért ne legyen nagyon morzsalékos.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük meg az olívaolaj felével.

Vegyük ki a hűtőből a bepácolt csirkemellet, majd egyesével emeljük ki a tejfölből, tegyük rá a kukoricapehelyre, és alaposan szórjuk meg, hogy mindenhol befedje a tejfölt.

Ezután helyezzük a tepsire egymástól kicsit távolabb, és a maradék olívaolajjal spricceljük le, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy a kukoricapehely magába szívja az olajat, és sütés közben ne száradjon ki. (érdemes kicsit állni hagyni, mert különben sütés után túl kemény lesz a kukoricapehely)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 30 percig sütöttem, így a hús nem száradt ki, jó szaftos maradt)

Ameddig a hús sül, készítsünk mellé ízlés szerinti köretet. Én sütőben sült fűszeres krumplit készítettem, de jól illik hozzá a hasábburgonya, a rizs, krumplipüré.....

Tálaláskor helyezzük tányérra a csirkemellet, majd ízlés szerinti körettel kínáljuk.


5 megjegyzés:

  1. A kukoricapehelytől valami csudi lehet a bundája, igazi vasárnapi recept, mentve :)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Gizi!
    Imadjuk az ilyen csirkemelles recepteket!
    2 kerdesem lenne: a csirkemell kb. fél kg- nyi? Illetve a kukoricapehely a sima natur reggelizos ropogos fajta?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Jasmin!
      Válaszolva a kérdésedre, igen a 3 db csirkemell éppen fél kg volt. A kukoricapehely pedig sima natúr, melyet reggelire szoktunk enni. Én egy tálcára tettem, és tenyérrel kicsit lenyomkodtam, hogy ne legyen olyan nagy darabos, de azért törmelékes sem. Pácolhatod a húst joghurtban is, de nekem most nem volt itthon, így tejföllel helyettesíttetem, és nekünk még jobban is ízlett.

      Szép hétvégét és jó sütést-főzést kívánok!

      Törlés