2015. szeptember 16., szerda

Paradicsomos-pesztós levél.




Ma egy igen egyszerű, és az előnyújtott leveles tésztának köszönhetően gyorsan elkészíthető receptet hoztam. A címe éppen az is lehetne, hogy a csodaszép, és illatos bazsalikom találkozása a nap érlelte, piros paradicsommal. A kertben frissen szedett bazsalikomból pillanatok alatt egy finom pestót varázsoltam, majd az előkészített tésztákra kanalaztam. Ezután megpakoltam a vékonyra vágott paradicsomszeletekkel, őröltem rá frissen borsot, majd irány a sütő. Ezután már csak azt kellett türelmesen kivárni, hogy kisüljön, majd langyosra hűljön, ez a finomság. Bátran mondhatom hogy finomság, mert a ropogósra sült leveles tészta a bazsalikomos pestóval, és a sült paradicsommal nagyon is finom volt.







 Bazsalikomos pesto hozzávalói:

1 nagy csokor bazsalikom
10 dkg dió
10 dkg parmezán (v. kemény sajt)
őrölt bors
3-4 ek olívaolaj


A friss bazsalikomlevélhez adjuk hozzá a diót, a reszelt sajtot, az olívaolajat, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Ezután turmixoljuk össze, és ha szükséges még adjunk hozzá olívaolajat.







 További hozzávalók:

1 cs leveles tészta
6-8 db paradicsom
őrölt színes bors
1 db tojás (kicsi)


Az előnyújtott leveles tésztát vágjuk fel 6 egyforma darabra. Ezután a tészta szélétől kb. 1 cm-re késsel metsszük körbe úgy, hogy a tésztát ne vágjuk át.

A tojást villával kissé verjük fel, majd kenjük le vele a tészta peremen belüli részét, majd a villával szurkáljuk meg több helyen.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá egymástól kicsit távolabb a tésztákat.

Ezután kanalazzuk a tésztára az előzőleg elkészített pestót, majd helyezzük rá a vékonyra felszeletelt paradicsomot úgy, hogy a karikák kissé fedjék egymást. Végül ízlés szerint sózzuk, és őröljünk rá frissen színes borsot.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd magasabb hőfokon süssük 20-25 perc alatt szép arany színűre. (én légkeverésnél 170 fokon, 20 percig sütöttem)
A sütőből kivéve hagyjuk pár percig hűlni, mielőtt tálalnánk.






Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg bazsalikommal, majd langyosan kínáljuk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése