2015. szeptember 7., hétfő

Diós scone.




Ezt az egyszerű, ám finom süteményt kb. fél óra alatt az asztalra varázsolhatjuk. A tésztáját nem szabad nagyon összegyúrni, mert akkor sütés közben nem jön fel szép magasra, és nagyon tömör lesz. Így aztán én is csak pár pillanat alatt, úgy nagyjából gyúrtam össze, majd kézzel ellapogattam, feldaraboltam, és már mehetett is a sütőbe. Tálaláskor ízlés szerint kínálhatjuk sajttal, és lekvárral, vagy a sajt helyett keményre felvert tejszínhabbal. Én egy keményebb, vékonyra szeletelt sajttal, és chilis fügelekvárral (receptje itt megtalálható) kínáltam, a végeredmény pedig nagyon, de nagyon finom volt.







 Hozzávalók 6 db-hoz:

25 dkg liszt
2 1/2 cs tk sütőpor 
6 dkg vaj
6 dkg dió (+ a tetejére)
1,5 dl tej
1 db tojás (kicsi)
1 cs vaníliás cukor
csipet só







Egy tálba tegyük bele a lisztet, majd adjuk hozzá a sütőport, a vaníliás cukrot, és egy csipet sót, majd keverjük alaposan össze.

Ezután adjuk hozzá a feldarabolt hideg vajat, majd az ujjainkkal morzsoljuk össze, hogy a zsemlemorzsára hasonlítson.

Ezután adjuk hozzá az apróra összevágott diót, majd és nagyjából keverjük össze. (én késsel vágtam fel apróbb darabokra a diót)

Ezután öntsük hozzá a hideg tejet, és késsel keverjük össze a tésztát, majd borítsuk ki lisztezett felületre. Egy-két mozdulattal formáljuk nagyjából cipóvá, de figyeljünk nehogy túl sokáig gyúrjuk, mert különben túl tömör lesz a sütemény.

Végül kézzel lapítsuk ki a tésztát kb. 3 cm vastagra, majd vágjuk fel 6 háromszögre.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá a tésztaháromszögeket. Ezután kenjük le a tetejét felvert tojással, majd mindegyikre helyezzünk egy-egy diót.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 15-20 perc alatt szép aranyszínűre. Ezalatt  az idő alatt a sütemény szépen megemelkedik. (én légkeverésnél 160 fokon, 15 percig sütöttem)

A sütőből kivéve helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.






Tálaláskor a kihűlt süteményeket ízlés szerint sajttal, és lekvárral kínáljuk. Én egy keményebb holland sajttal, és chilis fügelekvárral kínáltam.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése