Az orgonabillentyűről nekem mindig az a sütemény jut eszembe, mely nélkül a régi falusi lakodalom erre felénk elképzelhetetlen volt. Gyerekként faltuk egyiket a másik után ebből a tömény édességből, de egyszerűen nem tudtuk abbahagyni. A nagymama is sokszor megsütötte ünnepek közeledtével, de én sajnos a sütésben nem, csakis az elfogyasztásából vettem ki a részem. Így aztán nem is tudom, milyen fortéllyal sikerültek a nagymamának olyan szép egyformára a billentyűk. Végre rászántam magam, és én is megpróbálkoztam a sütésével. Elsőre bizony nem lettek valami szépek, a hab kissé folyósabb volt a kelleténél, így aztán mindenképpen ismétlés következett. Jó, tudom most sem lettek a rudacskák formásak, és egyformák, na de az ízük....... A diós-habos, és igazán tömény süteményt, bevallom most sem tudtam abbahagyni, csak ettem, és ettem, egyiket a másik után.
Hozzávalók:
25 dkg darált dió
25 dkg porcukor
1 db tojás (nagy)
1 db tojássárga
1 cs vaníliás cukor
1 db tojássárga
1 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
1 mk őrölt fahéj
reszelt citromhéj (ízlés szerint)
reszelt citromhéj (ízlés szerint)
A darált diót keverjük össze a porcukorral, a vaníliás cukorral, az őrölt fahéjjal, és a reszelt citromhéjjal, majd adjuk hozzá a villával felvert tojást és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. Közben, ha nagyon ragadna a kezünkhöz, akkor szórjuk meg liszttel, és úgy gyúrjuk tovább.
Ezután liszttel alaposan megszórt felületen nyújtsuk ki kb. fél centi vastagságúra. (jól lisztezzük meg a felületet, mert különben nyújtás közben leragad, és nehezen tudjuk majd felszedni)
A vékonyra nyújtott tésztát ezután kenjük meg a tojáshabbal.
Tojáshab hozzávalói:
2 db tojásfehérje (nagy)
25 dkg porcukor
1 ek étkezési keményítő
1/2 tk ecet (10%-os)
Egy keverőtálba tálba tegyük bele a porcukrot, majd adjuk hozzá a tojásfehérjét, és keverjük jó habosra. Ezután állandó keverés mellett, adjuk hozzá először az ecetet, majd az étkezési keményítőt, és keverjük még 1-2 percig, hogy jó kemény habot kapjunk. (legyünk kitartóak, mert jó néhány percig kell keverni, hogy kellően sűrű habot kapjunk)
Az előzőleg vékonyra nyújtott diós tészta tetejére egyenletesen kenjük rá a habot, majd éles késsel (v. derelyevágóval) ízlés szerint szeleteljük fel.
Ezután egy késsel óvatosan alányúlva, helyezzük a rudakat egy sütőpapírral bélelt tepsire, egymástól kicsit távolabb.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd alacsony hőmérsékleten szárítsuk 20-25 percig. (én légkeverésnél 90 fokon, 20 percig szárítottam)
Ezután vegyük ki a sütőből, és a tepsin hagyjuk pár percig hűlni, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki egészen. (pár perc után, késsel alányúlva, óvatosan válasszuk le a sütőpapírról)
A teljesen kihűlt süteményt fogyaszthatjuk azonnal, de száraz, hűvös helyen hosszabb ideig eltarthatjuk. (amennyiben kóstolás után marad belőle, mert igaz eléggé tömény édesség, de olyan finom, hogy szinte nem lehet abbahagyni)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése