2013. február 19., kedd

Bacon alatt sütött halszelet tejszínes brokkolival.



 A napokban olvastam egy újságcikkben, hogy mi magyarok milyen kevés halat fogyasztunk. Pedig hetente legalább két-három alkalommal jó lenne, ha a tányérunkra hal is kerülne. Persze ilyen hal-árak mellett nem csoda, hogy csak igen ritkán fogyasztjuk. Én azért megpróbálok sűrűbben halból készült fogásokat készíteni ebédre, de ez nálunk sem hetente történik meg. Egyik kedvencem pl. az afrikai harcsa, melyet megpróbálok minél változatosabban elkészíteni. Most éppen befűszerezve, és baconbe tekerve, tejszínes brokkoliágyon sütöttem meg. A végeredmény pedig egy könnyű, ám igen laktató fogásra sikeredett. Természetesen mindenki ízlésnek megfelelően másfajta halból is elkészítheti, és a brokkolit akár karfiolra is lecserélheti. Halkedvelők kőrében a siker így is, úgy is biztos lesz.






Hozzávalók:


60 dkg afrikai harcsafilé
1 csokor brokkoli
1 cs bacon
 2 gerezd fokhagyma
1 dl tejszín
halfűszerkeverék
citromlé
színes bors
vaj
reszelt sajt
mandulaforgács


 A brokkolit szedjük rózsáira, majd enyhén sós vízben főzzük roppanósra. (vigyázzunk nehogy túlfőzzük, mert akkor szétesik) Ezután szűrjük le, majd tegyük egy vastagon kivajazott sütőtálba. (v. tepsibe)

A tejszínbe nyomjuk bele a fokhagymát, ízlés szerint sózzuk meg, majd óvatosan öntsük rá a brokkolira.

A harcsafilét vágjuk fel nagyobb darabokra, majd ízlés szerint csepegtessük meg citromlével, sózzuk, és szórjuk meg a halfűszerkeverékkel. 
Ezután tekerjük körbe a bacon szeletekkel, majd tegyük egymásmellé a sütőtálban lévő brokkoli tetejére. Végül frissen őröljünk rá színes borsot.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 20 percig. Ezután vegyük ki a sütőből és szórjuk meg reszelt sajttal, mandulaforgáccsal, majd tegyük vissza még kb. 10 percre a sütőbe és süssük szép pirosra.

Tálalás előtt helyezzük a tányérra a halszeletet, tegyünk mellé a párolt brokkoliból, és locsoljuk meg a kissé besűrűsödött tejszínnel.

3 megjegyzés:

  1. Remek párosítás Gizike, nagyon eltaláltad.
    Én is gyakran készítek halas ételeket és mégis a lányomat ha megkérdezem mit evett az egyetem kantinjában mindig rávágja, hogy halat. Ő is nagyon szereti.

    VálaszTörlés
  2. A hal és a brokkoli is nagyon egészséges, így együtt meg még inkább! Felettébb finom főfogás!

    VálaszTörlés