2012. október 31., szerda

Sütőtökös rizottó.




 Mivel jó néhány helyen összefutottam mostanában a sütőtökös rizottóval, és igen csak felkeltette az érdeklődésemet, hogy vajon milyen is lehet az íze, így tervbe vettem, hogy én is teszek majd egy próbát. Rizottót már többször készítettem, (receptek itt megtalálhatóak) és nagyon szeretem, de most ez egy nagyon egyszerűen elkészített változat. A napokban a Tv-paprikán éppen sütőtökös rizottó készült, méghozzá a legegyszerűbb módon a sütőben. Húrrá, gondoltam ez a recept éppen nekem való, gyors, egyszerű, és elronthatatlan. Mindössze a hagymát kellett csak a zsiradékon üvegesre párolni, majd a többi hozzávalóval együtt egy jénai tálba önteni, és lefedve a sütőben készre párolni. Az elkészült rizottó pedig a sütőtöknek és a fűszereknek köszönhetően nagyon finom volt. Aki pedig kicsit szottyossabban szereti a rizottót az egy picivel több vizet öntsön alá párolás előtt.






Hozzávalók:

10 dkg rizs (apró szemű)
25 dkg sütőtök
1 kisebb lilahagyma
0,5 dl fehérbor
2,5 dl víz
1 db húsleveskocka
őrölt bors
zsálya
5 dkg vaj
5 dkg sajt + a tálaláshoz
1-2 ek olívaolaj



A tököt vágjuk fel ízlés szerinti kockára. A hagymát vágjuk fel apróra.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra felvágott hagymát és pároljuk üvegesre. 
Ezután öntsük fel a borral, majd a vízzel és tegyük bele a leveskockát, hogy feloldódjon. Ízesítsük sóval, őrölt borssal, és szárított zsályával.

Egy jénai tálba tegyük bele a rizst (nem szabad megmosni előtte) majd tegyük hozzá a felkockázott sütőtököt, végül pedig öntsük rá a hagymás-fűszeres levet.
Keverjük alaposan össze, majd  fóliával fedjük le a tál tetejét.

Helyezzük be előmelegített sütőbe és közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt pároljuk készre.
A sütőből kivéve csipkedjük rá a vajat, reszeljük bele a sajtot, és alaposan keverjük össze, majd hagyjuk egy kicsit állni.

Tálalás előtt ízlés szerint reszeljünk sajtot a tetejére és úgy kínáljuk.

6 megjegyzés:

  1. Szuper ez a recept. Feltétlenül ki kell próbálnom! :)

    VálaszTörlés
  2. Finom lehet, tököt még csak krémlevesnek és sütve ettem...Micsoda szép kék szódás üveg!

    VálaszTörlés
  3. Gizike, hát milyen érdekes hogy te és én ilyen egyformán gondolkodunk. Pontosan egy éve hogy én is készitettem sütőtökös rizottót...és még te is kommentáltál rá. Pont abban az időben voltam San Franciscoban egy hétig a food festiválon, ami 3 napig tartott, és még maradtam tovább végig látogatni a tájat. Nagyon szép hely, csak állandóan ott fuj a szél, és ilyenkor bizony elég hideg szél fuj.

    Nézzél vissza hozzám, na most megint nagyon megkivántam, és muszáj hogy vegyek egy szép darab sütőtököt. Guszta, és finom a tiéd is, tetszik nagyon a fotód! Ma válaszolni fogok a leveledre. Puszillak,

    VálaszTörlés
  4. Megint vissza jöttem...elfelejtettem feltenni a rizottós linket!

    http://foodandthriftfinds.blogspot.com/2011/11/butternut-squash-risotto-and-more-of.html

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!!!

    Nagyon finom a sütőtökkel, és legfőképpen roppant egyszerű volt a sütőben elkészíteni, nyugodtan próbáljátok ki.Nem kell ott állni és kevergetni a végeredmény pedig ugyan az.

    Kriszti, ez még a saját békebeli szódásüvegünk. Annak idején cserélgettük a szódásnál aztán egyszer eltettem mert nekem is nagyon tetszik, mint minden régi dolog. Most a konyha egyik dísze.

    VálaszTörlés