2012. október 22., hétfő

Narancsos-mascarponés pohárkrém.



 A hosszú hétvége hátralévő részében, ha esetleg valaki egy finom, krémes desszertre vágyna, lehet éppen erre a receptre lesz szüksége az elkészítéséhez. A babapiskóta és a mascarpone hallatán szerintem elsőre mindenkinek a tiramisu jut az eszébe. (azt is nagyon szeretem és többféleképpen elkészítettem már) Ehhez a pohárkrémhez is szükségünk lesz babapiskótára és mascarponéra egyaránt, mégsem tiramisu készül. Ezt a desszertet készíthetjük pohárban, de rétegezhetjük egy jénaitálban is, de az biztos hogy mindkét esetben nagy sikerünk lesz vele. A piskótát alaposan meglocsoltam narancslével, majd leöntöttem az ízesített mascarponekrémmel. Végül a tetejét kiraktam mandarinnal, majd megszórtam csokoládéforgáccsal. Tálalás előtt kb. egy órát állni hagytam, hogy az ízek jól összeérjenek. Aztán amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan el is fogyott, és már csak az üres poharak, és a jénai tál árulkodott arról, hogy milyen kapós is volt.






Hozzávalók:


20 db babapiskóta
3 db  narancs leve
1 narancs reszelt héja
25 dkg mascarpone
10 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
tej
narancs vagy mandarin a tetejére
csokoládéforgács


A babapiskótával rakjuk ki a poharak alját, és a jénai tálat. Ezután locsoljuk meg a frissen facsart narancslével, de vigyázzunk nehogy nagyon eláztassuk a piskótát.

A mascarponét keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a reszelt narancshéjjal. Ezután apránként keverjünk hozzá annyi tejet, hogy egy krémesebb állagú masszát kapjunk.
Ezután öntsük rá a mascarpone krémet a babapiskóta tetejére, majd egyenletesen simítsuk el.

A mandarint (v. narancsot) pucoljuk meg, majd szedjük gerezdekre. Ezután rakjuk ki vele a mascarpone krém tetejét. 
Végül pedig szórjuk meg  ízlés szerint csokoládéforgáccsal.

Tálalás előtt hagyjuk a hűtőben legalább egy órát állni, hogy az ízek jól összeérjenek.


9 megjegyzés:

  1. Hmm, mennyei lehet, kár, hogy a párom nem szereti a narancsot...:( Na nem baj, majd magamnak elkészítem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla szerintem más gyümölccsel is működik. Amilyen egyszerű, olyan finom, és csakis egy gond volt vele, hogy kevésnek bizonyult.

      Törlés
  2. Nagyon guszta, fincsi lehetett. Szépen tálaltad, szívesen megkóstolnám. Én is elkészítettem az Ország tortáját, láttam nálad is nagyon szép, gusztusos volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin nagyon köszönöm!!! Nagyon guszta lett a Te tortád is, és bizony jól megdolgoztál vele. Készülök újra megsütni, most úgyis almaszezon van.

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Köszi, szerintem nálad is nagy sikere lenne.:)

      Törlés
  4. De jól néz ki! ez most aktuális nálunk mert képzeld édes nagy fiam így 5 évesen rájött hogy tulajdonképpen a narancs isteni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vikikém, jobb későn, mint soha!!! Még nincs késő a fiacskádnak bepótolni a lemaradását a narancsevésbe.Ez a krémes-narancsos finomság tuti ízlene neki.:)

      Törlés
  5. Gizike, imádom a pohárkrémes desszerteket, és Te pedig annyi sokféle képpen prezentálod. Nagyon guszta, és szuper finom!

    VálaszTörlés