2011. december 10., szombat

Citromos máktorta.



A megszokott hétvégi receptajánló helyett most, így az ünnepek előtt, inkább egy finom máktortát szeretnék ajánlani, melyet citromos krémmel töltöttem meg. Mindenképpen citrom ízesítésű tortát szerettem volna sütni, mivel  néhány lereszelt héjú citrom várakozott a hűtőbe. Ezt a tésztát már megsütöttem egyszer, igaz akkor vaníliakrémmel, és úgy is nagyon finom volt. A tésztán most csak annyit változtattam, hogy picivel kevesebb mák került bele. A citromkrém pedig egy főzött krém, melyet keményre felvert Hulalával kevertem össze. A főzött krém, és a tejszínhab keverékéből, pedig egy habkönnyű citromos krémet kaptam. A torta nagyon finom lett a tésztában lévő ropogós mákszemekkel, és a kissé pikáns habos-citromkrémmel. Az ünnepi asztalra is bátran merem ajánlani mindenkinek.






Tészta hozzávalói 20 cm-es tortaformához:

 15 dkg margarin
10 dkg porcukor
10 dkg liszt
1 tk sütőpor (púpozott)
5 dk mák (egész!!!!)
3 db tojás

A keverőtálba beletenni a porcukrot és az apró darabokra vágott margarint majd robotgéppel elkezdeni kikeverni. Pár perc után  állandó keverés mellett, egyenként hozzáadni a tojásokat. (mindegyik tojással alaposan összekeverni)
Ezután beleszitálni a sütőporral összekevert lisztet, majd szintén jól kikeverni. 
Végül állandó keverés mellett, kanalanként hozzáadni a mákot is, majd krémszerű masszává keverni.

Egy 20 cm-es tortaformát kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát, és a tetejét egyenletesen elsimítani. 

Előmelegített sütőbe tenni, majd közepes hőmérsékleten 35-40 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél 150 fokon, 35 percig sütöttem)
A sütőből kivéve a formában hagyni egy kicsit hűlni, majd rácsra tenni és teljesen kihűteni.



Krém hozzávalói:

15 dkg porcukor 
2 cs vaníliás cukor
80 ml citromlé
6 dkg margarin
3 tojássárgája
1 cs vaníliás pudingpor
3 dl Hulala (v. habtejszín)

Egy serpenyőbe beleönteni a citromlevet és hozzáadni a porcukrot, a vaníliás cukrot és a margarint. Ezután feltenni a tűzre és kevergetve addig melegíteni még a margarin teljesen felolvad. (ha túl savanykásnak találjuk, még cukrot lehet hozzá adni)

A tojások sárgáját simára keverni a pudingporral, majd pár kanál margarinos-citromlevet rákanalazni és simára keverni.
Ezután  állandó keverés mellett beleönteni a serpenyőbe, majd sűrűre főzni.
A tűzről levéve, teljesen kihűteni a masszát.

A Hulalát kemény habbá verni, majd apránként, robotgéppel a teljesen kihűlt, citromos masszához keverni. (ha habtejszínt használunk, akkor habfix is kell bele, mert különben összeesik a krém)

A teljesen kihűlt tortát éles késsel kettévágni, majd az alsó lapot  ízlés szerint megkenni a habos krémmel. Ezután ráhelyezni a tetejét, és a maradék krémmel kívülről is bevonni a tortát, majd mákszemekkel megszórni.
Végül 1-2 órára a hűtőbe tenni, hogy a krém kicsit megdermedjen és az ízek jól összeérjenek.

Közvetlen tálalás  előtt a hűtőből kivenni, és ízlés szerint felszeletelni.

22 megjegyzés:

  1. Klasszul néz ki, az asszonynak kellett a recept!

    VálaszTörlés
  2. Mák és citrom nyerő páros nálam:) Nagyon guszta lett a tortád.

    VálaszTörlés
  3. Isteni lehet ez a torta!! És gyönyörű is :)!!

    VálaszTörlés
  4. Azt az egy szeletkét most nagyon szívesen eltüntetném. Isteni!

    VálaszTörlés
  5. Csodásan néz ki ez a torta, és szépek az angyalkás fotóid is! :))

    VálaszTörlés
  6. Én még ennyi finom mákot nem láttam soha tortában, és a krémben. Imádok bármilyen mákos dolgokat, ez a torta meg egy isten szuper finom. Jajj de szeretnék egy szeletet belőle. Nálunk itt a mák nagyon drága, és mintha aranyat vennél, mert csak egy kicsi kis füszer üvegben árulják, disznek. Külön szoktam rendelni egy Magyar import üzletböl.

    VálaszTörlés
  7. Seafalcon!
    Köszönöm, és örülök hogy az "asszony"-nak is tetszett. Érdemes kipróbálni mert nagyon finom.:)

    VálaszTörlés
  8. Vikvi!
    Bizony az!!Szerintem finomabb mint a vaníliakrémmel.:)

    VálaszTörlés
  9. trollanyu!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  10. Liza!
    Nagyon finom volt, bátran merem ajánlani.:)

    VálaszTörlés
  11. María!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  12. Petra!
    Köszönöm, és már küldöm is a szeletkét.:)

    VálaszTörlés
  13. Gabriella!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  14. Elisabeth!
    Teljesen meglepődtem, hogy ilyen drága ott a mák, nem is gondoltam volna. A torta nagyon finom volt, és sokkal kevesebb mákkal is meglehet sütni. Nagyon finom a tésztába a ropogós mák, és a krém is nagyon finom habos. Látom nagyon szereted a mákot, akkor csakis ajánlani tudom neked, akár karácsonyi tortaként, a családod biztosan szeretni fogja.
    Természetesen már küldök is belőle kóstolót, akár több szeletet is.:)

    VálaszTörlés
  15. Gyönyörű a torta és nagyon jól hangzik a recept, én is meg szeretném csinálni, de csak darált mákom van otthon. Azzal is működik vajon a recept? Előre is köszönöm a választ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édeskonyha, nagyon sajnálom hogy csak most vettem észre a kérdésedet.:( Megpróbálhatod darált mákkal is, szerintem azzal is sikerülni fog. Én azért tettem bele egészbe, mert szeretem ha ropog a fogam alatt.

      Törlés