2011. május 3., kedd

Túró Rudi torta málnazselével.





A megunhatatlan Túró Rudi torta!!!! Legalábbis nálunk mindig nagy sikere van. Most éppen a maradék málnadzsem felhasználására kerestem receptet, és akkor ugrott be ez a torta. Gondoltam, mivel már elég régen volt, és így zselével a közepén meg még nem is készült, hát belevágok. Kedven nem volt a tortaalap sütögetéséhez, így a jól bevált kekszes megoldást választottam. A torta maga elég hamar elkészíthető, több időt csakis a rétegek közötti pihentetés vesz igénybe. Több blogban olvastam, hogy zselatinfixet használnak, háááát én nem vagyok a híve, inkább várok türelmesen a zselatin dermedésére, és így biztosan tudom, hogy azt kapom a tortától amit elvárok. Így történt ez most is, szépen hagytam pihenni és a végeredmény bebizonyította, hogy megint egy remek tortát sikerült összehozni. Lehet a receptet végigolvasva kicsit macerásnak tűnhet, de ez csakis a látszat. A rétegeket rövid idő alatt eltudjuk készíteni, és csakis a rétegek dermedésére kell hosszabb ideig várakozni. Érmes egy nappal előbb elkészíteni, majd a hűtőben tárolni tálalásig. Mindenkinek csakis ajánlani tudom, és a málnazselé helyett, (ha esetleg valaki nem szeretné) ízlés szerinti gyümölccsel készíthető.






20 cm-es tortaformához:

8 dkg Győri Édes vaníliás keksz
8 dkg Győri Édes kakaós keksz
10 dkg margarin


A kekszet aprítóval finomra darálni, majd összekeverni.
A margarint felforrósítani, majd a kekszhez keverni.
Egy 20 cm-es tortaforma alját kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a kekszes masszát, és kézzel egyenletesen ellapogatni.
30 percre a hűtőszekrénybe tenni pihentetni, majd kivéve levenni az aljáról a sütőpapírt és visszahelyezni a formába.



Első túrós réteg hozzávalói:

25 dkg túró
1 dl tejszín (én Hulalát használtam)
6-8 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
reszelt narancshéj
10 g zselatin (porzselatin)


A túrót a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a reszelt narancshéjjal jól összekeverni. (aki édesebben szereti, tehet bele több cukrot)

A tejszínt forráspontig melegíteni, majd a tűzről levéve állandó keverés mellett, hozzáadni a zselatint és simára keverni.
Langyosra hűteni, majd a túrós masszához keverni.

Ezután a tortaformában lévő kekszes alapra önteni, és egyenletesen elsimítani. Hűtőszekrénybe tenni, kb. 1 órára hogy teljesen megdermedjen.






Málnazselé:

3-4 dl málnadzsem
20 g zselatin (porzselatin)
pici víz


A zselatint egy pici vízzel simára keverni.
A málnadzsemet kevergetve felforralni, majd a tűzről levéve állandó keverés mellett hozzáönteni a zselatint. Jó alaposan elkeverni és hűlni hagyni.

Amikor már kihűlt, kivenni a hűtőből a tortát, majd a túrós rétegre kanalazni a zselét. Egyenletesen elsimítani, majd visszatenni a hűtőbe, hogy megdermedjen.



Második túrós réteg hozzávalói:

25 dkg túró
1 dl tejszín (v. Hulala)
6-8 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
reszelt narancshéj
10 g zselatin (porzselatin)



Az első túrós réteghez hasonlóan elkészíteni, majd a hűtőből kivenni a tortát és a málnazselé tetejére kanalazni. Egyenletesen elsimítani a tetejét, majd visszatenni a hűtőbe, hogy megdermedjen.

Végül az elkészült torta tetejét, olvasztott csokoládéval bevonni, majd kicsit várni hogy teljesen megdermedjen.

Tálalás előtt, óvatosan lecsatolni a tortaformát, tálcára helyezni a tortát, és ízlés szerint felszeletelve tálalni.

20 megjegyzés:

  1. Egyszer már tényleg megcsinálom a túró rudi tortát,de igy gyümölcsösen.Mindig csak halogatom!Nagyon jól néz ki!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki!Jó a torta alapreceptje is kipróbálom sokkal egyszerübb mint sütögetni.

    VálaszTörlés
  3. hamarosan meg is fogjuk csinálni=)

    VálaszTörlés
  4. Nem készítettem még, de a Tied annyira gyönyörű és gusztusos a málnazselével, hogy mindenképp ki kell próbálnom:-)

    VálaszTörlés
  5. Tökéletes!
    Sütiztem ma, de ebből is tudnék még enni egy szeletet!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon megkivántam! Istenem ha csak egy szeletkét kaphatnék! De most nem egy hét múlva!

    VálaszTörlés
  7. Nem csak finom, de gyönyörű is

    VálaszTörlés
  8. Vanocska!
    Köszi, meglátod egyszer megcsinálod és majd nem tudod abbahagyni. Nálunk nagy sikere volt.(igaz minek nincs nálunk sikere???:)))))

    VálaszTörlés
  9. Éva!
    Köszönöm!! Én szeretem ezt az alapot, mert gyorsan elkészül és nagyon finom. Különböző keksszel variálható. A "sütés nélküli sütemény" receptjeimnek ilyenek az alapjai.

    VálaszTörlés
  10. Réka!
    Köszönöm!!! Biztosan nektek is ízleni fog.:)

    VálaszTörlés
  11. citromhab!
    Nagyon köszönöm!!! Érdemes megpróbálkozni vele, nagyon egyszerű és az íze isteni finom a zselével a közepén.:)

    VálaszTörlés
  12. Thrini!
    Köszönöm!! Szívesen küldenék neked belőle, biztosan lecsúszna még a sütemény után.:)

    VálaszTörlés
  13. Juci!
    Szívesen küldök most is, és akár egy hét múlva is kóstolót.:)

    VálaszTörlés
  14. Bianka!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  15. Hú Gizus,ez gyönyörű lett,és az íze csak csorog a nyálam ha belegondolok!:-)

    VálaszTörlés
  16. Ditta!
    Köszönöm. Óóóóóó, de szívesen küldenék neked, mert nagyon fincsi.:)

    VálaszTörlés
  17. elkészült a torta,már el is fogyott.Ezenkivül a sonkás-sajtkrémes piskótatekercs is teritékre került,utobbi nagyon bejött,de a torta is finom volt

    VálaszTörlés