2011. február 6., vasárnap

Red Velvet Cake. (Vörös bársony torta)




Ezt a tortát már nagyon régen kinéztem magamnak, de eddig halogattam a megsütését, mert Valentin napra szerettem volna úgyszintén ötletet adni. Ezért én most egy kicsit előbb megsütöttem, ( a férjem nem kis megelégedésére:))). Nagyon készültem, és szerettem volna ha minél jobban, szebben sikerül. Na ezzel szemben, finomnak nagyon finom lett, viszont szépnek aztán abszolút nem mondható.:( ( sajnos ezt csupán csakis magamnak köszönhetem, mivel volt egy megkezdett mascarponém, és zutty....., mert mit nekem pontos recept, mind belekevertem. Ettől aztán a krém isteni finom lett, viszont egy kicsit hígabb. Javítani már nem tudtam, vagyis idegességemben nem volt hozzá erőm, így kicsit rusztikusra sikerült, de legalább tiszta szívvel készítettem. Kicsit egyszerűsítettem a tészta sütésénél is, mert nem tortaformába sütöttem, hanem egy gáztepsibe, majd 20 cm-es tortaforma nagyságú lapokat vágtam belőle. Nekem így egyszerűbb volt megsütni, mint három külön tésztát sütögetni a formába. A leeső részekből pedig kis golyók készültek, na de arról majd legközelebb lesz szó. Mindenkinek bátran merem ajánlani, (na persze a pontos hozzávalók betartásával) mert igen egyszerűen elkészíthető, ám nagyon finom tortával kedveskedhet a párjának.






20 cm-es tortaformához valók:

18 dkg liszt
1/2 ek kakaó
1/2 mk szódabikarbóna
1/2 tk sütőpor
18 dkg kristálycukor
18 dkg margarin
1 dl tejföl
1 mk vanília aroma
1 db tojás
piros ételszínező
csipet só


Egy tálba beleszitálni a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát, a csipet sót és a kakaót, majd jól összekeverni. Ha poralapú az ételszínező, akkor azt is belekeverni.

Egy másik tálba robotgéppel alaposan kikeverni a cukrot a margarinnal, majd hozzákeverni az egész tojást, a vanília aromát, és a tejfölt. Ha folyékony az ételszínező akkor azt is hozzákeverni.

Ezután a lisztes keverékhez hozzáönteni a folyékony masszát és jól összekeverni.
Három részre osztani és egy 20 cm-es tortaformába, előmelegített sütőbe, közepes lángon 20-25 perc alatt külön-külön kisütni a tésztát. Megtöltés előtt hagyni teljesen kihűlni.

Én egy gáztepsibe sütőpapírt tettem, majd egyenletesen elosztottam rajta a masszát, majd előmelegített sütőbe, légkeverésnél 150 fokon, 15 perc alatt készre sütöttem.
A sütőből kivéve hagytam teljesen kihűlni, majd egy 20 cm-es tortaformát ráhelyezve, és körbevágva 3 lapot kaptam.


Krém hozzávalói:

5 dkg margarin
10 dkg mascarpone
25 dkg porcukor
1/2 tk vanília aroma


A margarint simára keverni a mascarponéval, a porcukorral és a vanília aromával.

Végül megtölteni vele a tortalapokat, majd kívülről is bevonni ezzel a krémmel.
1-2 órára hűtőbe tenni, hogy a krém jól megdermedjen. Így könnyen lehet majd szeletelni.
Tálalás előtt a tetejét díszítésként tésztamorzsával megszórni. (ez el is hagyható)





20 megjegyzés:

  1. Hű de szépséges!Elhiszem, hogy örült neki a férjed!:-)

    VálaszTörlés
  2. Húúú nálad aztán van Valentin napi választék. Ez a torta is igen mutatós!

    VálaszTörlés
  3. Giza gyönyörűséges lett a torta,nekem nagyon tetszik,nem tudom ,hogy mi a bajod vele ,meg a férjecskéd is nagyon örült neki,ez a lényeg!:-)Nagyon ügyes vagy!! az étel festék milyen állagú volt végül is?

    VálaszTörlés
  4. Hűűű ez nagyon szép!:)Meg fogom csinálni!

    VálaszTörlés
  5. Csodálatos! Szerencsés férjed van Gizi!

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű micsoda színe van

    VálaszTörlés
  7. Nelli!
    Köszönöm, finomnak finom, de szépségversenyre nem merném benevezni.:)

    VálaszTörlés
  8. Thrini!
    Köszönöm!!! Igyekszem, hogy legyen miből választani.:)

    VálaszTörlés
  9. Ditta!
    Köszönöm!!! A férjem valóban nagyon elégedett volt vele.:))
    Én porfestéket tettem bele egy kávéskanállal.

    VálaszTörlés
  10. Mónika!
    Bátran merem ajánlani!!:)

    VálaszTörlés
  11. Juci!
    Köszi, és remélem Ő is tudja, hogy milyen szerencsés.:))

    VálaszTörlés
  12. Gallov!
    Nagyon köszönöm!! Kíváncsian várom, hogy neked ízlett-e, és mit szólt hozzá a párod.:)

    VálaszTörlés
  13. Jujj, hát ez nagyon ott vaaan!!! Igazi Valentin napra való torta! :)

    VálaszTörlés
  14. Szemirámisz!
    Köszönöm!! Valóban ez egy igazi Valentin napi csodatorta.:)(igaz lehetett volna szebb is:()

    VálaszTörlés
  15. Ó ez valami csodásan néz ki :)

    VálaszTörlés
  16. Araniel!
    :)))) és még milyen finom!!!! Nagyon köszönöm!!!

    VálaszTörlés
  17. Kedves Gizike!
    Mindig azt gondoltam, hogy a Red Velvet Cake amilyen finom, biztos olyan nehéz is elkészíteni. Aztán megláttam itt Nálad és kedvet kaptam hozzá:) Nagyon egyszerű és nagyon finom!Köszönet érte! Viszont az enyém nem lett ilye szép piros, pedig jócskán tettem bele piros ételfestéket.Itt van:
    http://szofika-a-konyhaban.blogspot.com/2011/02/red-velvet-cake.html
    Üdvözlettel: Szofika

    VálaszTörlés
  18. Kedves Gizi!

    Ez a torta fantasztikusan néz ki, már hónapok óta szemezgetek vele, és most közeleg egy olyan alkalom, amikor végre elkészíthetem :) Tortasütés terén még borzasztóan kezdő vagyok, egy olyan laikus kérdésem lenne, h az én 28 cm-es formámhoz mennyire kéne növelni a felsorolt alapanyagok mennyiségét?
    Előre is köszönöm válaszod!
    Minden jót:
    Adri

    VálaszTörlés