2011. január 6., csütörtök

Fatörzs tojás nélkül készült krémmel.





Szintén karácsonyra készült ez a fatörzs, mert nálunk ennek már hagyománya van. Az ünnep alkalmával mindig első helyen szerepelt már gyerekkoromban is ez a finom krémes sütemény. Eddig minden évben a nagymamától tanult fatörzset készítettem, amelyhez tojással készült a krém. Most ezzel szakítottam és a tojást elhagyván, egy pudingos alapkrémet készítettem, majd az egyik felét kakaóval, a másikat pedig grillázzsal ízesítettem. Így is nagyon finom lett a krém, és lehet ennél a tojásmentes változatnál maradok. Igaz az ünnepeknek már vége, de egy vasárnapi ebédutáni süteménynek is bátran merem ajánlani.






Piskóta tészta:

4 db tojás
12,5 dkg porcukor
12,5 dkg liszt
1 tk vaníliaaroma
2 ek forró víz


Keverőtálba tenni az egész tojásokat és hozzáadni a cukrot, majd jó habosra keverni. ( legalább háromszoros mennyiségű legyen)


Ekkor állandó keverés mellett hozzáadni a vaníliaaromát és a két evőkanál forróvizet.
Még párpercig így keverni tovább.


Végül beleszitálni a lisztet, majd fakanállal óvatosan összekeverni.
SÜTŐPOR NEM KELL BELE!!!!!

Egy gáztepsit kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát, és egyenletesen elsimítani.
Előmelegített sütőben, közepes lángon 10-15 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél150 fokon 12 percig sütöttem)

Egy sütőpapírt megszórni porcukorral, majd a sütőből kivett piskótát, rögtön ráfordítani, és lehúzni róla a sütőpapírt.

Egy konyharuhát benedvesíteni (éppen csak nyirkos legyen), majd a forró tésztát letakarni vele.
Így letakarva hagyni langyosra hűlni. (nem kell félni a tészta nem szívja magába a nedvességet)
Ha langyosra hűlt, levenni róla a konyharuhát és óvatosan felcsavarni.

Közben ellehet készíteni a krémet.





Krém:

25 dkg margarin (Rama)
20 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 cs vaníliás pudingpor
2,5 dl tej
1-2 ek kakaó
ízlés szerint grillázs


A pudingport a tejjel simára keverni, majd állandó keverés mellett sűrűre főzni. Félretenni és hagyni teljesen kihűlni.

A margarint a porcukorral és a vaníliás cukorral simára keverni, majd apránként hozzákeverni a kihűlt pudingot. (addig keverni, hogy jó habos legyen a krém)
Végül kétfelé osztani a krémet.

Az egyik fele krémhez hozzáadni a kakaóport és így is jól kikeverni.

A másik fele krémhez hozzákeverni az ízlés szerinti mennyiségű grillázst, és ezt is jól kikeverni. (minél több benne grillázs, annál finomabb)

Grillázs recept itt található!!!!!


A piskótát kicsavarni, majd rákenni a grillázzsal ízesített krémet. Óvatosan feltekerni és egy tálcára helyezni.
A külső felét megkenni a kakaós krémmel, majd fatörzshöz hasonlóra mintázni.

Én legalább egy nappal előbb elkészítem, így az ízek jól összeérnek. Hűvös helyen tárolom, így szépen tudom szeletelni.


24 megjegyzés:

  1. Jaj de finom lehetett!Valahogy a tojás nélküli dolgok nekem is szimpatikusabbak.

    VálaszTörlés
  2. Vacsi után lecsúszna kb. 2 szelet. :)

    VálaszTörlés
  3. Gizike,azt hittem még sem tudtad megállni,hogy ne süssél a héten,azután láttam,hogy karácsonyra sütötted:-),nagyon szép tekercsek:-)

    VálaszTörlés
  4. Sziranszki!
    :))lehet ez azért van, mert régen csakis ünnepekre sütöttek ilyen finom, krémes süteményeket. Bevallom, én imádom, de év közben szinte soha nem sütöm meg.

    VálaszTörlés
  5. Nelli!
    Szerintem így a krém még finomabb is volt. Ezután csakis így csinálom, bátran ajánlom neked is.

    VálaszTörlés
  6. Szemirámisz!
    Köszönöm!!!:)

    VálaszTörlés
  7. Thrini!
    Már küldöm is, remélem már vacsi után vagy.:)

    VálaszTörlés
  8. Családi tűzhely!
    Köszönöm, és nem csak guszták, de finomak is.:)

    VálaszTörlés
  9. Ditta!
    :))))) megtudtam állni, és bizony jó ideig csak nagyon ritkán fogok sütni. Igaz szenvedek, mert elvonási tüneteim vannak :))), de nagyban segít leküzdeni hogy a férjemmel együtt kezdjük minden évben a diétázást és így nem kell végignéznem ahogy Ő sütizik.

    VálaszTörlés
  10. Dia!
    Enyém férj is imádja!!:)

    VálaszTörlés
  11. Bianka!
    Nagyon köszönöm!!!:)

    VálaszTörlés
  12. Belly!
    Neked is köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  13. Jajj, milyen guszta! Szívesen megkóstolnám!!! :-))

    VálaszTörlés
  14. Mézigörl!
    Köszönöm!! Szívesen küldök neked kóstolót.:)

    VálaszTörlés
  15. Mutatós és kétségtelenül nagyon finom!

    VálaszTörlés
  16. Köszönöm a receptet nagyon guszta. Szeretném kérni ha tud valaki tojás.nélkül receptet. Kisunokám tojás allergiás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! Keresni fogom a tojás nélküli recepteket....

      Törlés