2010. október 30., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Rakott-kelkáposzta.





A rakott kelkáposzta összeállítása azért igényel némi időt, viszont a többi már a sütő dolga, és nekünk már csakis a tálalás marad hátra. Ízlés szerint készíthetjük kevesebb vagy több hússal, és a tejföl hozzáadása is ízlés dolga. Én általában nagyobb adagot készítek, mert nagyon szeretjük, és így két napra le van a gondom a főzésről. Felmelegítve is éppen olyan finom, mint amikor frissen a sütőből kivéve tálaljuk. 





 Hozzávalók:

1 nagyobb kelkáposzta (v. 2 kisebb)
70 dkg darált hús (pl.sertéscomb, lapocka)
10 dkg rizs
1 nagy vöröshagyma
só (ízlés szerint)
őrölt fekete bors (ízlés szerint)
2 csipetnyi szerecsendió (el is hagyható)
1 kk majoranna
2 tk ételízesítő
2 tk pirospaprika
2 ek étolaj (v. zsír)
tejföl ízlés szerint





A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk fel apróra, majd adjuk a felhevített olajhoz, és pároljuk üvegesre. 

Ezután adjuk hozzá a darált húst, keverjük alaposan össze, majd pirítsuk fehéredésig.

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a fűszerekkel és a pirospaprikával, majd keverjük alaposan össze, és öntsük fel annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Mérsékelt hőfokon, addig főzzük míg a hús puhára fő, és csak egy kevés szaft marad alatta.

A rizst főzzük puhára enyhén sós vízben, majd csepegtessük le, és keverjük hozzá a készre főt darált húshoz.

A káposztáról szedjük le a külső leveleket, majd vágjuk félbe, vágjuk ki a torzsát, és ízlés szerint daraboljuk fel. (Én nagyobb kockára szoktam felvágni.)

Ezután tegyük egy nagyobb edénybe, öntsük fel annyi vízzel hogy jól ellepje, adjunk hozzá egy teáskanál sót, majd főzzük félpuhára. Ezután szűrjük le, majd alaposan csepegtessük le.

Egy tepsibe öntsünk kb. 2 evőkanál étolajat, terítsük el benne az alaposan lecsepegtetett káposztának a felét, majd ízlés szerint szórjuk meg sóval. (azért óvatosan sózzuk, mert a hús is sós)

Ezután egyenletesen kanalazzuk rá a húsos-rizses keveréket, majd ízlés szerint kenjük le tejföllel.

Ezután fedjük be a maradék káposztával, szintén szórjuk meg ízlés szerint sóval, majd kanalazzuk rá a maradék tejfölt úgy, hogy mindenhol befedje a káposztát. (Én a tejfölös réteget is megszoktam egy csipet sóval szórni, de ez el is maradhat.)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. egy óra alatt süssük készre.

A sütőből kivéve hagyjuk kicsit hűlni, majd tálaljuk.

12 megjegyzés:

  1. Szia!
    Én is rakott kelt készítettem,csak hús nélkül,és isteni lett!Nézd meg a blogomon!www.krisztakonyhja.blogspot.com A tiéd is biztos fincsi lehet!:-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szeretem, az egyik kedvenc ételem.

    VálaszTörlés
  3. Szia Kriszta!
    Köszönöm a meghívást, már megyek is és nézem. Biztosan hús nélkül is finom, én nem mindig ragaszkodom a húshoz, de tudod a férfiaknak hús nélkül......

    VálaszTörlés
  4. Nelli!
    Nekem is!!!:))Most valahogy különösen finom lett.

    VálaszTörlés
  5. Juj de rég ettem, nagyon finom

    VálaszTörlés
  6. Bianka!
    Szívesen küldtem volna, ha ezt tudom.:))

    VálaszTörlés
  7. Hú, imádom. Mindig rendeltem ilyet ebédre, ha volt az étlapon. A te recepted meg fantasztikus, ki fogom próbálni :)

    VálaszTörlés
  8. Araniel!
    Köszönöm!! Egyszerű az elkészítése és én is imádom.:)

    VálaszTörlés
  9. Szia Gizi!
    A kelkáposzta szenzációsan néz ki! Imádom, de nem készítem szívesen az arányokkal mindig gondom van, néha nem elég szaftos, máskor sok vagy éppen kevés a hús vagy a rizs...
    Tudnál nekem egy pontosabb receptet adni az arányok miatt, pl.1 kg kelhez mennyi rizs nyers állapotban, és mennyi darálthús. No meg pl., te pörköltalappal vagy csak hagymás pirítással csináltad a húst, és mennyi tejfölt használsz? Egy egyszerü recepthez rengeteg kérdés :),naja, a baj az, hogy mindig csak a végén derül ki, hogy megint nem lett tökéletes...
    Nyugodtan kimosolyoghatsz :) én is nevetek magamon, hogy ezt az ételt mai napig nem tudom igazán finoman elkészíteni. Kérlek segíts nekem, ha van egy kis idöd. Elöre is köszönöm!
    Eva

    VálaszTörlés
  10. Kedves Éva!
    Elnézésedet kérem, hogy csak most válaszolok, de sajnos az új hozzászólásról nem kapok értesítést.

    A 1-1,5 kg kelhez, én egy csomag előfőzött rizst főzök meg (12 dk). kb. 50 dk darált húst pörköltes alapon megfőzöm, úgy hogy mire elkészül, szinte ne maradjon alatt szaft.(kevés vizet teszek csak alá 2-3 dl). Tejfölt viszont legalább 2 nagy tejfölös tobozzal ráteszek.

    Egyáltalán nem mosolyoglak ki, volt hogy én is túl száraznak, vagy éppen túl szaftosnak találtam. Persze sok függ pl a tejföltől is, mert van hogy nagyon vizes.

    Reménykedem, hogy még visszanézel ide, és megtalálod a válaszomat.

    Üdv. Gizi

    VálaszTörlés
  11. én a darált hús tetejére vékonynyra ( már amenyire lehet ) szeletelt mocarellát is szoktam tenni és a tetején a tejfölbe reszelt trapistátkeverek. n´ha ha van ugyancsak a rizs alá pármai sonkát ezzel aztán az örületbe tudom kergetni az anyósomat ha semmi más már ez is kész nyeremény

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez aztán egy gazdag rakott kelkáposzta, nagyon jól hangzik!!! Már attól hogy végigolvastam, rögtön éhes is lettem. Köszönöm az ötletet, legközelebb én is felturbózva készítem majd el.

      Törlés